Régiót választok:
Csongrád megye
|
Bács-Kiskun megye
Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Szeged - delmagyar.hu

2012. 05. 27. vasárnap - Hella

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Világvevő > Chick Corea 70 éves

Chick Corea 70 éves

Hetvenedik születésnapját ünnepli június 12-én Chick Corea, az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb dzsesszzenésze. A ma is aktív amerikai billentyűs pályafutása során számos jelentős formációnak volt tagja, több örökzöld dal fűződik a nevéhez.

MTI - 2011.06.10. 15:15
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom
A spanyol és szicíliai származású Armando Anthony Corea a Massachusetts állambeli Chelsea-ben született. Dzsessztrombitás apja négyéves korában ültette először a zongorához, és ő a zene bűvöletében nőtt fel. Nyolcéves korától dobolt is, ennek hatására használta később időnként ütős hangszerként a zongorát.

Helyi klubokban kezdett zenélni, idővel New Yorkba költözött, ahol rövid ideig zenét tanult a Columbia Egyetemen és a híres Julliard zeneiskolában. Mindkettőben csalódott, így inkább önálló zenei kísérletezésbe kezdett. Közben neves zenészek, így például Stan Getz és Herbie Mann együttesében játszott. Saját nevén először 1966-ban adott ki lemezt, a két évvel későbbi Now He Sings, Now He Sobs ma már klasszikusnak számít.

1968-tól Miles Davis együttesében zenélt, a zseniális trombitás kapacitálására kezdett elektromos zongorán is játszani. A koncerteken Davis, Corea, Dave Holland és Jack DeJohnette a free jazz, az improvizáció és a rock elemeit ötvözte, az 1970-es Wight szigeti fesztiválon 700 ezer ember előtt léptek fel.

Chick Corea 1968-tól Miles Davis együttesében zenélt.
Chick Corea 1968-tól Miles Davis együttesében zenélt.

Davis együttesét elhagyva rövid ideig avantgárd dzsesszt játszott, majd 1971-től következett pályafutásának legfényesebb szakasza. A Return to Foreverben rajta kívül Al Di Meola gitáros, Stanley Clarke basszusgitáros és Lenny White dobos volt alaptag, zenéjükre hatással volt a rock és a latin zene, de megtartották a dzsesszre jellemző improvizációkat is. Corea talán legismertebb darabja, a Spain az 1972-es Light as a Feather című albumon csendült fel először, Corea ekkoriban már egyre többször használta a szintetizátort.

A Return to Forever felbomlása után Herbie Hancockkal zenélt akusztikus zongorán (műsorukon Bartók is szerepelt), de játszott szólóban, trióban és kvartettben, sőt a My Spanish Heart 1976-ban nagyzenekarral készült. 1985-ben a fúziós zenéhez tért vissza Elektric Band nevű csapatával, ezzel egy időben akusztikus trióban is játszott, a kilencvenes évek végén szimfonikus zenekarral vette fel zongoraversenyét.


Az új évezredet szólózongorás felvételekkel kezdte, de a sokoldalúság továbbra is jellemző maradt rá. Foglalkoztatta a kortárs klasszikus zene, így vonósnégyest komponált, nagyzenekarra dolgozta át a Spaint, készített közös lemezt a bendzsós Béla Fleckkel és a vibrafonos Gary Burtonnel, 2004-ben a szcientológia alapítója, L. Ron Hubbard művei alapján készített konceptalbumot. 2008-ban az újra összeállt Return To Foreverrel indult turnéra, majd John McLaughlin gitárossal tett újabb koncertkörutat, legutóbbi lemeze idén jelent meg.

A rendkívül termékeny muzsikus száznál több albumot készített, több mint félszázszor jelölték Grammy-díjra és 15 alkalommal el is nyerte a zenei világ legrangosabb kitüntetését. Többször járt Magyarországon, az elmúlt időszakban 2009-ben a Budapest Kongresszusi Központban a Power of Three formációval, tavaly a Veszprémi Ünnepi Játékokon a Chick Corea Freedom Banddel.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...