Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 21°C | 33°C Még több cikk.

Club27: a zene tuti, de...

Sajnos újabb taggal bővült a legendás 27-esek klubja: Amy Winehouse halála kapcsán a társaság "alapítóinak" életét és munkásságukat nézzük át.
Persze, mint „minden", ez is amerikai „találmány", a 27-esek klubjába 27 évesen elhunyt blues- és rockzenészek tartoznak. A hatosfogat – Robert Johnson, Brian Jones, Jimi Hendrix, Janis Joplin, Jim Morrison, Curt Cobain – sajnos egy újabb nagy névvel, Amy Winehouse-szal immár hétre bővült. Ám kesergés helyett nézzük át munkásságukat!

Robert Johnson

Az alapító, bár nem is biztos, hogy klubtag. 1938. augusztus 16-án halt meg Greenwoodban, ez tény. De születési ideje máig vitatott. Az Egyesült Államokban, a Mississippi állambeli Hazlehurst mellett, egy farmon látta meg a napvilágot, de igazából nem tudni, mikor. Az iskolai papírok, valamint halotti bizonyítványa 1909-et és 1912-t teszik meg születési évének, egyik sem említi az általánosan elterjedt 1911. május 8-át.

Mindössze huszonkilenc dalt vettek fel tőle, tizenhármat kétszer, így ennyi az ismert munkássága. Hogy a harmincas évek Amerikájában bárhol lehetett zenélni és felvételeket rögzíteni azt jól jelzi, hogy a dalokat két alkalommal, 1936 novemberében, a Texas állambeli San Antonióban egy hotelben, valamint 1937 júniusában, Dallasban egy iroda hátsó szobájában játszotta lemezre. Mégis minden idők legnagyobb blueszenésze, a XX. század legfontosabb zenésze. Először Son House és Charlie Patton játékát próbálta utánozni, 1930 körül játszott is Son House-szal. De játszott vele Johnny Shines, Howlin' Wolf, Sonny Boy Williamson, Elmore James – őket a blues rajongóinak nem kell bemutatni. Utóbbi és Muddy Waters is mentorának vallotta őt.

Roert Johnson - Sweet home, Chicago

Évekkel halála után rockzenészek is rajongtak érte és dolgozták fel dalait. Eric Clapton ezt mondta róla: „a legfontosabb blueszenész, aki valaha élt". Csak néhány zenész és zenekar, akik, amelyek Johnson-nótákat is játszottak, játszanak: The Cream, The Rolling Stones, Bob Dylan, Led Zeppelin, Lynyrd Skynyrd, The Allman Brothers Band, Red Hot Chili Peppers, Fleetwood Mac. A Rolling Stone magazin 2003-ban kiadott Minden idők 100 legjobb gitáros különszámában az ötödik helyre tették.

Brian Jones

Teljes neve Lewis Brian Hopkin Jones, a The Rolling Stones alapítója, gitárosa, vokalistája volt. 1942. február 28-án született az angliai Cheltenhamben. A banda egyetlen szőkéje divatőrült volt és bár a medencéjébe fulladt bele 1969. július 3-án nem kizárt, hogy ebben szerepe volt kábítószer-használatának, sőt asztmájának is. Jones ugyanis, ha éppen nem zenélt, akkor lőtte magát. Alexis Kornerrel, a fehér blues királyával gitározott a hatvanas évek elején, amikor Mick Jagger felfedezte és a Stoneshoz csábította. Bill Wyman, az együttes egykori basszusgitárosa mondta egyszer, hogy Brian Jones játszott először Angliában bottleneck – üvegnyak – technikával. Emellett elsőrangúan szívta a pofagyalut is: számos Stones-szám épült kiváló szájharmonika-játékára.

Tinédzser korától szenvedélyes autóstoppos, emellett gátlástalan nőfaló volt. Hat törvénytelen gyermeke született, tizenéves anyáktól is. Ám van, aki szerint nem is egyszerűen belefulladt a medencéjébe, hanem megölték: a 2005-ös spanyolországi San Sebastiánban rendezett filmfesztiválon mutatták be Stephen Woolley brit rendező Stoned című alkotását, amely Brian Jones-nak, a Rolling Stones alapítójának haláláról szól. „Meggyőződésem, hogy megölték" – jelentette ki a rendező, aki ezzel a filmmel debütált alkotóként szakmában.

Stoned - filmelőzetes

Woolley nem a levegőbe beszélt: magándetektíveket fogadott fel, akik kifaggatták mindazokat, akik Jones halálának éjszakájának a közelében tartózkodtak. Ennek alapján állítja, hogy a muzsikust Franck Thorogood, a házán dolgozó kőműves ölte meg. Thorogood egyébként állítólag halálos ágyán be is vallotta tettét, eljárás azonban soha nem indult ellene. Túlságosan valószínű volt ugyanis az első verzió, hiszen köztudott volt, hogy Jones heroinfüggő volt és emiatt a hatóságokkal is többször összetűzésbe került. Woolley előtt azonban megnyílt Jones utolsó barátnője, Anna Wohlin és egy Janet nevű ápolónő, akik megerősítették: a korábbi hírekkel ellentétben aznap este nem volt buli a Jones-villában.

The Rolling Stones, amikor még Jones is köztük pengetett

A film zenéje is különleges: noha igen nagy szerepe van a történetben, a zenekarnak, egyetlen Rolling Stones-dal sincsen benne.

Jimi Hendrix

James Marshall „Jimi" Hendrix 1942. november 27-én született az Egyesült Államokban, Seattle-ben. Londonban hunyt el 1970. szeptember 18-án a Samarkand Hotel alagsorában. Hendrix halálának körülményeit sosem tisztázták, és talán soha nem is fogják. Német barátnőjével, Monika Dannemann-nal töltötte az éjszakát. Valószínűleg a kilenc Vesperax altató, illetve az előtte elfogyasztott alkohol hatására, saját hányásába fulladt bele.

Néger, fehér és cseroki indián felmenői voltak, félénk, érzékeny, zavart gyerek volt, mélyen érintette, hogy családja szegény volt és elhanyagolták.

Ám míg élt alkotott, nem is akár hogyan. A zenei stílusok közül leginkább a blues és annak korai mesterei: B. B. King, Albert King, Buddy Guy, T-Bone Walker és Muddy Waters gyakoroltak rá hatást. Sokat tanult az r&b- és soul-gitárosoktól is, Curtis Mayfieldtől vagy Cornell Dupree-től. Hendrix játéka dzsesszes elemeket is tartalmazott, gyakran Rahsaan Roland Kirköt nevezte kedvenc zenészének, de hatott rá Little Richard is, akinek kísérőzenekarában játszott egy rövid ideig.

Jimi Hendrix az amerikai himnuszt játssza Woodstockban

1992-ben a Rock and Roll Hall of Fame, 2005-ben pedig a UK Music Hall of Fame is tagjai közé választotta Hendrixet. A hollywoodi Hírességek sétányán 1994-ben kapott csillagot. 2006-ban első albumát, az Are You Experienced?-et az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Felvételi Jegyzékébe (National Recording Registry) választották. A Rolling Stone korábban említett százas listáján ő az első. Életében tizenöt kislemezt, három stúdióalbumot, egy koncertalbumot és válogatáslemezt rögzített négy bandájával a The The Jimi Hendrix Experience-szel, a Gypsy Sun and Rainbows-zal, a Band of Gypsys-zel és a Cry of Love-val.

Jimi Hendrix-interjú a Dick Cavett Show-ban 1969-ben

Londonban futott be első albuma az Are you experienced? A The Beatles Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band lemeze után másodikként nyitott a slágerlistákon. Sztárként ünnepelték Angliában. Amerikában Paul McCartney segítségével futott be: a basszusgitáros a Monterey International Pop Music Festival rendezőinek figyelmébe ajánlotta a zenekart. Az Experience 1967. június 18-án, vasárnap lépett színpadra, és műsoruk a háromnapos rendezvény egyik csúcspontja volt. A fesztivál után az Experience a The Monkees (!) előzenekaraként játszott az együttes amerikai turnéján.

Jimi Hendrix – Hey, Joe

Leghíresebb és legnagyobb koncertjét Woodstockban játszotta. „Úgy döntöttünk, hogy mindent megváltoztatunk, és elnevezzük Gipsy, Sun, and Rainbows-nak. Röviden arról van szó, hogy ez egy cigányzenekar" – mondta koncertje bevezetőjében a színpadon. A mikrofon- és a hangolási problémáktól eltekintve hallható volt, hogy kibővített zenekara nem próbált eleget, néha egyszerűen nem tudtak vele lépést tartani. Ennek ellenére Hendrix egy (rock)történelmi jelentőségű műsort adott, melyben előadta többek között az amerikai himnusz ma már kultikussá vált adaptációját és egy szóló improvizációt.

Jimi Hendrix halála előtti utolsó interjúja 1970. szeptember 11-én


Janis Joplin

Janis Lyn Joplin 1943. január 19-én született az Egyesült Államokbeli Port Arthurban. Bár a helyi templomi kórusban énekel, a zene kamaszkoráig másodlagos volt számára. 1960-ban fejezte be a Thomas Jefferson Középiskolát, majd Austinban, a Texas Egyetemen tanult, ahol diplomát ugyan nem szerzett, de énekesi karrierje megkezdődött: barátaival gyakran énekelt folkot és bluest. 1963-ban San Francisco Haight-Ashbury városrészébe költözött, amely a 60-as évek hippi kultúrájának központja volt. Bár Joplin nem használta magára a biszexuális jelzőt, mind férfiakkal mind nőkkel tartott fenn szerelmi kapcsolatot.

Több együttessel – Big Brother & the Holding Company, Kozmic Blues Band, Full Tilt Boogie Band – lépett fel. Karrierjét és egészségét egyaránt tönkretette alkoholizmusa, és kábítószer-függősége. 27 éves korában 1970. október 4-én Los Angelesben kábítószer-túladagolás miatt halt meg. Hamvait – végakaratának megfelelve – a tengerbe szórták, és mintegy 2000 dollárnyi „vagyonát" pedig a barátai egy bulin elitták. Életében három plusz egy albumot rögzített: a Big Brother & The Holding Company featuring Janis Joplint 1967-ben, egy év múlva a Cheap Thrills-t, 1969-ben I Got Dem 'Ol Kozmic Blues Again, Mamát.

Janis Joplin – Me and Bobby McGee

A plusz egy az 1970-ben felvett Pearl, amely halála után jelent meg, s amelyen az egyik dal, a Buried alive in the blues instrumentális szerzemény maradt, mert a vokál rögzítése előtt elhunyt Janis. Halála előtt egy nappal énekelte fel egyik legnagyobb slágerét: Me and Bobby McGee.

Buried alive in the blues – ezen már nem énekelt a részeges lány

Jim Morrison

James Douglas Morrison az Egyesült Államokbeli Melbourne-ben született, 1943. december 8-án. Szülei szigorú, konzervatív szellemben nevelték, azonban ő minden alkalmat megragadott, hogy ellenkező nézeteinek hangot adjon. Óriási hatással volt rá Baudelaire, Rimbaud, Verlaine, William Blake, Joyce, Nietzsche, Poe, Jack London, Oscar Wilde, Keats, Shelley, Walt Whitman, Kerouac Útonja és a görög mítoszvilág.

A UCLA egyetem filmes tagozatára járt, ott olvasta fel verseit Ray Manzareknek, aki nem sokat vacakolt: egyből rávette Morrisont, hogy alapítsanak zenekart. Hozzájuk csatlakozott Robby Krieger és John Densmore. Azonban lehet, hogy Robert Johnsonhoz hasonlóan ő is kakukktojás. 1971. július 3-án halt meg Párizsban, ahol a fürdőkádjában találtak rá; rajongók és biográfusok találgatnak, hogy halálát kábítószer túladagolás vagy az amerikai kormány által megrendezett merénylet okozta-e. Már ha meghalt akkor egyáltalán: a feltámadásáról szóló történetek szinte közvetlenül a halála után megjelentek, amikor a Bank of America-val állítólag kapcsolatba lépett. 1975-ben a Zeppelin Publishing CO megjelenette a „The Bank Of Amerika of Lousiana" című könyvet, aminek a nyitószavai a következők:

The Doors – L.A. Woman

„Ez a Történet egy halott hollywood-i szuper hippy rocksztár jólnevelt lousiana-i bankárként történő újra megjelenéséről szól. Az egész tényeken alapszik, azonban arra nincs garancia, hogy az egész könyv ragaszkodna a tényekhez, mivel néhány dolgot – például neveket – meg kellett változtatni, különben újra bíróság elé kerültem volna. Ez egy regényes regény, s a két hasonlóan leírt szóból az első melléknév és a második a főnév. A bírósági eljárás megkönnyítéséhez megjegyzem, hogy az egész csupán kitaláció." Jim Morrison

Doors, Olvier Stone flimje; előzetes

Életéről, az együttesről Oliver Stone rendezett filmet. Jimet Val Kilmer játszotta.

Kurt Cobain

Kurt Donald Cobain a Nirvana együttes énekese, gitárosa, szövegírója volt. 1967. február 20-án született az Egyesült Államokbeli Aberdeenben. A népszerűséget roppant kellemetlenül élte meg, mániás depresszióval küzdött. Hiperaktív kisdiák volt, aki tinédzserként kezdett gitározni, majd 15 évesen elszökött otthonról.

A nyolcvanas évek végén alapította meg a Nirvana zenekart. A híressé, ismertté vált trió 1990-re állt össze: ekkor csatlakozott az 1987 óta együtt zenélő Cobainhez és a basszusgitáros Krist Novoselichez Dave Grohl dobos. 1992. január 12-én szerepeltek először a Saturday Night Live Show-ban, ezt követően kerültek egyre inkább a média érdeklődési körébe. Négy albumot rögzítettek: Bleach, Nevermind, Incesticide, In utero.

Kurt depresszióját, szorongását, kábító- és gyógyszerekkel, alkohollal próbálta oldani. Halála előtt megpróbált elvonókúrára menni, de megszökött az intézetből, ahol kezelték, és hazatért otthonába. Cobain 1994. április 5-én Seattle-i házukban főbe lőtte magát. Holttestére három nappal később egy villanyszerelő talált rá. Feleségének, Courtney Love-nak búcsúlevelet is írt.

Nirvana – Smells like teen spirit

„Egy tapasztalt, együgyű ember szavai következnek, aki nyilvánvalóan szívesebben lenne elsatnyult, infantilis panaszgép. Szeretnék érthetően fogalmazni ebben a levélben.

Évek óta, amióta először találkoztam közösségetek, hogy is mondjam, függetlenséghez kötődő etikájával és ölelésével, a punk rock élet 'alapiskoláit' jártam, és az ott kapott figyelmeztetések mindegyike nagyon is igaznak bizonyult. Már túl sok éve nem éreztem a zenehallgatás és zenealkotás izgalmát, sem az olvasásét és az írásét. Elmondhatatlan bűntudatom van mindezen dolgok miatt. Például, amikor ott vagyunk a kulisszák mögött, és kialszanak a fények és tombolva felzúg a tömeg, ez nem hat rám úgy, ahogy Freddie Mecury-ra hatott, aki láthatóan imádta a tömegből felé áradó szeretetet és rajongást, amit én abszolút csodálok és irigylek. Az igazság az, hogy nem tudlak becsapni titeket, semelyikőtöket. Ez egyszerűen nem fair se veletek, se velem szemben. A legszörnyűbb bűn, amit el tudok képzelni, hogy színleléssel átverem az embereket és úgy teszek, mintha 100%-osan jól érezném magam.

Ilyet is tudtak: Nirvana - About a girl, unplugged-koncert New Yorkban

Néha úgy érzem, mintha színpadra lépés előtt blokkolóórára lenne szükségem. Mindent kipróbáltam, már ami erőmből tellett, hogy mindezt fel tudjam mérni (és most is próbálom, isten bizony próbálom, de ez nem elég). A tényt, hogy én és mi sok ember embert megérintettünk és szórakoztattunk, megértem. Csak egy narcisztikus fazon képes akkor felfogni a dolgokat, amikor már elmúltak. Túl érzékeny vagyok. Kicsit tompábbnak kéne lennem ahhoz, hogy ismét úgy lelkesedhessek, ahogy gyerekkoromban.

Az utolsó 3 turnén sokkal jobban elfogadtam az embereket, akiket személyesen, illetve rajongóinkként ismertem, de még mindig nem vagyok túl a frusztráción, bűntudaton és empátián, amelyet mindenkivel szemben érzek. Mindünkben van valami jó, és én azt hiszem egyszerűen túlságosan szeretem az embereket, annyira, hogy az már kurvára elszomorít. A szomorú, érzékeny, nem elfogadó, Halak jegyű Jézus-emberke. Miért nem élvezed egyszerűen? Nem tudom!

Nirvana – All Apologies

Van egy istennő feleségem aki a nagyravágyástól és empátiától szenved, és egy lányom, aki túl sokat emlékeztet arra, ki is voltam régen, tele szeretettel és kedvvel, minden szembejövőt megcsókolva, mert mindenki jó és senki se bántja. És ez olyannyira megrémít, hogy már létezni is alig bírok. Még a gondolatát se tudom elviselni, hogy Frances is ugyanolyan nyomorult, önpusztító, halott rocksztárrá válik, mint én.

Jól vagyok, nagyon jól vagyok és hálás vagyok, de hétéves korom óta gyűlölettel teltem meg általában az emberek iránt. Csak azért, mert az emberek számára aki empatikus, annak oly könnyű. Azt hiszem, csak azért, mert túlságosan szeretem és sajnálom az embereket.
Égő, émelygő gyomrom poklából köszönöm mindenkinek az elmúlt években kapott leveleket és aggodalmakat. Túlságosan is szeszélyes, hangulatember vagyok! Nincs már bennem szenvedély, és úgy emlékszem, jobb kiégni, mint elenyészni.

Béke, szeretet, együttérzés,

Kurt Cobain

Frances és Courtney, ott leszek az oltárotoknál. Courtney, kérlek folytatsd, Francesért. Az életéért, ami sokkal boldogabb lesz nélkülem.
Szeretlek, szeretlek!"

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. Hell-icon 2011. július 26. 20:18
    „<moderálva offtopic>”
  • 20. Mignon 2011. július 26. 19:43
    „A magyar

    zeneszek, elöadomüveszek dalai 80 %-ban a "sikertelen, csalodott" szerelemröl szolnak,
    a költök müvei 80 %-ban ez "egyhangu, kietlen" ronasagrol,
    a regenyirok könyvei meg 80 %-ban csak "szomorusagot,kilatastalansagot" tartalmaznak.

    Nagyitoval kell keresni a
    vidam, önfeledt,mosolygos müveszeti alkotasokat...!”
  • 19. Queenmargareth 2011. július 26. 19:15
    „Szép, kedves összetartás”
  • 18. Mignon 2011. július 26. 18:55
    „Tudod Lamuria,

    ezek nem szeretik, ha egy külföldi magyarul ir,
    nem szeretik, ha egy magyar külföldröl ir,

    ez, egy nagyon "maganyos nep"...”
  • 17. Mignon 2011. július 26. 15:22
    „Lamuria!

    Willkommen & Welcome & Bienvenue !!

    (Ne is törödj vele mit irnak masok, engem sem erdekel!)”
  • 16. lamuria 2011. július 26. 14:23
    „nem baj ha szanalmasnak tartanak a magyar emberek -- en tudom hogy jo ember vagyok ..es aki nek nem tetszik hogy kulfoldi vagyok az vessen magara ..!!!!!!!”
  • 15. Lutetia 2011. július 26. 11:28
    „Nagyon jó összeállítás, köszönet érte az újságírónak.”
  • 14. achilleus 2011. július 26. 10:31
    „Nem kell megvédeni a "firkászt", nincs miért. Még tegnap este végighallgattam ezeket a videókat, nem kis örömöm telt benne. Nagyon szép összeállítás, igen informatív a szöveg, sokat tanultam belőle, inkább köszönet illeti az összeállítás készítőjét, semmint ledorongolás. Ha egy kis időm lesz, újra meg fogom hallgatni az összeset, és ezt javaslom az ilyen dolgok iránt nyitott összes kommentelőnek.”
  • 13. 1131 2011. július 26. 00:50
    „Azt mondja "oljan" és "melj"!!! Beszarok :DDD”
  • 12. nanemaaa 2011. július 26. 00:25
    „6. Pepe...
    Nem az újságíró védelmében, de a történeti hűség okán meg kell jegyezni, hogy a hölgy 27-esek béli klubtagságát nem a "firkász", hanem egy bizonyos Billy Idol nevű ember találta ki. Ha érdekel, akkor utána olvasol, hogy "na az meg ki?".
    Mellesleg szerintem a cikk nagyon jól sikerült. Főleg a beágyazott zenékkel.”
  • 11. Queenmargareth 2011. július 25. 21:07
    „Ezek az emberek nagy hatással vannak, voltak, lesznek az emberiségnek, sajnos van, vagy volt olyan fiatal, hallottam saját fülemmel, hogy Pl Jim M. sírjánál akarja halálba lőni magát.
    ŐK, a "27"-ek zsenik.”
  • 10. Mignon 2011. július 25. 20:53
    „Sajnos, ide a 27-es listaba tartozik

    Pete Ham, a Badfinger együttesböl is.
    Nekem, a legszebb szam töle, a "Believe Me".”
  • 9. Mignon 2011. július 25. 20:20
    „Emy mar a "Rehab" c. dalban enekelte, hogy:

    "They tried to make me go to rehab,
    I said no, no, no...."

    Nyugodjek bekeben.

    :(”
  • 8. gszlaszlo 2011. július 25. 19:57
    „6. Pepejeans 2011.07.25. 19:42
    pont ennyit erőltettünk, kedves pepefarmer”
  • 7. face 2011. július 25. 19:46
    „1.Iamuria !
    Te lenni pici kínái?Jöttél mecci mecci Sánkhály?Nagjon cuki vagj! :)

    ( ui: vagyis szánalmas )”
  • 6. Pepejeans 2011. július 25. 19:42
    „Winehouse a poros nyomában sem volt pl. Janis Joplinnak (a Me and Bobby McGee az egyik legjobb dala, imádom!), szerintem azon kívül,hogy 27 évesen haltak meg, mást nem kéne erőltetni kedves firkász.”
  • 5. dodoni 2011. július 25. 19:32
    „Micsoda szégyenletes vége lett minden egekig magasztalt rock legendának.”
  • 4. W666W 2011. július 25. 18:41
    „Azért engem kicsit zavar hogy olyanokhoz hasonlítják a most elhunytat aki a maguk nemében uttörők voltak külön zenei irányzatot hoztak és a haláluk Óta is játszák a számaikat és TISZTELETTEL beszélnek Róluk....A mostani "hölgy" ???? / nyugodjék békében / semmiben sem hasonlítgató ezekhez a stílusteremtö zenészekhez .Ő egyszerüen jó helyen volt jó idöben és Kitünően vegyített egy csomó stílust / reggea, blues, jazz / mindenhez pedig egy átlagosnál jobb hang társult..De a mostani MTV-s világot ne hasonlítsuk már össze egy Janis Joplinnal, Jim Morrisonnal..Ez egyszerüen a vicc kategória....

    Kíváncsi vagyok , hogy mondjuk valaki emlékezni fog a dalaira 5-10 év múlva?? vagy csak arra emlékszik, hogy volt egy Amy Winehouse ki is az ja az a nagyon ronda angol csaj aki olyan részeg volt az utolsó 5 koncertjén hogy nem tudott 30 percet a szinpadon lenni, majd szerelmi bánatában bedrogozott és a halálba itta magát ??????
    Szerintem inkább az alkoholos tivornyáira fognak emlékezni és nem a dalaira....”
  • 3. sbert 2011. július 25. 18:14
    „és az is a fejembe, (nem az eszembe....) vágott: kommentek nélkül csak másolni képes senkik vagytok?
    Orwell 1984 Szeged....”
  • 2. Wacky 2011. július 25. 17:31
    „1. lamuria 2011.07.25. 15:56

    te jóó ég:O:O tanulj meg előbb írni!!”
21 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szellemvárosok Kínában

Évről évre nő a teljesen kész, lakatlanul álló milliós városok, városnegyedek száma Kínában. Tovább olvasom