Délmagyar logó

2018. 01. 18. csütörtök - Piroska 0°C | 6°C Még több cikk.

Egy anarchista bohóc, aki tudta, mi a tisztesség

86 éves korában elhunyt Psota Irén. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színművésznő halála pótolhatatlan veszteség, pályatársai búcsúznak tőle.
Főbb szerepei

Brecht: A kaukázusi krétakör – Gruse, Brecht: Kurázsi mama – Katrin, Kurázsi mama, Brecht–Weill: Koldusopera – Polly, Mahagonny – özv. Hocinesze, Breffort – Monnot: Irma, te édes – Irma, Shaw: Szent Johanna – címszerep, Herman: Hello, Dolly! – Dolly, Hubay–Vas–Ránki: Egy szerelem három éjszakája – Melitta, García Lorca: Yerma – címszerep, Williams: Tetovált rózsa – Serafina, Betty: Bűntény a Kecske-szigeten – Agata, Shakespeare: III. Richárd – Margit királynő, Hamlet – Gertrud, Athayde: Margarida asszony – címszerep, Bornemisza: Magyar Elektra – Elektra, Katona: Bánk bán – Gertrudis, Szophoklész: Oidipusz – Iokaszté, Tolcsvay–Müller–Bródy: Doktor Herz – Mutter, Ibsen: Peer Gynt – Aase, Örkény: Macskajáték – Orbánné, Shaw: Pygmalion – Pearce-né, Pérely–Aldobolyi–G. Dénes: Roncsderby, Molnár: A testőr – mama, Schiller: Stuart Mária – Hanna, Mária dajkája, Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása – Claire, Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma – Lengeffyné, Psota! Psota! Psota!
Sokan megkönnyezték a halálhírét. Szinte mindenki őriz valamilyen színházi vagy filmes élményt vele kapcsolatban, nem voltak műfaji és tudásbéli korlátjai. Psota Irén korszakos, nagy formátumú színésznő volt, akkora, mint saját korában Jászai Mari vagy Bajor Gizi volt.

Nagy generáció tagja

Manapság, amikor a médiában egy nárcisztikus magánéleti kitárulkozás vagy egy „futottak még" kategóriás sorozatszínész konyhatippjei is címlapot érhetnek, sokszor nem rangján kezelődik a nagy teljesítmény. Szeretik deheroizálni, varázstalanítani a művészeket privát életükben (is), Psotával és az ő generációjával ezt nem lehetett megtenni. Miért? – tettük fel a kérdést Ungvári Tamás Széchenyi- és József Attila-díjas irodalomtörténésznek, írónak és műfordítónak, Psota Irén egykori férjének, akivel 12 évig voltak egymás társai.

– Az teljesen más világ volt. A háború utáni első nagy generációról, a népi kollégisták generációjáról beszélünk, amikor hatalmas szellemi energia párosult nagy társadalmi mobilitással. A pályatársak között említhetjük Berek Katit, Szemes Marit, Soós Imrét és Horváth Terit is, szegény, vidékről felszerződött fiatalokról volt szó – fogalmazott Ungvári.

Psota például egy Mária Valéria-telepi házmesterlakásban nőtt fel, édesanyja mosónő volt, és ekkor kapott lehetőséget rá, hogy bejuthatott a patinás színházi intézményekbe. A szakember hangsúlyozta, hogy olyan nagy formátumú emberek foglalkoztak vele és generációja tagjaival, mint Nádasdy Kálmán, Major Tamás, Oláh Gusztáv, Hegedüs Géza és Várkonyi Zoltán. Óriási lelkesedéssel tanították, emelték fel ezeket a fiatalokat.

A politikusokat a pokolba küldte

– Psota őstehetség volt, kirobbanó temperamentum, hatalmas energia jellemezte. Korának egyik legműveltebb színésze. Vele dolgoztak Vámos László és Ádám Ottó rendezők. Egy olyan társaságba került, amely befogadta, tanította, nevelte és szerette – tette hozzá az irodalomtörténész. Mindennap járt zongoraórára, képezte a hangját, sokat olvasott. Ungvári azt is elárulta, hogy a napokban találta meg könnyek között azt a verseskötetet, amelyet nekik dedikált Illyés Gyula.

– Egy olyan magas, ritkított levegőjű szellemi közösségben éltünk, ahol Örkény István volt az esküvői tanúnk, az akkori pezsgő kulturális élet meghatározó alakjai, Tamási Áron, Nagy Lajos, Tersánszky Józsi Jenő és Déry Tibor pedig a barátunk volt – tette hozzá. Mi jut eszébe Psota szeméről, a tekintetéről? – kérdeztük az irodalomtörténészt, aki azt mondta: nagyon mélyen érző ember volt, a szeme ezt sugározta, az egyenes lényét, aki még a politikusokat is elküldte a pokolba, ha hamisságot érzékelt. Tisztességes és becsületes volt, bizonyos fokig anarchista. A művészet számára szent volt, és ő még tudta, hogy a tisztesség része a művészetnek, a becsület pedig a művészetpolitikának.
 

Székhelyi József színész, a Szegedi Nemzeti Színház korábbi igazgatója az egykori Madách színházas pályatársat egy sistergően, fergetegesen öntörvényű, ugyanakkor törvényt alkotni képes, törvényt bontó különleges lénynek látta, akinek eltávoztával szegényebb lett a föld, és pokolian gazdagodott a túlvilág.

– Unikális, különleges tehetség volt Irén, emlékszünk még a néma Kata szerepére a Kurázsi mamában, a Yermára, Major Tamás oldalán a butuska Lujzára, Ibsen Peer Gyntjében Aase anyóra, és természetesen Vilma hangjára a Frédi és Béniben, és a felejthetetlen, Márkus Lászlóval együtt előadott (szinkronizált) mesefigurájukra, a Kukori és Kotkodára – sorolja Székhelyi, aki azt javasolja, hogy minden magyar színházra tegyenek ki fekete zászlót.

– Kétszer is megadatott, hogy partnere lehettem, mindkétszer fürödtem az aurájában. Magánéletileg is közel kerültünk egymáshoz, 25 nyáron át ült a széplaki kertemben, ugyanis telekszomszédok voltunk. Élvezte a gyerekeim társaságát, és sokszor kérdezte tőlem, hogy van-e lecsóm, és akkor gyorsan főztem neki – árulta el a színész, aki még egy aranyos történettel színezte a színésznő portréját. Az egyik Madách színházas előadás alatt érkezett a hír, hogy Székhelyi elnyerte a férfi alakítás fődíját egy nemzetközi filmfesztiválon, elutazott, átvette, majd miután hazaért, felhívta Psota: – Szia, Józsi, kivettem ezt a filmet egy videotékából, te, hogy ez a Bujtor milyen nagyszerű volt benne! – Ez az édes évődés mindig nagyon jellemző volt rá, egy igazi clown volt.

Irén elementáris volt

Könnyeivel küszködött Piros Ildikó, amikor felhívtuk, hogy idézze fel személyes élményeit Psota Irénről. – Igen, sírok, nagyon fáj az Irén halála, és nagyon szépeket szeretnék róla mondani, mert nagyon szerettem – akadozik a hangja a közkedvelt színésznőnek, lassan, szaggatottan mondja: – Amikor 1968-ban bekerültem a Madách Színházba, Vámos tanár úr vitt be az öltözőjébe, annyira elementáris volt az Irén, testfesték volt rajta, szinte szólni sem tudtam. Molnár Ferenc: A testőrben én voltam a színésznő, ő pedig a mama, a Stuart Máriában pedig ő játszotta a dajkámat, itt néma szerepe volt, mégis akkora erőt sugárzott, ahogy állt mögöttem, művészileg szinte felemelt, hogy magasra ugorjak. Ezt tőle tanultam, ezt az erőt, ahogy nekünk segített, velünk lélegzett – fogalmazott.

Több csintalan dalocskát énekelt Psota, mégsem volt soha közönséges, vetettük fel Piros Ildikónak, aki megerősítette: amikor képzeletben végigment azon a hajszálvékony szálon, ami az ízlésest az ízléstelentől elválasztotta, soha nem billent sem jobbra, sem balra. Ez a tudás a legnagyobbak sajátja. – Amikor a 80. születésnapját ünnepeltük a Madách Színházban, A csillagok örökké élnek című dalt énekeltem neki. Psota Irén elhivatott ember volt, és minden ilyen embernek van egy komoly célja az életben, neki ez a színház volt, nagybetűvel. Mindezt sok személyes boldogtalanság árán érte el, megjárta a saját poklát, viszont a színházban boldog volt.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A radioaktivitást 120 éve fedezték fel

A radioaktivitást 120 éve fedezték fel
Százhúsz éve, 1896. március 1-jén fedezte fel Henri Becquerel francia fizikus a később… Tovább olvasom