Szeged - delmagyar.hu

Észak-Korea alapítója, Kim Ir Szen áprilisban töltötte volna be századik születésnapját. Phenjanban szinte istennek kijáró tisztelettel köszöntötték az „örökös elnököt": az ünneplés részeként tömeges koreográfiát is bemutattak a tiszteletére. Az utazási ügynökségek, amelyek utakat szervezhetnek az elzárt országba, még a három napos tartózkodást is minimum 1800 dolláros áron kínálták, mégis minden hely betelt – Kim Ir Szen mellesleg 18 éve halott. Kuba mellett Észak-Korea az egyetlen kommunistának nevezett diktatúra ma a világon, tudtuk meg Nógrádi György kül- és biztonságpolitikai szakértőtől. Mintha egzotikummá „lényegült volna át" a nyomorgó ország, amelyhez hasonló ideológiával működött az egész volt szocialista blokk évtizedeken keresztül.

Elnyomás: mitől működhet?

Persze lehet, hogy csak arra voltak kíváncsiak a turisták, teljesül-e Kim Dzsong Il ígérete. A jelenlegi vezető apja, aki 2011-ben hunyt el, állította: az „örökös elnök" születésének századik évfordulójára beérik a sok küzdelem, és Észak-Korea erős és gazdag ország lesz. Ebben az esetben csalódniuk kellett, mert nem lett – az élőképet viszont az űrből készített műholdfelvételeken is látni lehetett, de ez alighanem csekély vigasz az ország lakóinak.

Elnyomó rendszerek: a lélektan is közbeszól (galéria)

Min múlik az, hogy működőképes-e hosszabb távon egy elnyomó rendszer? – tettük fel a kérdést Nógrádi Györgynek, aki kifejtette: azon, hogy el tudja-e látni a lakosságot a legszükségesebb javakkal. – Ha igen, akkor egy diktatúra hosszabb távon be tud rendezkedni. Persze emellett nagyon nagyban múlik ez a külső feltételeken: hogyan állnak hozzá a környező államok, és a nagyhatalmak – foglalta össze. Észak-Koreáról nem lehet elmondani, hogy a lakosság bővelkedne az alapvető javakban. Azért működik még mindig a diktatúra, mert „tökéletes" elnyomó rendszere van. A férfi lakosság 25 százaléka katona vagy volt katona, olyan besúgórendszer, titkosrendőrség tevékenykedik, hogy a lakosság nem fél: egyenesen retteg. – Körülbelül 200 ezer ember ül politikai okok miatt börtönben, rendszeresek a nyilvános kivégzések. Ettől kezdve azt lehet mondani, valamikor be fog robbanni, de azt nem lehet megmondani, mikor – vázolta fel az ázsiai ország jelenét a biztonságpolitikai szakértő.

A pszichológia közbeszólt

Észak-Korea gazdasága akkor rogyott meg végképp, amikor az ország a Szovjetunió felbomlásával támogatás nélkül maradt. A szakértő hozzátette: a Szovjetunió szétesésében alapvetően az játszott szerepet, hogy a „birodalom" nem bírta a katonai versenyt az űrfegyverkezéssel, a ronald reagani tervekkel. Sok más ok mellett pszichológiai okok is közreműködtek azonban abban, hogy a kommunizmus mint társadalmi kísérlet megbukott, mondta el a témában tartott előadásában Kékesi Márk Zoltán, a SZTE BTK Pszichológiai tanszékének oktatója: és ennek nyomát máig fel lehet fedezni a posztszocialista országokban. Korlátozták a gondolat-, a vélemény-, a személyes és a gazdasági szabadságot. Az elnyomásnak azonban pszichológiai értelemben van egy olyan oldala, hogy leveszi az egyén válláról a személyes döntési felelősséget, az egyéni kockázatvállalásból adódó felelősséget. Egyéni és közösségi szinten is, és ezek a mechanizmusok öröklődnek, nemzedékeken át hatnak a társadalmakban. Ennek egyik jele a felelősség áttolása, amit a magyar „elnyomás-narratívában" is tapasztalhatunk: az idegen elnyomók, például Szulejmán, Haynau vagy éppen Brezsnyev miatt nem lehetünk szabadok.

Diktatúrák a világban Észak-Koreán kívül az igazi kommunista rendszerekhez még Kubát lehet sorolni Nógrádi György szerint. A többi ma létező kommunista rendszer, mint például Kína vagy Vietnám, teljes piacgazdasági nyitást hajtottak végre, ennek megfelelően egyiket sem lehet már hagyományos kommunista rendszerként megfogalmazni. – A volt szovjet utódállamok egy részében olyan egyszemélyi diktatúra van, ami sem demokráciának, sem kommunizmusnak nem nevezhető. Ez főleg a déli államokra igaz, amelyeknél jelenleg élethalálharcot folytat a befolyásért Oroszország, az Egyesült Államok és Kína. Afrika és Dél-Amerika jelentős részében tökéletes diktatúrákat találunk, csak nem így hívják őket: ezek között vannak szélsőjobboldali és szélsőbaloldali elnyomó rendszerek egyaránt. Az arab világ nagy részében is elnyomó rendszerek működtek az elmúlt évtizedekben, vagy működnek most is.

Az egykori Szovjetunióban az elmaradt polgárosodás is elősegítette az egyéni felelősségvállalás elmaradását. Az alattvalóból polgárrá válás a XVIII-XIX. században lezajlott a nyugati társadalmakban, Oroszországban azonban kimaradt ez a fejlődési szakasz. A tulajdonnal együtt megjelent a felelősség is: a magad ura vagy, tulajdonnal rendelkezel, és a tetteidért felelősséget vállalsz. Az viszont általánosságban igaz az elnyomó rendszerekre, hogy jellemzőbb az egymásra mutogatás. Alapvető attribúciós hibának hívják a pszichológiában, hogy amikor magyarázatokat keresünk a magunk vagy mások tetteire, hajlamosak vagyunk úgy vélekedni mások esetében, ha negatív dolog történik: szándékosan cselekedett. Míg magunkkal szemben megengedőbbek vagyunk, úgy gondoljuk, külső okok, körülmények miatt cselekedtünk úgy, ahogy. Pozitív példánál ez a helyzet megfordul – ez ugyan természetes, ám nem mindegy, mennyire sarkosan működik. Az elnyomó rendszerek fokozzák az attribúciós hibát is – nagyobb lendületet vesz az ilyen jellegű következtetés, tehát mások hibáztatása.

A lélektani örökség

Az államszocialista rend máig ható lélektani öröksége tehát a nagyon alacsony kockázat- és felelősségvállalási hajlandóság, a problémák forrásának kihelyezése, az ellentmondásos viszony a mindenkori hatalommal szemben: hiszen óriási különbség volt a hivatalos ideológia és a mindennapok szegényes és kiszámíthatatlan valósága között. Felelősséget vállalhatunk egyéni szinten – magunkért; a minket körülvevő környezetért; és globális szinten: azokban a dolgokban – mint például a klímaváltozás –, amelyeknél kicsi szemek vagyunk ugyan a láncban, de a sok kicsiből tevődik össze a nagy. Az elnyomó rendszerekben azonban „lenevelik" az állampolgárokat a felelősségvállalásról. A volt szovjet köztársaságokban az első két szintig talán sikerül eljutni, ám a szolidaritás rendkívül alacsony szintje miatt a kicsit tágabb környezetért már nem vállalnak felelősséget – erre jó példa a köztéri szemetelés, Magyarországon is. Az alapelv az volt, hogy minden közös, a dolgozó népé, de az emberek nagyon kicsi energiát fektettek a közös tulajdonba, cserébe sokat vártak el. Valahol ide mutat vissza a mai alacsony adófizetői morál is: állam bácsi majd mindent elintéz helyettünk, de mi nem adunk cserébe semmit, vagy minél kevesebbet.

Kékesi Márk Zoltán rámutatott még két okra, amiért hosszú távon nem működhetett a „kommunista modell": a proaktív attitűd és az igazságosságba vetett hit hiánya. Előbbi annyit jelent: az egyén felismeri, hogy a saját boldogulásáért ő maga felel, nem az a megoldás, hogy mástól várjuk a csodát, és mindig mást hibáztatunk a kudarcért. A posztszovjet társadalmakban ennek a szintje máig nagyon alacsony. Az igazságos világba vetett hit pedig azt mondja: a világ, amelyben élek, alapvetően jól működik. A Szovjetunióban aligha volt olyan időszak, amikor ez csakugyan így volt – a hivatalos ideológia azonban azt sugallta, az igazságos világ megvalósult, vagy ha vannak is még kisiklások, hamarosan meg fog valósulni. Legalább annyira, mint a jólét a kommunista Észak-Koreában... A magyarok is nagyon rosszul állnak ezen a téren, de a posztszovjet államokban még nagyobb a baj. Talán nem meglepő, hogy a legjobb eredményt a skandináv, észak-európai országok érik el.

Gorbacsov: elkésett diagnoszta

A dolgok hosszú távon nem működtek tehát, és ez arra szoktatta az embereket, hogy csak rövid távon legyenek képesek gondolkodni. Kékesi Márk Zoltán hangsúlyozta, hogy az 1980-as években erre a következtetésre jutott maga Mihail Gorbacsov is, a peresztrojkának nevezett reformok egyik célja a belföldi társadalom működésének újjászervezése volt. Gorbacsov is kimondta: a rendszer leszoktatta az állampolgárokat arról, hogy felelősséget vállaljanak a döntéseikért. A reformok egyik célkitűzése volt a döntés és a felelősség visszahelyezése alsóbb szintekre – a gazdasági döntések tekintetében például a kisközösségére, mert a gazdaság nem működik mikroszinten, ha központilag találják ki a célkitűzéseket. A politikus azonban hatalmasat veszített a népszerűségéből, kegyvesztett lett Oroszországban, sokan őt hibáztatták a birodalom széthullásáért. Pedig késéssel ugyan, de jó diagnoszta volt.

Na de hiába a pszichológiai kudarc, a történelem tanulságai: a diktatúrák ma is jönnek-mennek. Ahogy Nógrádi György elmondta: akkor van nagy esélye, hogy felbomlik egy elnyomó rendszer, ha nem tudja ellátni a lakosságot, ha alapvető javakban szűkölködnek. – Ám ez sem garancia a bukásra: minden helyzet más és más – fogalmazott a biztonságpolitikai szakértő: és érdemes kiemelni, hogy sok volt szovjet tagköztársaságban visszarendeződés zajlik. Azt lehet mondani, hogy a történelemből nagyon-nagyon keveset tanulunk, az emberek annál inkább elmennek a szélsőjobb vagy a szélsőbal felé, minél inkább romlik valahol a helyzet. Elnyomó rendszerek ma is ugyanúgy létrejönnek – csak éppen nem kommunistának hívják azokat.