Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Először állítják ki Alfred Nobel végrendeletét

Az A4-es méretű, kettőbe hajtott, négyoldalas okmányt eddig egy ládában őrizték gondosan.
Első ízben állítják ki Alfred Nobel kézírásos végrendeletét, amelyben a svéd tudós a nevét viselő híres díjat létrehozta: az okirat március 13-tól lesz látható – jelentette be szerdán a stockholmi Nobel-múzeum.

"Első alkalommal mutatjuk be a végrendeletet az örökségről jövő pénteken nyíló kiállításon" – mondta az AFP francia hírügynökségnek Helena Wallemo, a múzeum egyik szóvivője.

"Soha nem állították ki, mert nagy értékű dokumentum, és megfelelő feltételek között szeretnénk bemutatni. A kiállítás kerete tökéletes, mert arról szól, amit maga után hagy az ember" – mondta.

Az A4-es méretű, kettőbe hajtott, négyoldalas okmányt eddig egy ládában őrizték gondosan.

Az 1895-ben keletkezett végrendeletben a svéd tudós és iparmágnás Alfred Nobel kifejti, hogy hatalmas - mai árfolyamon számítva csaknem 2 milliárd svéd koronát (66,5 milliárd forintot) kitevő - vagyonának hozamából évente olyan személyiségeket díjazzanak, akik szolgálatot tesznek az emberiségnek a fizika, a kémia, az orvostudomány, a béke és az irodalom területén.

Nobel kijelölte a díjakat évente odaítélő különböző bizottságokat anélkül, hogy a működésük módját meghatározta volna. 1896-ban bekövetkezett halála után három évbe tellett, amíg a szabályokat kidolgozták. Az első díjakat 1901-ben osztották ki.

1968-ban a svéd jegybank Nobel emlékére az eredeti Nobel-díj mellé közgazdasági díjat alapított.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fájdalomcsillapító készülhet a pókméregből

A pókmérgek alkotóelemeit vizsgáló szakembereknek hét olyan összetevőt sikerült azonosítaniuk,… Tovább olvasom