Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Eltűnő erdélyi értékek

Segesvári Csaba fotóriporter-kollégánk egy hetet töltött Erdélyben, ahol azt látta, „forrong" a vidék. Ez az ő képes-beszédes úti naplója, amely igyekszik túlmutatni a „hagyományos romantikán".

Jó volt látni, Erdély a mai napig próbálja őrizni évszázados hagyományait, ápolni magyarságát annak ellenére, hogy a Ceausescu-éra többször kísérletet tett a falvak felszámolására – hál' istennek sikertelenül. Azonban Romániába a külföldön dolgozó munkavállalók miatt egyre több pénz áramlik, ami együtt jár a növekvő jóléttel, így a falvak jelentős része átalakul, az Erdélyre jellemző, régiónként eltérő építészet pedig lassan eltűnik. A százéves házakat új tulajdonosaik lebontják, helyükre a nyugati stílus szerint építik otthonaikat.

De mi is közrejátszunk az akaratlan „falurombolásban". Erdély ugyanis a keleti országhatártól mindössze 150-200 kilométerre található, ezért is népszerű úti cél. Az ipari turizmus elől menekülő honfitársaink egyre nagyobb száma a huszonkettes csapdájába űzi ezt a vidéket. A mind több vendég zsúfolttá észajossá teszi az eddig csak a madárcsicsergéstől és patak robajlásától hangos tájat. És persze a turistákkal beáramló pénz súlyos torzulásokat is okoz.

A szabadtéri állattartás egyre inkább visszaszorul. Fotó: Segesvári Csaba
A szabadtéri állattartás egyre inkább visszaszorul. Fotó: Segesvári Csaba

Ahol már csak tájházak idézik a múltat

Kalotaszeg, a Mezőség, Torockó, csak néhány példa, ahol már szemmel látható a változás. A cifra kalotáról is ismert Kalotaszeg már csak fényképeken létezik.

– A környékről eltűntek a cirádás házak, helyüket az Alföldön is ismert, sátortetős épületek vették át. Két év alatt felére csökkent az állatállomány a faluban, a vendégszobák száma viszont negyedével nőtt. S elkezdődött a csatornázás is – mondta Okos-Rigó Gyöngyi. A Kalotaszentkirályon panziót üzemeltető nő vegyes érzelmekkel kommentálja azt a felvetésemet, jó-e ha sokan látogatnak ide. – Jó is, meg nem is. Ha sokan jönnek, könnyebben élünk, ám a pénz rengeteget változtat a környéken. nA sok átépítés miatt a falu elvesztette eredeti jellegét. Egyre jobban nyugatosodik – tette hozzá keserűen. Okos-Rigóék a férj szüleivel és testvéreivel élnek egy háztartásban, lányaik már Kolozsvárra járnak egyetemre. Arra a kérdésre, mi lesz, ha végeznek a lányok, továbbviszi-e valamelyik már felnőtt csemete a vállalkozást, egyelőre nincs válasz. – Majd elválik – mondta Gyöngyi.

Fotó: Segesvári Csaba
Fotó: Segesvári Csaba

Máshol sem jobb a helyzet: a mezőségi Széken mára egyetlen százéves ház őrzi, milyen volt valaha Erdély. A házat egy külföldi vette meg és újíttatta fel,ezzel is konzerválva a hagyományos építészet ezen kék remekművét.

Torockó előre menekülne

Torockó Európa Nostra-díjas falu, ennek megfelelően védik eredeti épületeit. Ám az új építéseket itt sem tudják megakadályozni. Bontás után csak a legritkább esetben épül eredetivel megegyező homlokzatú ház.

Okos-Rigó János és felesége, Erzsébet saját bivalya tejét fogyasztja
Okos-Rigó János és felesége, Erzsébet saját bivalya tejét fogyasztja

– Wi-fi internetelérést szeretnénk a faluba, egyre inkább igény van rá. A folyamatosan érkező turisták nagyban befolyásolják a lehetőségeket. Mások az elvárásaik, s meg kell felelnünk nekik – mesélte Király Ferenc torockói bútorfestő. – A polgármester betonoztatni szeretné a főteret, ami teljesen megváltoztatja a falu látképét – teszi hozzá a felesége, Marika.

– A falusias jelleg eltűnhet, ugyanis a teheneket, kecskéket nem tartják már a helyiek, a turizmus miatt nincs rá szükségük – magyarázza Marika, miért is nem láthatunk hazafelé vonuló szarvasmarhákat a községekben. A sokáig csak kevesek által ismert falu egyre népszerűbb, ám Királyék bizakodóak: hisznek abban, sikerül valamit megőrizni a régi értékekből.

Egy, az utókornak megmentett százéves kék ház a mezőségi Széken
Egy, az utókornak megmentett százéves kék ház a mezőségi Széken

Az olvasó talán azt hiszi, „temetem" Transszilvániát, ám ez koránt sincs így, sőt van jó hírem is: Erdély természeti kincsei biztonságban vannak. Legalábbis elvileg. A helyiek tőlük telhetően óvják, védik meglévő értékeiket. A torockói Székely-kő, a Mezőség lágyan hullámzó lankái, mind olyan leírhatatlan látnivaló, amelyért érdemes keletnek tartani. Azok, akik a magyar hagyományok miatt látogatnának ide, igyekezzenek! A folytonos változás miatt előbb-utóbb csak tájházakban csodálhatják majd meg, milyen is volt Erdély fél évszázaddal ezelőtt. Ma még mindez látható, de tartok tőle, nem sokáig.

Olvasóink írták

34 hozzászólás
12
  • 34. Voltam a Hargita Alján 2008. október 27. 15:36
    „Pár hete voltam kirándulni a Hargita alján. Kb 15 éve is voltam ezen a területen, ahová lisztet, cukrot stb vittünk ajándékba.
    Akkor is az volt a véleményem, hogy olyan egyszerű - nem írok szegényeset, mert az elítélő lenne- életvitel mellett valóban olyan emberi szerettel találkoztunk, ami nem pénz kérdése, hanem emberi jellem vonás. Mi jó érzéssel és csodálkozó megdöbbenéssel láttuk a nagy fejlődést, üzleteket, utakat. Vendégházban laktunk, korszerű, új de jellegében szerintem tájat tükröző építmény. Én kívánom nekik a fejlődést, mert természetesnek tartom, hogy nekik is van igényük a jobb iránt. Remélem, a Fórumban is megjelent hozzászólasokkal nem vívjuk ki ellenérzésüket, mert családunk ezután is ezen a páratlanul szép területen, és a fejlődésben is megőrzött emberi vonások között szeretné tölteni a lehetséges szabadidejét. A szavazás szerintem olyan kérdés volt, amikor azt kérdezik a kis gyerektől, hogy kit szeretsz jobban? Apukát, vagy Anyukát. Szerintem senki sem az Erdélyben
    lakók szeretetéről, vagy nem szeretetéről szavazott, a szavazás a két magyar poltikai párt harca volt.”
  • 33. egyszeru polgar 2008. október 27. 14:00
    „Az utobbi hozzaszolok mindegyikenek igazat adok, osszefoglaltak szepen az en velemenyemet.
    Nagyon sokszor gondolkodom azon, vajon miert is nem vagyunk kepesek szerenyebben elni es bekeben, szeretetben, megertesben?
    Lanyom meg csak 30 eves, de azt tervezi valami csendes videki helyen szeretne letelepedni es a leheto legtermeszetesebb korulmenyek kozott elni. Nem az a lenyeg, hogy milyen markanevu termeket fogyasztunk vagy viselunk, hanem hogy mi is van benne!
    Erdelyben az emberek korulmenyeik ellenere is tartalmasabb eletet elnek , mint sok "eltevedt" magyarorszagi honfitarsuk!”
  • 32. wasserkopf 2008. október 27. 11:44
    „Már nem a cikkről beszélgetnek, jóuraimék, ami azért baj, mert ez egy roppant szemét iromány. Szemét abban, hogy a szegénységből, nincstelenségből és kilátástalanságból eredő fizikai-szellemi nyomort nemzeti hagyománnyá emeli. Jóuraimék meg ezen ürügyén jó kis politikai vitát folytatnak, holott akár nemzeti valaki, akár meg nem nemzeti (ez is mekkora egy hülyeség, mert akarva-és-akaratlan-is a nemzet aktív résztvevője minden itt élő ...) ki kéne hogy kelljen egy ekkora baromság láttán, ami a kulturális hagyományokat összemossa a szegénységgel. A drága cikkírónak, meg a "hagyományőrző" nagyuraiméknak ajánlom, hogy költözzenek valami százéves vályogviskóba, mosdjanak a vályuban, és üljenek szekérre, ha valahová akarnak menni. Az erdélyieknek meg hagyjanak békén, okos és szorgalmas nép az, gyarapodjanak, gazdagodjanak ...”
  • 31. k.elvis 2008. október 27. 11:42
    „Hajrá Székelyföld,mi ide megyünk nyaralni,itt költjük el a nyaralásra szánt pénzünket,ezzel tudjuk támogatni az ott élő magyarokat.”
  • 30. Gakara 2008. október 27. 09:28
    „Szomorú, hogy ennyire megosztott a magyarság, köszönhetően a szemét médiának és a még szemetebb politikának, ha egyáltalán lehet annak nevezni ezt a tragikomédiát, ami politika néven ebben az országban működik. Az biztos, hogy aki tanulni akar egy kis emberséget, nemzeti öntudatot, az menjen ki egy picit Erdélybe.”
  • 29. székely embör 2008. október 27. 01:58
    „Kedves wass!
    Ha maga is ilyen nyersen fogalmaz akkor megteszem énis!
    Nyugodtan feldughja magyarországát jó mélyre,ugyanis a gazdasági helyzet már sokkal jobb mint mo.-n,és csak egyre jobb lesz az életszinvonal(a gazdasági válságtól most függetlenül) !Ja és azért csinálnék egy számvetést arról hogy a 2 ország közül honnan mennek többen külföldre dolgozni,ugyebár az Egyesült Királyság elégnépszerű önöknél!Remélem majd azt is megérjük hogy maga fog könyörögni munkalehetőségért Erdélyben!És mielőtt egy ilyen fórumra írna,előbb gondolkozzon hogy hülyeségeket ne firkáljon!És elnézést kérek a többi Magyarországon élő embertársaimtól,de fontosnak találtam hogy ezt leírjam!”
  • 28. fikuszkukisz 2008. október 26. 23:57
    „Nem hiszem, hogy "a pénz" ront el mindent. A pénzt lehet pl. útépítésre ill. -felújításra, a műemlékszámba menő épületek, egyéb kulturális értékek konzerválására, megőrzésére, a tehetséges fiatalok taníttatására stb. fordítani.”
  • 27. fikuszkukisz 2008. október 26. 23:54
    „"pidzsin nyelv lett a magyar a túl sok jövevény-szó miatt"
    Mikor, mihez képest?”
  • 26. Mindeg tanulunk! 2008. október 26. 23:38
    „Kedves "gyarmati nö"!

    Na, meg aztan a fizikat sem szerettem!
    (Az az örökös törtekkel valo szamolas, es a hatvanyozas, meg a logaritmus,meg ilyenek!)

    Jaj de regen volt a Gutenberg u.-i All. Alt. Iskolaban!!”
  • 25. Kössz "gyarmati nö"! 2008. október 26. 23:30
    „Köszi a felvilagositast!

    (Mint mondtam ugye, kemiabol mindeg rossz voltam!).”
  • 24. gyarmati nő 2008. október 26. 23:10
    „A nőnemű bivalyok adják a tejet. A hímnemű bivalyok pedig mást adnak... Így megy ez.”
  • 23. Tudatlan 2008. október 26. 22:08
    „Biologiabol mindeg rossz voltam.

    Miota ad a bivaly tejet??

    (Eddig azt hittem, mast ad!
    Vegy ökör vagyok?
    Lehet. Akkor bocs!)”
  • 22. Mil-nek 2008. október 26. 21:26
    „Kedves Mil! Ezt nem ertem:
    -nö ott a jolet, gyorsabban fogynak (asszimilalodnak) a magyarok.

    Itt, az USA-ban nem rossz a "jolet",
    de minden nagy varosban van China-Town!

    Söt,New York-ban van egy "magyar" utca is, ahol kizarolag magyarok elnek,magyar üzletek vannak.
    (Ettermek,fodraszüzlet,utazasi iroda stb.
    Igaz, az utazasi iroda kirakataban reklamot lattam igy:
    "Vedjen itt nalunk hajo-Yegyet!

    De ez mar mas tema lenne.)”
  • 21. Mil 2008. október 26. 21:03
    „Amúgy minél nagyobb valahol a jólét, annál nagyobb az asszimiláció.. Sokkal gyorsabban fognak fogyni a magyarok, ahogy növekszik ott is a jólét.”
  • 20. gyarmati nő 2008. október 26. 21:00
    „Kultúrterror, azért néha vonszold el a segged a szentendrei skanzenba is, vagy mássz fel Drégely várához, esetleg adj egy kis pénzt a hollókői mamiknak is, akiknek az unokája Pesten egyetemista.”
  • 19. Mil 2008. október 26. 20:59
    „A megoldás egyszerű: nem kell odamenni, vagy ha igen, akkor lássanak el ingyen :)”
  • 18. gyarmati nő 2008. október 26. 20:58
    „vízfej, a magyarság nem Erdélyből vándorolt ki 1920-ban. Itt is lenne mit megőrizni, de senkit nem érdekel, mi lesz a mai Magyarországon haldokló - magyar - kultúrákkal. Székelyföld a mi kis őskövületünk a vitrinben. Leszarjuk az itteni - és ottani - dolgokat, és hányjuk a sarat a magyar, román kormányra meg az erdélyiekre, hogy nem őrzik a mi kis múltunkat.”
  • 17. Kultúrterror 2008. október 26. 20:52
    „Térjetek már eszetekhez!

    A pénz tönkreteszi erdélyt? Mert ha nyomorban hagyjuk társaink és testvéreink, akkor a gyönyörű hagyományok folytatódhatnak? Ne vigyem ki a forintomat és adjam oda a mamának? Az örökös szegénységet akarjátok az ott élőknek, hogy ti elmondhassátok: ez az igazi erdély arca?
    Komolyan, aki köcsög menjen az adriára, spanyolba vagy ahová akar. Én viszem a forintomat, és a torockói néninek adom, mer a lánya bizony kolozsvárott egyetemista. És kő a pénz a taníttatásra. Nem kell nekik magyarságtudatot adni, talán inkább itthon kellene azt rendbetenni.”
  • 16. Szekely 2008. október 26. 20:45
    „Minden rossz gondolat nelkül:
    (a "szekely" forrongas-rol jutott eszembe, en inkabb "nyugalom"-nak neveznem evszazadokon at meggyökeresedett jo (!) tulajdonsagaikat!).

    Nos:

    Egy szekely ember az erdöben kivag egy nagy-nagy fat.
    Kerdezi a fia:
    --Edesapam! Minek ez a nagy fa? Gerendanak?

    Az öreg nem valaszol, farag tovabb.

    A fia par oraval kesöbb:
    --Edesapam! Mi lesz ebböl? Kocsirud?

    At öreg nem valaszol,farag tovabb.

    A fia kesöbb:
    --Edesapam! Mi lesz ebböl? Kapanyel?

    Az öreg nem valaszol,farag tovabb.

    Latva az apa, hogy fia feladta a kerdezösködest, mondja neki:

    --Fiam!
    Ebböl fogpiszkalot csinalok!

    (Ez egy eredeti szekely vicc, tölük,maguktol hallottam!)”
  • 15. E.K. 2008. október 26. 20:36
    „Borzalmas hogy eltűnnek a régi, szép hagyományok, ahogy a Bikini mondaná, virulnak a közhelyek és szürkülnek az ünnepek. Vagy használhatnánk Nyerges Attila szavait is: "köpj rá szent ünnepeinre, úgy a jó ha minden nap ünnepelsz!" Mindenki tudja jól, ez minek köszönhető, a globalizációnak, ami ugye egy gazdasági-kulturális gyarmatosítás amerika részéről. DE ennyire ne kanyarodjunk el: Erdély egy csodálatos hely, mint Hungarikum, meg kellene őrizni romlatlanságát. Már amennyi megmarad... De könyörgöm: ez megy az anyaországban is: átveszünk más népektől szokásokat a sajátjainkat elfelejtjük, a szép magyar nyelvért hiába harcoltak nyelvújítóink, pidzsin nyelv lett a magyar a túl sok jövevény-szó miatt. Itt nem az a baj hogy ki magyar és ki székely! A székelyek magyarok, akiknek István kiváltságokat adott, katonáskodásért cserébe.
    Üres locsogással, utálkozással, beletörődéssel ugyan meg nem tartjuk egyediségünket se határon belül, se határon túl!Ha tett, elhatározás van is(senki ne értsen félre, én a hagyományokat féltem és a szokásokat), nem csak egyszeri, képmutató legyen!”
34 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mesterséges megtermékenyítéssel születik orrszarvú Angliában

A siker egyben azt is jelenti, hogy ez volt Nagy-Britanniában az első sikeres megtermékenyítés… Tovább olvasom