Délmagyar logó

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 26°C Még több cikk.

Enyésző Velence - évszázadok óta sanyargatja a dagály

Évszázadok óta sanyargatja a dagály, épületei lassan víz alá rogynak, s egyre nagyobb a veszély, hogy a visszatérő áradás végképp elnyeli. Ám ma mégsem ez a város legfőbb gondja.
Kérdezzék csak meg Massimo Cacciari polgármestert, a németül folyékonyan beszélő, latinul és ógörögül író-olvasó, fürge észjárású filozófiaprofesszort, Szophoklész Antigonéjának fordítóját. Az acqua altáról és Velence süllyedéséről bölcs politikusként legfeljebb annyit mondana: „Hát akkor tessenek gumicsizmát húzni!" A csizma megvéd a víztől, viszont fabatkát sem ér a turistaáradattal szemben. A látogatók hada több főfájást okoz a város vezetőségének, mint a lagúna mégoly veszélyes kiáradása. Tessék csak elképzelni: a 60 ezres Velence 2007-ben 21 millió látogatót fogadott, tavaly májusban pedig egyetlen ünnepi hétvégén 80 ezer turista özönlötte el a várost. Velence mellett dugig teltek Mestre parkolói (onnan lehet busszal-vonattal megközelíteni a történelmi városmagot). Akiknek sikerült aznap bejutniuk Velencébe, siserahadként rajzottak szét az utcákon, falták a pizzát, habzsolták a fagylaltot, s amikor távoztak, hegynyi szemetet, műanyag palackot hagytak maguk után.

Fotó: Jodi Cobb
„Félig mese félig idegencsapda" – írta Thomas Mann a városról; amely ma is ellenállhatatlan erővel vonzza a külhoni vándort. Fotó: Jodi Cobb

La Serenissima – azaz „A legfenségesebb". Még mindig így emlegetik, pedig Velencére sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy fenséges. Úgy merül alá benne a turistasereg, mintha egy pazar ízléssel épített keresztelőmedence vizében mártóznának meg. Kezükben útikönyv, lábukon túracipő, iszákjukban fogkefe, fejükben a város ilyen-amolyan képzete. Igen, ők azok, akik előbb-utóbb elűzik Velence népét. Nem csak az ő bűnük az elvándorlás, mégis egyre motoszkál az emberben a kérdés: ki lesz Velence legutolsó polgára?

„Velence egyszerűen imádnivaló!" – lelkendezik beszélgetőpartnerem, egy kulturális alapítvány elnöke. Ablakából a gondoláktól, vízibuszoktól, motorcsónakoktól hemzsegő víztükörre, azon túl a turisták egyik kedvenc célpontjára, a Piazza San Marcóra látni. „Akár egy hatalmas színház. Aki elég gazdag hozzá, akár egy 17. századi palotában is bérelhet lakosztályt. Ott igazi arisztokratának képzelheti magát a lakájok gyűrűjében."

Hát akkor foglaljanak helyet, kezdődik az előadás! Velence kettős szerepet kapott mai darabunkban: egyrészt lakóhelyként, másrészt turisták látványosságaként jelenik meg a színen. Világítás, díszlet, jelmezek – mind szívfájdítóan gyönyörű, a cselekmény viszont kusza, zavaros, a végkifejlet pedig egyelőre igencsak kérdéses. Egy biztos: a címszereplőt mindenki imádja. „A szépség sok nyűggel jár" – a polgármester, Massimo Cacciari mintha szemináriumi előadást tartana, nem egy újságíró kérdéseire válaszolna. Ezra Poundot, a Velencében nyugvó amerikai költőt idézi, aki szintén mástól merített, Aubrey Beardsley grafikus Yeatshez intézett sorát citálta.

Úgy érzem magam, mintha egy irodalmi rejtvényműsorba csöppentem volna. Sebaj, végtére is a cirkalmas fogalmazás éppúgy helyi sajátság, mint a Canal Grande girbegurba vonala. Cacciari rámenősségéről és ékesszólásáról is nevezetes, de a hangulata most oly sötét, akár a haja meg a szakálla. (Még nem is deresedik az üstöke, pedig már hatvanhárom esztendős. Meg is kérdezem utóbb a sajtótitkárt, vajon festeti-e a haját a polgármester. „Nem, és erre rém büszke" – kapom a választ.)

Fotó: Jodi Cobb
Velence épületei immár állandó karbantartásra szorulnak. A víztől málló házak helyreállítása úgy kezdődik; hogy lecsapolják a csatornát és kikotorják belőle az iszapot. Fotó: Jodi Cobb

Egy napja irtóztató felhőszakadás zúdult Mestrére, az utcákon hömpölygött a víz. Cacciari irodájában ülünk éppen. Na tessék, nem is az acqua alta, hanem az eső árasztja el a várost: „Ezen még a mose gátrendszer sem segítene, ha megépül mostanára. Minket amúgy nem zavar, ha magas a víz. Az csak magukat, külföldieket idegesíti" – világítja meg a polgármester az árvízveszély lényegét.

Nem, hangsúlyozza Cacciari, nem ez az igazi probléma. Vegyük például Velence karbantartásának költségeit: „A csatornák tisztítására, az épületek felújítására nem elég az államtól kapott pénz. A házalapok megemelése önmagában is irdatlan összegeket emészt föl." Vagy nézzük a megélhetés költségeit: „Itt háromszor drágább az élet, mint húsz kilométerre, Moglianóban. Csak a dúsgazdagok és az őshonos velenceiek győzik, akik a saját házukban laknak már nemzedékek óta. A fiataloknak azonban nincs elég pénzük a lakásbérletre meg a többire."

Fotó: Jodi Cobb
Kávéházi keret a pompás jelmezekhez: turisták vigadnak a Caffe Florian falai között. Karnevál idején megrészegül a képzelet; túlburjánzó maskarák; csipkék; selymek; kalpagok idézik fel a régi időket. Fotó: Jodi Cobb

Végezetül természetesen eljutunk az idegenforgalom témájához. Cacciari filozofikus eszmefuttatással szolgál: „Velence nem nászutasoknak, nem érzelgősöknek való hely. Nem afféle képeslapváros, nem a turistáknak találták ki. Velence csupa ellentmondás, csupa erő." Megkérdezem a polgármestertől, ha tehetné, kitiltaná-e a turistákat. „Hát persze! Vagyis, ha jobban belegondolok, jöjjenek nyugodtan, de csak egy gyors helyismereti vizsga után, némi belépti díj fejében" – vágja rá, ám közben a gondolatai mintha valahol másutt kalandoznának. Uramatyám, belépti díj Velencében, ahol már most is égbekiáltóan magasak az árak! A Caffe Florianban 9 euró egy üdítő, a vaporettó 7 euróba kerül, a Kínában gyártott plasztik karneváli maszkot pedig majd 30 euróért adják. Persze, ha telik rá, palotát is vásárolhat itt az ember. A Canal Grande partja a legdrágább környék, magyarázza Eugenio Scola ingatlanügynök diófával burkolt irodájában. A Piazza San Marcóra néző ablak mellett áll; elegáns fekete zakó, ropogósra vasalt fehér pamuting és farmer van rajta krokodilbőr övvel, s mindehhez csillogóra suvikszolt fekete borjúbőr cipő. Éveken keresztül csak amerikai és nyugat-európai ügyfelei voltak, tudom meg tőle, újabban viszont megjelentek az oroszok és a kínaiak. Scola kínálatában szerepel egy három hálószobás, helyreállított apartman is az egyik 18. századi palota emeletén. „Molto bello" – húzza elő az alaprajzot. Dolgozószoba, könyvtár, zeneszalon, két nappali, cselédszoba, három égtájra nyíló panoráma. Potom kilencmillió euróért az enyém lehet. Ha megtetszik, akár az 5600 négyzetméteres Palazzo Nanit is megvásárolhatom, sőt át is építhetem, megvan rá az engedély. „Szerintem szállodát csinálnak majd belőle" – jegyzi meg Scola. Amikor ezek után az anyagi helyzetemhez jobban passzoló ingatlanok után faggatózom, Scola elvisz egy garzonlakásba. Rémesen szűk, 36 négyzetméteres odú az egész, viszont csak 260 ezer euróba kerül. Valaki majdcsak megveszi, befektetésként vagy legénylakásnak. Ami biztos: nem velencei lakos lesz az illető.

Cathy Newman

Olvasóink írták

  • 3. floridaimagyar 2009. szeptember 06. 20:45
    „De a bevetel hany szazaleka jon a turizmusbol??? Azt ne mondjatok nekem hogy nem ebbol el a varos. Olyan ez mint Orlando vagy Miami Floridaban. Ha nem lenne turista ott szerintem be is zarhatnank oket. Szidhatjak oket de beloluk elnek, szoval tessek csak hozzaszokni ezzel jar nagy turistavarosban elni...”
  • 2. IVY 2009. augusztus 26. 13:14
    „És esetleg az évtizedek alatt, túristákról lerántott vagyonokból már nem lehetett volna vmi tartós megoldást keresni a bajra? Hová tették azt a rengeteg lóvét....? Még 30 év és azt is elfelejtjük, -merre is van Velence.”
  • 1. ankusz 2009. augusztus 26. 12:41
    „Jó kis cikk!Valóban gyönyörű,1 hónap sem telt el hogy ott voltam.viszont bár én is ott voltam túristaként mégis sajnálom azokat akik ott élnek.Láttam hogy próbálnak haladni,menni a dolgukra,de egyszerűen nem férnek el a túristáktól...Igaz aki ott él az tudhatta,hogy ez ezzel jár.Bár azt mondják a nyár a legrosszabb,a többi elviselhető.1 napig voltam ott viszont annál fárasztóbb volt...stresszes,még nekem túristának is!De megéri megnézni,tényleg meg!Lassan szerintem a sülyedése miatt is kéne aggódnia a kedves polgármesternek.
    Egy biztos:én sem élnék ott,túl zsúfolt,szépnek szép...de ott élni...akkor inkább Miláno :-D”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Súlyos veszély fenyegeti a világ halállományát

A világ halászterületei közel állnak az összeomláshoz: csak akkor lehetséges a halállományok… Tovább olvasom