Délmagyar logó

2018. 04. 27. péntek - Zita 13°C | 21°C Még több cikk.

Erős bizonyítékot találtak a Higgs-bozon létezésére

Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) két független kutatócsoportja, a CMS- és az ATLAS-kísérlet résztvevői bejelentették szerdán, hogy a többi részecske tömegéért felelős Higgs-bozon, az "isteni" részecske létezésére utaló erős bizonyítékokat találtak.
A szervezet genfi szemináriumán a kutatók ismertették az általuk előzetesnek nevezett eredményeket. A rendezvény mintegy bevezetőként szolgál a Melbourne-ben szerdán kezdődő nagyszabású nemzetközi részecskefizikai rendezvényhez, az ICHEP (International Conference on High Energy Physics) konferenciához, ahol szintén ismertetik a CMS- és az ATLAS-kísérletek eredményeit.

Joe Incandela, a CMS-kísérlet vezetője bejelentette, hogy a 2100 kutatót számláló csoportja egy olyan új szubatomi részecskét "figyelt meg", amely bozon. Ez ugyanaz a szubatomi részecsketípus, mint a régóta keresett Higgs-bozon, amelyet köznyelven "isteni" részecskének is szokás nevezni.

Az adatokat elemezve a tudós rámutatott arra, hogy azok konzisztensek a Higgs-bozonnal, amelynek létét évtizedekkel ezelőtt jósolták meg, hogy megmagyarázzák a világegyetem "működését".

Fabiola Gianottai, a szervezet ATLAS-kísérletének vezetője arról beszélt a szemináriumon, hogy az általa irányított 3000 kutató "gyönyörű" jelenségeket figyelt meg a nagy hadronütköztetőben.

Mint a CERN honlapja kiemeli, átalakulóban vannak a világegyetem működésével kapcsolatos felfogások. A szerdán ismertetett előzetes eredmények a 2011-ben és 2012-ben gyűjtött adatokon alapulnak, miközben az idei adatokat még mindig elemzik, ezeket július végén teszik közzé.

Mindkét kísérletben sok billió proton-proton ütköztetés adatait elemezve egy új szubatomi részecskét figyeltek meg, amelynek tömege 125-126 gigaelektronvolt (1 GeV - 1 milliárd elektronvolt). Mindkét kísérletben az adatok bizonyossági szintje 5 szigma. Ez azt jelenti, hogy kevesebb mint egy a millióhoz annak a valószínűsége, hogy az adatokból levont következtetéseket statisztikai mázli eredményezte.

"Egy új részecskére utaló világos jeleket észleltünk 5 szigma szintjén, 125 GeV-es tartományban. A két kísérletben részt vevő rengeteg kutató munkájának köszönhetjük az eredményeket, de kell még egy kis idő, hogy előkészítsük az adatokat a publikációhoz" - hangsúlyozta Fabiola Gianotti.

Joe Incadela arra mutatott rá, hogy bár eredményeik előzetesek, de valóban egy új részecskéről van szó.

"Azt is tudjuk, hogy ez egy bozon, az eddig felfedezett bozonok közül a legnagyobb tömegű. A jelenség szignifikáns, de nagyon gondosnak kell lennünk a vizsgálatokban és az eredmények ellenőrzésében" - fogalmazott Joe Incadella.

A következő lépésben meg kell határozni a részecske természetét, valamint jelentőségét a világegyetem működésének megértése szempontjából. Megegyeznek-e tulajdonságai a régóta keresett Higgs-bozonéval, a részecskefizika standard modelljének utolsó hiányzó láncszemével, vagy valami sokkal egzotikusabbról van-e szó.

"Újabb mérföldkőhöz értünk a természet titkainak feltárásában. Az új részecske tulajdonságainak megismerése sok időt vesz igénybe, ám bármilyenek is legyenek a jellemzői, a tudomány hatalmas lépést tesz előre az anyag alapvető szerkezetének megismerésében" - hangsúlyozta Rolf Heuer, a CERN főigazgatója.

A standard modell valamely fizikai jelenségnek, eseménynek vagy rendszernek a szakemberek többsége által elfogadott, de bizonyosan nem teljes matematikai-fizikai leírása. A részecskefizika standard modellje az alapvető részecskék kölcsönhatásait vizsgálja a gravitáció kivételével: az elektromágneses, a gyenge és erős kölcsönhatást. Lényeges összetevője a Higgs-mechanizmus - amely létrehozza a részecskék tömegét -, illetve a még meg nem talált "isteni részecske", a Higgs-bozon.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kisbolygót fedeztek fel magyar és szlovák csillagászok

Ötszáz méter átmérőjű földközeli kisbolygót fedeztek fel magyar és szlovák csillagászok. Tovább olvasom