Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 17°C Még több cikk.

Észak-Korea a propaganda fogságában

Észak-Koreában a nép annyira örvendett, amikor megszületett Kim Ir Szen nagy vezér elnök elvtárs, hogy eltörölték az időszámítást és születési évét nulladik évnek kiáltották ki. A gyerekek azt tanulják, hogy a nap akkor kel, amikor a köztársaság örökös elnöke fölkel és akkor nyugszik, amikor a kedves vezető lefekszik. A szegedi Békési András egy hetet töltött a világtól teljesen elzárt országban. Lapunknak mesélt élményeiről, tapasztalatairól.
Szenczy Sándor, a Magyar Baptista Szeretetszolgálat vezetője volt a világon az első, aki Észak-Koreába segélyt juttatott el, amiről Vujity Tvrtko írt kilencvenes évek végén. Már akkor megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy ide egyszer el kell jutnom. Idén nyáron sikerült. Egy külföldi utazási irodával, a Young Pioneer Tours-szal mentem. Olyan helyekre szerveznek utakat, ahová turista nem szívesen megy: Csernobilba, Irakba, Iránba és Afganisztánba – idézte fel a kezdeteket szegedi Békési András, aki a közelmúltban egy hetet töltött a világtól elzárt ázsiai országban.

A győztes háborút ünnepelték

Észak-Koreába csak az állami utazási irodán keresztül lehet utakat szervezni. András a Victory day tour-on, a Győzelem napi körúton vett részt. – Monumentális ünnepségeket szerveztek, ezért választottam ezt az időpontot. Észak-Koreában úgy tudják, 60 évvel ezelőtt, 1953-ban ők nyerték a háborút. (A koreai háború volt a hidegháború első fegyveres konfliktusa, ami a becslések szerint 3 millió áldozatot követelt. Jogilag máig tart a háború, mivel a felek csupán tűzszünetet kötöttek 1953-ban, amit 2013 márciusában Észak-Korea felmondott. – a szerk.)

Észak-Korea a propaganda fogságában. Fotó: Békési András (galéria)

A szegedi fiatalember Pekingből a helyi légitársasággal repült az észak-koreai fővárosba, Phenjanba. Az Air Koryo-t a világ legrosszabb légitársaságának választották: utazásra egyáltalán nem ajánlott. Ennek az lehet az oka, hogy senki sem tudja, hol képzik a pilótáikat, szakembereiket, honnan szereznek alkatrészeket a repülőhöz, és egyáltalán ki vezeti a gépet.

Inflációt gerjesztene

Az Észak-Koreát megjárt Békési Andrásnak nehezen sikerült helyi pénzt szereznie és hazahoznia. a helyiek úgy tartják ugyanis, ha egy külföldi kicsempészi a pénzüket, és az az amerikaiak kezébe kerül, ők sokszorosítják a bankókat, ledobják az ország fölött egy repülőről és inflációt gerjesztenek. Külföldiek csak kínai jüannel, amerikai dollárral és euróval fizethetnek.

– Fura volt, hogy a földet érés után, azonnal leállították a bal hajtóművet. Amikor kiszálltunk a szétszedett hajtómű látványa fogadott. Teljesen ki volt belezve. Látszott, hogy fogalmuk sincs, mi lehet a baj. Gumicsizmás, svájci sapkás kollégák nézegették, miközben folyt minden belőle minden.

– A mobiltelefon bár megengedett, de ottani SIM-kártyát kellett venni, amivel nem lehet telefonálni. A belépéskor elvették az iPhone-omat, magukkal vitték, majd negyedóra múlva visszakaptam. Telefonálni a hotelból lehetett. Hazaszóltam, hogy minden rendben. A páromat és egy barátomat hívtam. Pár nappal később mindkettőjüket megcsörgették egy észak-koreai számról. Amikor a barátom fölvette, valaki beleszólt, de azt hitte, én hülyéskedtem – idézte fel az egyik furcsaságot.

Andrást és utastársait a leszállás pillanatától kedve végig kísérte egy helyi operatőr, aki minden lépésünket rögzítette. Először a phenjani szülészeti klinikára vitték őket, ahol egy látványkórházat rendeztek be a külföldi látogatóknak. – A Siemens CT klaviatúráján látszott, hogy talán még soha senki nem nyúlt hozzá. A számunkra rögtönzött konferencián állítólag részt vettek orvosok és a kórház igazgatója, de mindannyian csak néztek ki a fejükből, bámultak, mintha statiszták lettek volna. Valószínűleg azok voltak. A csoportunkban volt egy amerikai gyerekgyógyász, aki kiverte a balhét, hogy miért nem mutatják meg nekünk a korábban említett inkubátor osztályon ápolt csecsemőket. Háromnegyed órát kellett ülnünk a váróban, mindenki rohangált, telefonált, majd végül nagy nehezen átvittek minket az igazi kórházba. Ahogy átértünk megcsapott az iszonyatos bűz, amit erős, jódos fertőtlenítő szag nyomott el. Ott láttunk csak igazi betegeket, csecsemőket inkubátorokban – mesélt az igazi kórházról.

– Az állami ünnepségen nem vehettünk részt, de az utcán állva végignézhettük a katonai parádét. A folyó túlpartjáról jól hallottuk Kim Dzsongunt és az őrjöngő tömeget – mesélte András, aki szerint vendéglátóinak az volt a célja, hogy essen le az álluk. Igaz, a helyiek boltjaiba nem mehettek be – mivel jegyrendszer van, nagyon kevés az olyam áru, amit valóban meg lehet vásárolni –, de a főutcán büszkén mutogatták nekik az egyik bolt műanyagból készült gyümölcsöktől roskadozó kirakatát. Elvitték őket a világ legnagyobb stadionjába, a 150 ezer férőhelyes Phenjani Május 1. Stadionba, ahol egyik este 200 ezer fellépő alkotott mozgó élőképet a „győzelmi" rendezvénysorozat részeként.

Észak-Korea a propaganda fogságában. Fotó: Békési András (galéria)

Büszkén éheznek

A 34 éves fiatalember tapasztalatai szerint, élesen elkülönül a főváros, Phenjan és a vidék. – Phenjanban kiváltság élni. A vidékieknek számos engedélyt kell beszerezniük, hogy a fővárosba utazzanak. A katonaság ellenőrző pontokat állított fel, a város hermetikusan el van zárva.

Borzasztó a szegénység. Phenjanon kívül nincsenek utak, saras kitaposott földúton járnak az emberek. Láttam embereket patakban fürdeni és hajat mosni, az iszapban élelem után turkálni és hajlott hátú, idős néniket ehető fűféléket tépkedni. Minden talpalatnyi földet megművelnek. Még a panelházak udvarán is csenevész kukorica nő. A lakosság arányához képest Észak-Koreának van a legnagyobb hadserege, a katonákat pedig etetni kell. A nép boldogan adja oda a terményt a katonaságnak. Szinte mindenki alultáplált volt, de ők büszkén éheznek.

Az utcán látott Észak-Koreaiak nem beszélnek egymással. Csönd van. – A gyerekek sem lehetnek őszinték a szüleikkel, annyira beléjük van nevelve a rendszer iránti hűség. Csak formaságokról beszélhetnek, de ennek ellenére nem tűnnek boldogtalannak. Megviseltek és megtörtek, de nem boldogtalanok – mesélte az emberekről. Privát szféra sem létezik. András az egyik parkban látta, amikor két embert, aki a tömegtől kicsit távolabb beszélgetett, igazoltatott egy egyenruhás.

Észak-Korea a propaganda fogságában. Fotó: Békési András (galéria)

Kivégzett művészek

– Röviddel hazaérkezésem után bejárta a világsajtót az a hír, hogy 2013. augusztus 20-án Kim Dzsongun kivégeztette volt barátnőjét és több híres észak-koreai előadóművészt köztük Mun Kyong-jint, a Phenjani Szimfonikus Zenekar karvezetőjét. Az érdekesség, hogy részt vettünk Phenjanban a szimfonikusok koncertjén, és láttam őt élőben, amiről felvétel is készült. Valószínűleg, ez az utolsó felvételek egyike róla – mesélte András.

– A boldogság relatív, de nekik nincs összehasonlítási alapuk. Számukra ez a létező egyetlen valóság: éheznek a katonaság miatt, a vezetőikre istenkén tekintenek és gyerekkoruk óta azt tanulják, hogy a nap akkor kel, amikor Kim Ir Szen örökös elnök elvtárs fölkel és akkor nyugszik, amikor a Kedves Vezető lefekszik – foglalta össze az észak-koreai realitást.

Bebalzsamozott vezetők

– Az utazás legbizarrabb része a Kumszuszan Emlékpalotában lévő mauzóleumban tett látogatás volt. A mai napig nem tudtam feldolgozni. Ünnepi ruhába kellett öltöznünk. Az épület közelében a világ leghosszabb mozgó szőnyegére álltunk. Ha jól emlékszem, egy kilométer hosszú. A hangszóróból győzelmi dalok szóltak. Az ablakos, árkádos folyosóról egy hatalmas mesterséges parkra lehetett kilátni műtavakkal és mesterséges folyóval. A park dolgozói kis papírvágó ollóval nyírták a füvet egyenesre. Megállni, szétnézni nem lehetett. Mentünk egy kilométert, elfordultunk jobbra és láttam, hogy még egy kilométer vár ránk. Ott már ki voltak téve a vezetők életét bemutató képek: bal oldalt Kim Ir Szené, jobb oldalt Kim Dzsongilé. Az épületbe beérve szinte mindent elvettek tőlünk: telefont, fémtárgyakat. Hőkamerával és röntgennel vizsgáltak meg minket – mesélte András.

– Libasorba állítottak minket, megmondták, hogy aki rágózik, hangosan beszél, ki fogják vezetni. Mozgólépcső vezetett fel a termekhez. Minden vörös volt. Először körbevittek minket egy hatalmas termen, amit Kim Ir Szen Is és Kim Dzsongil összes érmével, kitüntetésesével és tiszteletbeli címeivel pakoltak tele. Kerestem magyar dokumentumot is, de nagyon siettetek minket. Hatalmas üveg vitrinek sorakoztak a létező összes elképzelhető címmel, hogy fel tudjunk készülni, mekkora embereket fogunk majd látni. A testek két hatalmas terem közepén lévő üvegkoporsóban hevertek. Mindkét koporsó a két vezér tiszteletére nemesített dísznövényekkel (Kimilsungia és Kimjongilia) volt körberakva. A testek mellig vörös posztóval voltak letakarva. – idézte fel a látogatást a szegedi fiatalember.

A tiszelet adásnak külön koreográfiája volt. – Először a lábukhoz kellett odamennünk négyesével. Meg kellett hajolnunk, majd a koporsó bal és végül a jobboldalán kellett felsorakozva megtenni ugyanezt. A fejénél nem volt szabad megállnunk, nagyon gyorsan át kellett mennünk a túlsó oldalra. Úgy néztek ki, mintha aludnának. A helyiek Kim Ir Szennél már törölgették a könnyeiket. Kim Dzsongil terméből már messziről hallatszott a helyiek sírása, zokogása. Ott már teljesen ki volt készülve a nép.

Észak-Korea a propaganda fogságában. Fotó: Békési András (galéria)

Zokogtak, volt, aki rángatózott és jajveszékelt. Szerintem nem voltak őszinte érzelmi reakciók, muszáj volt így tenniük, mert folyamatosan figyeltek minket. A bebalzsamozott testek után további csarnokok, termek következtek, amelyekben a vezetők használati tárgyai voltak kiállítva: egy egész vonat, S Mercedes porcelán lábakra állítva, hajók, jachtok. Kim Dzsongil vonatán állítólag mindent úgy hagytak, ahogy akkor volt, amikor meghalt. A propaganda szerint a vonaton hunyt el, miközben a vidéket járva a népet szolgálta. Az asztalán egy Apple MacBook mellett ott hever összehajtva a legendás szögletes keretű szemüvege.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szellemként kelnek életre az épületek

Már nemcsak a fantáziánkban, a valóságban is önálló életre kelhetnek monumentális épületek. Tovább olvasom