Délmagyar logó

2018. 05. 23. szerda - Dezső 17°C | 27°C Még több cikk.

Ezren vettek részt a Föld Órája rendezvényen Budapesten

Szombat este egy órára a világ 152 országának több ezer településén és vállalatánál, sokmillió háztartásban és számos híres épületen kialudtak a fények.
3:25 - Ezren vettek részt a Föld Órája rendezvényen

A WWF Magyarország által szervezett Föld Órája nyilvános lekapcsoló eseményen mintegy 1000 ember vett részt szombaton este a WestEnd City Center Tetőkertjében - tájékoztatott a szervezet.

A WWF Magyarország idén 6. alkalommal szervezte meg a Föld Óráját, a világ legnagyobb civil önkéntes akcióját, a főváros csatlakozásának köszönhetően pedig 5. alkalommal nyilvános lekapcsoló eseményt is rendezett.

A rendezvényt Tóth Vera koncertje nyitotta meg. A közös visszaszámlálás után Fáth Ákos, a WWF Magyarország igazgatója és Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes egy óriás kapcsológombbal 20 óra 30 perckor egy órára lekapcsolta Budapest díszvilágítását. A Budai Vár, a Lánchíd, a Parlament és a Hősök tere elsötétülését óriás kivetítőn nézhették az érdeklődők.

Ezt követően Erőss Zsolt hegymászó fáklyával gyújtotta meg Magyarország legnagyobb gyertyáját, a globális éghajlatváltozás elleni összefogás 5 méter magas szimbólumát.

A 2013-as Föld Órája Főváros címet idén Szigetszentmiklós nyerte el.

A Föld Órája Magyarországon. Fotó: MTI (galéria)

Szombat

18:03 - Kína: sötétbe borult a Nagy Fal, a Madárfészek és a sanghaji Bund is

Négy énekes és színész sztár, valamint önkéntesek százai vonultak a kínai Nagy Fal patalingi szakaszához, hogy személyesen is tanúi legyenek, amint a Föld órája akció keretében elsötétülnek a világörökséget megvilágító lámpák - jelentette a kínai online média szombaton, az esti órákban.

A kínai sajtóban már napokkal korábban megkezdődött a hírverés, amihez több ismert és népszerű internetes portál is csatlakozott. A fővárosban szombaton aktivisták járták az utcákat és hívták fel a figyelmet a Föld órája akcióra, a takarékosságra és vele összefüggésben a környezetvédelemre.

A 2008. évi olimpiai játékok óta világszerte jól ismert nemzeti stadionnál, a Madárfészeknél ugyancsak sokan összegyűltek, hogy láthassák az esténként többnyire díszkivilágításban pompázó építmény sötétbe borulását. A helyszínről a kínai központi televízió, a CCTV riporterei tudósítottak.

A délnyugat-kínai Csungking, a keleti Nanking, valamint a déli Hsziamen az elsők között tette fel a világhálóra a városok különböző pontjain található építmények fényképeit, amelyek csatlakoztak a Föld órájához. Sanghajban a Huangpu folyó menti híres Bund sétány vált a szokásosnál is romantikusabbá egy órára, míg a közép-kínai Vuhan városban a Jangce folyó fölött átívelő híd díszkivilágítását kapcsolták ki. A kelet-kínai Csingtao városban a helyi önkormányzat külön közleményében ajánlotta az évi egyszeri figyelemfelkeltést.

A Föld órájának kínai népszerűsítői a korábbinál is nagyobb energiát fektettek az akció népszerűsítésére, hogy az amúgy is napirenden lévő környezetvédelem fontosságának ezúton is hangsúlyt adjanak. Véleményük szerint ugyanis a lakosság részvétele, környezettudatosabb gondolkodása nélkül nem lehet sikeres semmiféle központi akarat.

A kampány részeként több népszerű weblap, köztük a kínai YouTube, a Youku videomegosztó, vagy a QQ azonnali üzenetküldő, valamint a 139 emailportál is minimálisra csökkentette az esti órára a látható felületét, s azt az üzenetet hirdette, hogy "csak ott világíts, ahol szükséged van rá".

11:48 - Ausztrália - kikapcsolták egyebek között a sydneyi operaház díszkivilágítását

Ausztráliában emberek tízezrei kapcsolták ki háztartásukban a villanyt helyi idő szerint szombat este fél kilenckor egy órára a Természetvédelmi Világalap (WWF) Föld órája elnevezésű kezdeményezésére.

A klímavédelem és az energiatakarékosság jegyében sötétbe borult a sydneyi operaház, és a nevezetes kikötői híd, és kihunytak a fények az éttermekben, középületekben, számos lakásban, családi házban. Sydney számos szórakozóhelye gyertyafényes műsort kínált, az éttermek romantikus vacsorát.

Idén mintegy hétezer város csatlakozott a 2007-ben indult kezdeményezéshez, amelynek globális fővárosává a kanadai Vancouvert választották a szervezők.

A Föld órája Szamoa szigetén vette kezdetét, s folyamatosan halad tovább az egész bolygón. Helyi idő szerint fél kilenc és fél tíz között lekapcsolják többek közt a kínai nagy fal, a berlini brandenburgi kapu, a párizsi Eiffel-torony, a londoni Buckingham-palota, a New York-i Empire State Building és a Rio de Janeiró-i Krisztus-szobor, magyar fővárosban pedig többek közt a budai Vár díszkivilágítását.

A kezdeményezés egyebek között a fényszennyezésre hívja fel a figyelmet, a jelenség elsősorban a nagyvárosok felett figyelhető meg. A járművek, reklámok, kivilágított épületek és ipari létesítmények szétszóródó fénye visszavetül, s így a sűrűn lakott területek felett fényharang alakul ki. A környezetvédők a szükségtelenül nagy energiafelhasználást is bírálják. A csillagászok arra panaszkodnak, hogy a világ egyre kevesebb pontjáról látható a csillagos ég.

Korábban írtuk:

Ma este fél kilenctől fél tízig a világ 152 országának több ezer településén és vállalatánál, sokmillió háztartásban és számos híres épületen kialszanak a fények a Természetvédelmi Világalap (WWF) Föld órája elnevezésű akciója keretében, a klímavédelem és az energiatakarékosság jegyében.

IKSZ: csatlakozzanak minél többen a Föld órája akcióhoz!

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) arra kéri a környezettudatosság és energiatakarékosság mellett elkötelezett magánembereket, önkormányzatokat és vállalkozásokat, csatlakozzanak a világszerte több száz millió embert megmozgató a Föld órája akcióhoz, és kapcsolják le szombat este fél kilenckor a díszkivilágításokat, otthoni lámpákat, elektronikus berendezéseket.

Stágel Bence, KDNP országgyűlési képviselője, a szervezet elnöke és Éhmann Róbert, az IKSZ környezet és energia munkacsoport vezetője az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában emlékeztetett arra, hogy a Föld órája egy minden év márciusi szombatján megrendezendő környezetvédelmi akció, melynek keretében arra kérik az önkormányzatokat, háztartásokat és vállalkozásokat, hogy kapcsolják ki a nem létfontosságú elektromos berendezéseiket egy órára, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a klímaváltozás elleni cselekvés szükségességére.

A WWF idén március 23-án hetedik alkalommal szervezi meg a világ legnagyobb környezetvédelmi akcióját, a Föld óráját, és a globális kezdeményezés során 20 óra 30 perckor környezettudatos emberek százmilliói, vállalatok, intézmények és önkormányzatok ezrei kapcsolják le a világítást, hogy felhívják a figyelmet a globális éghajlatváltozás és a túlzott energiafogyasztás problémájára. A világszintű összefogás elsődleges jelentősége annak a tudatosítása, hogy nem szabad pazarlóan bánnunk erőforrásainkkal és feleslegesen szennyeznünk amúgy is túlterhelt levegőnket - rögzítették.

Kiemelték: fiatal kereszténydemokrataként a környezettudatosságot alapvető értéknek tekintik, és "a teremtett világ és a saját jövőnk védelme érdekében" felkérnek minden energiafogyasztót, hogy támogassák az akciót a díszkivilágítások és otthoni lámpák, elektronikus berendezések kikapcsolásával.

Idén hozzávetőleg hétezer város csatlakozott a 2007-ben indult kezdeményezéshez, amelynek globális fővárosává a kanadai Vancouvert választották a szervezők.

A Föld órája Szamoa szigetén veszi kezdetét, majd halad tovább folyamatosan az egész bolygón helyi idő szerint fél kilenc és fél tíz között. Lekapcsolják többek közt a sydney-i operaház, a kínai nagy fal, a berlini brandenburgi kapu, a párizsi Eiffel-torony, a londoni Buckingham-palota, a New York-i Empire State Building és a Rio de Janeiró-i Krisztus-szobor, magyar fővárosban pedig többek közt a budai Vár díszkivilágítását.

A Szingapúrból irányított globális kampányban Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, államfők, kormányfők, uralkodók, híres zenészek, sportolók és színészek vesznek részt.

A Föld órájához világszerte számos rendezvény kapcsolódik. A program budapesti központi eseményét a WWF magyarországi szervezete a WestEnd City Center bevásárlóközpont tetőkertjében rendezi, ahol egy ötméteres óriásgyertya meggyújtásával is készülnek az ünnepségre.

A program Tóth Vera élő koncertjével indul, majd 20 óra 30 perckor a WWF Magyarország ünnepélyesen lekapcsolja Budapest díszkivilágítását. Sötétbe borul a budai Vár, a Lánchíd és a Citadelle. Az elsötétülés után Erőss Zsolt hegymászó gyújtja majd meg az óriásgyertyát. Ezt követően gyertyafényes ünnepség során biciklivel működtetett DJ-pult szolgáltatja a zenét és afrikai hangszereken játszó dobosok és tűzzsonglőrök szórakoztatják a látogatókat.

Idén magyar élsportolók is a Föld órája kampány mellé álltak; Kozák Danuta kétszeres olimpiai bajnok kajakos, Vajda Attila olimpiai bajnok kenus, továbbá válogatott kézi-, illetve kosárlabdázók.

A kezdeményezés céljai közé tartozik, hogy felhívják a figyelmet a fényszennyezésre. A fényszmog az éjszakai égbolt művi megvilágítását jelenti, a jelenség elsősorban a nagyvárosok felett figyelhető meg. A járművek, fényreklámok, kivilágított épületek és ipari létesítmények vonzáskörzetükben éjszaka is tartós világosságot okoznak. A fény szétszóródik és visszavetül, így a sűrűn lakott területek felett fényharang alakul ki.

A mesterséges módon egyre fényesebbé váló éjszakák különböző következményekkel járhatnak, de ezeket részben még nem sikerült felkutatni. A tudósok szerint a fényszennyezés befolyással van az emberi szervezetre és egyebek között alvás- és hormonzavarokhoz vezethet. Az állatokat, például a rovarokat és madarakat zavarhatja a fény az orientálódásban.

A környezetvédők a szükségtelenül nagy energia-felhasználást is bírálják. A csillagászok arra panaszkodnak, hogy a világ egyre kevesebb pontjáról látható a csillagos ég. Különböző szervezetek, mint például a Dark Sky Association az éjszaka sötétjének védelméért száll síkra.

Olvasóink írták

  • 1. pachakuti 2013. március 23. 20:26
    „A Kolosszeum még elmegy, de hogy 152 ország több ezer városát sötétítsék el a JOBBIK miatt? Ennyire azért nem kellene rettegni!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új betegség kelt rettegést a Föld narancstermesztői között

A baktériumot terjesztő levélbolhafaj ellen fémdarazsak "bevetésével" próbálják fölvenni a harcot amerikai szakemberek. Tovább olvasom