Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 24°C Még több cikk.

Forradalomról mesélő kövek

Hol szavalta el Petőfi Sándor a Nemzeti dalt? Kiről nevezték el a Pilvax kávéházat? A státusfoglyok közül kit „felejtettek el" kiszabadítani a forradalmárok?
A fenti kérdésekre is választ ad Ráday Mihály Katona Tamás 1848/1849 emlékhelyeiről szóló, több mint félezer eredeti fotót és dokumentumot tartalmazó szórakoztató képeskönyve, amely az egykor népszerű televíziós műsor nyomán készült.

Ráday Mihály, akinek a Magyar Televízióban 1980 óta futott Unokáink sem fogják látni című városvédő sorozata, és Katona Tamás, az ismert történész a nyolcvanas évek második felében 14 esztendeig tartó vállalkozásba fogott: évente több adásban mutatták meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc (emlék)helyeit, színes történetekkel, kevéssé ismert részletekkel közelebb hozva a nézőkhöz az eseményeket és a hősöket. Nemcsak a Kárpát-medencei, hanem – az akkori emigráció nyomdokain – a távolabbi helyszínek is sorra kerültek, többek között Kossuth törökországi, angliai, amerikai, olaszországi tartózkodásának, útjainak állomásai. A példátlan „történelemleckéből" most könyv készült, amelynek első kötete nemrégiben jelent meg a Corvina Kiadónál. A szerkesztésben Katona Tamás tavalyi halála miatt két másik szakavatott történész, Csorba László és Hermann Róbert vett részt.

A szerethető korszak

„A tévésorozat részben amiatt született meg, mert a világot járván azt tapasztaltam, másutt rendben vannak a temetők, nálunk meg nincsenek. S ha az ember elmegy ezekbe a panteonokba, mint amilyen Londonban a Westminster-apátság vagy Párizsban a Saint-Denis-katedrális és a Pere-Lachaise-temető, akkor azt látja, hogy ott a nemzet nagyjait megbecsülik. A választás azért esett 1848–49-re, mert minden hibájával és tévedésével együtt ez a kedvenc korszakom. A műsorba persze nemcsak temetők kerültek be, hanem minden olyan hely is, amelynek köze volt a forradalomhoz és a szabadságharchoz" – mondta kérdésünkre Ráday Mihály.

Szerinte ez az időszak több ok miatt is nagyon szerethető. Ekkor vette kezdetét a polgári átalakulás, s nagyon fontos volt, hogy a feudális ország, ha Európához képest késve is, de végre polgárosodjék. A korszak azért is vonzó és izgalmas, mert annyiféle ember – magyar, szerb, német, zsidó, örmény – fogott össze és küzdött együtt a szabadságért: mindannyian függetlenséget, önálló politikát és gazdaságot akartak.

Nem lett Üdvlelde

„Amikor közelgett 1848 140. évfordulója, arra gondoltam, színes történetekkel meg lehetne szerettetni a kort, megmutatni azokat a helyeket, ahova érdemes kirándulni, vagy amelyeket érdemes karbantartani. A temetők állapota csak az egyik, de lényeges vetülete ennek. Senki sem törődött azzal például, hogy hol van Kossuth Lajos édesanyjának a nyughelye, így arra sem figyeltek, hogy Belgiumban ne egy névtelen közös sírba tegyék, amikor felszámolták a temetőt. Nekünk, magyaroknak valahogy nincs érzékenységünk ehhez. Széchenyi István annak idején Nemzeti Üdvleldét szorgalmazott, vagyis olyan temetőt, ahol az ország nagyjait helyezik örök nyugalomra. Erre jó magyar szokás szerint nem azon vitatkoztak, miként lehetne ezt megvalósítani, hanem nekimentek Széchenyinek, mondván, biztos azért találta ki, hogy legyen ingyen sírhelye" – mesélte az ismert városvédő.

Ahogy a forradalom, úgy a műsor története is tele van érdekességekkel. Erdélyben például egy darabig azért nem forgathattak a nyolcvanas évek végén, mert Ráday Mihály ott persona non gratának, azaz nemkívánatos személynek minősült egy néhány évvel korábbi, Románia II. világháborúból való kiugrását feldolgozó filmje miatt. Érdekes volt az is, amikor odatelefonáltak egy Hajdú-Bihar megyei falu tanácsházára, kérdezve, hogy ugye ott van egy ’48-as sírhely. Amint odaértek, a temetőben óriási gaztenger hullámzott, de a keresett sírhoz egy méter széles sétaút volt kaszálva...

A sorozatnak lettek eredményei is. Amikor elmentek a ma Bulgáriában lévő, 1849-ben még Törökországhoz tartozó Vidinbe, ahol Kossuthék átlépték a határt, tudták, hogy a magyar képzőművészeti főiskola által adományozott emléktábla ott van – csak épp a pincében találták meg. Azóta kirakták. Csorba László révén sikerült meglelni az olaszországi Bagni di Luccában azt a rózsaszínű házat, ahol Teleki Sándor – Petőfi barátja, a vad gróf – élt, és ahol Alexander Dumas-t vendégül látta. Azóta az az épület is meg van jelölve.

Nyomok a világban

Ráday Mihály erről azt gondolja: „Fontos, hogy legyenek megjelölve ezek a helyek, és hogy minél többen tudjanak róluk. Jó érzés, ha az ember valahol magyar nyomot lát. Élt például egy Winkler Lajos nevű garibaldista, aki egy időben Velence parancsnoka volt és a Szent Márk tér melletti egyik utcácskában van emléktáblája. Rómában, a Gianicolo-dombon Türr Istvánnak áll szobra. Mindig halálosan bosszant, hogy a legnagyobb magyar útikönyvekben is megemlítik a szicíliaiak palermói nemzeti panteonját, csak arról nem ejtenek szót, hogy ott temették el Tüköry Lajost – Luigi Tukoryt – egy díszes kriptában, hogy a város egyik legszélesebb útját róla nevezték el, és hogy méteres emléktábla van azon a házon, ahol meghalt. Fontosnak tartom, hogy Teleki Blanka sírja legyen rendbe téve Párizsban. Nem az a lényeg, hogy a földi maradványait hazahozzák, mint ahogy hazahozták Mészáros Lázár hadügyminisztert Angliából. Az a jó, ha nem hozzák haza, hanem ott tartanak ünnepséget az ottani magyarok és a külképviselet."

* * *

12 titok március 15-éről

Az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc emlékhelyei című kötetből 1848. március 15-ével kapcsolatban is számos érdekesség derül ki. Lássunk 12-t!


1. A fiatalok 1848. március 14-én este a Pilvaxban véglegesítették a 12 pontot, a magyar nemzet követeléseit. Ekkor tették bele, hogy a státusfoglyokat ki kell szabadítani, s ezért a katonaságra vonatkozó két pontot egyetlen hosszú pontba vonták össze.

2. A márciusi ifjak az utókor által Pilvaxnak elkeresztelt kávéházat a bérlő nevéről Fillinger kávéháznak nevezték. A tulajdonos Pilvax Károly volt, aki egyébként Pillwaxnak írta a nevét. A kávéház március 15. után a Szabadságcsarnok nevet kapta. Az épületet, amelyben a Pilvax működött, 1911-ben bontották le.

3. Március 15-én reggel hat forradalmár indult el a Pilvaxból, mindenki más elkésett.

4. A Landerer és Heckenast nyomda nem tudta elég gyorsan kinyomtatni a Nemzeti dalt és a 12 pontot, ezért Irinyi József hazaküldte a tömeget ebédelni azzal, hogy találkozó három órakor a múzeumnál.

5. A Nemzeti Múzeumnál aztán több mint 10 ezer ember tolongott. A fiatalok beszédeiket a lépcső melletti bal emelvényen mondták el.

6. A tömeg ezután a régi pesti városházára indult, ahol létrehozták a nemzetőrséget. Az épület az Erzsébet híd építésének esett áldozatul.

7. Ezt követően a már 20 ezer ember Budára vonult a Helytartótanácshoz. A Lánchíd akkor még nem készült el – csak 1849-ben avatták fel –, így a mellette lévő hajóhídon mentek át.

8. A forradalmárok elérték, hogy a Helytartótanács szabadon engedje Táncsics Mihályt, aki a cenzúra megsértése miatt ült börtönben. Az épület, ahol raboskodott, 1948-ban háborús jóvátételként amerikai tulajdonba került. Még ma sincs magyar kézben. Kossuth Lajos ugyanott volt fogoly 1837 és 1840 között.

9. Még egy politikai, vagyis státusfogoly volt akkor Pest-Budán, Eftimie Murgu román ügyvéd. Ő a pesti Újépületben raboskodott, de „bent felejtették", és csak egy hónap múlva szabadult. Mindvégig kitartott a forradalom mellett.

10. Táncsicsot feleségével, Seidel Terézzel együtt egyetemi hallgatók húzták hintón a Nádor fogadóig, amelynek bérlője jó üzleti fogásként a legszebb szobát adta oda nekik. Táncsics nem is volt ott az esti ünneplésen a Nemzeti Színházban.

11. Aznap eredetileg is a Bánk bánt játszotta a Nemzeti Színház, azaz nem kellett változtatni, hogy a forradalomhoz illő nemzeti darab legyen műsoron.

12. Két márciusi ifjú kapott kokárdát aznap este két szép színésznőtől: Laborfalvi Rózától Jókai Mór, Szilágyi Lillától Bulyovszky Gyula. Mindkét szerelemből házasság lett.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A nemzet asszonyai

Az aradi vértanúk özvegyei életük végéig ápolták férjük hagyatékát, emlékét, és miután túlélték a fájdalmat, azon tevékenykedtek, hogy segítsenek sorstársaiknak. Tovább olvasom