Délmagyar logó

2017. 09. 23. szombat - Tekla 11°C | 19°C Még több cikk.

Hatezer éves szentélyt tártak fel Ukrajnában

Hatezer éves szentélyt tártak fel Ukrajnában, a leletről az Antiquity folyóiratban számoltak be a régészek.
A szentélyt még 2009-ben azonosították Nebelivka nevű település mellett, ahol egy őskori falut tárnak fel. A geofizikai vizsgálatok tanúsága szerint az egykori település 238 hektáron terült el, közel félszáz utcájában 1200 ház sorakozott - olvasható a LiveScience hírportálon.

Több hasonló prehistorikus városias települést találtak Ukrajnában, valamint Románia és Moldova területén, amelyeket a Cucuteni-Tripolje-kultúra népe lakta. A kultúra nevét a régészek a romániai Cucuteni és az ukrán Tripolje után adták, ahol az első leletek - égetett szobrocskák és mértani mintákkal díszített cserépedényeik - előkerültek egy évszázaddal ezelőtt.

A most feltárt szentély 60 méterszer 20 méteres favázas, agyaggal betapasztott kétszintes épület volt. Az emeletet öt helyiségre osztották, a falakat vörös festékkel készített "festmények" díszítették. Itt bukkantak rá egy agyagemelvény maradványaira, valamint elszenesedett báránycsontokra, a leletekből a régészek arra következtettek, hogy áldozati oltárról lehet szó.

Az alsó szinten hét további agyagemelvény került napvilágra, s rengeteg állati csontot találtak a templomot körülvevő udvaron is. A leletek között szobortöredékek, csontból faragott díszek, valamint apró arany ékszerek vannak.

Az egykori lakosok, amikor magára hagyták a falut, felgyújtották a házakat és a szentélyt, ugyanerre a sorsra jutottak a Cucuteni-Tripolje-kultúra más települései is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyírfakéreg-leveleknek keresztül megismerhetjük a középkori novgorodiak életét

Újabb tucatnyi nyírfakéreg-levél került napvilágra az oroszországi Novgorodban az idei ásatásokon, a… Tovább olvasom