Délmagyar logó

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -4°C | 1°C

Japán űrágyúval vizsgálja az aszteroidák altalaját

A JAXA tudósai szerint az égitestek anyagainak alaposabb megismerése révén jobban megmagyarázható a Föld létrejötte és az élet kialakulása.
A japán űrkutatási hivatal (JAXA) sikeresen tesztelt egy "űrágyút", amellyel értékes mintákat hozhatnak a Földre kisbolygók altalajából - jelentették be szerdán Tokióban.

A JAXA tájékoztatása szerint a bomba és az ágyú keresztezésével kifejlesztett készülékkel a Hajabusza-2 űrszondát látják majd el, amely jövőre indul a Földről, hogy mintákat gyűjtsön az 1999JU3 aszteroida altalajából, amelyekkel - ha minden jól megy - 2020-ban tér vissza bolygónkra.

A kültéri kísérletben a JAXA hajtóművel juttatott egy nagy fémlabdát a célba, ugyanúgy, mint ahogyan öt év múlva az űrben kívánja ezt megtenni.

Amikor a kívánt pályára áll az aszteroida körül, a Hajabusza-2 elsüti az "ágyút", és "fedezékbe vonul" a kisbolygó másik oldalán. Az eszköz felrobban és egy fémlabdát juttat a kisbolygóra, amely krátert váj a talajban. Az űrszonda ezután a lyuk fölé helyezkedik, és mintát vesz az altalajból.

A JAXA tudósai úgy vélik, hogy a kisbolygó altalajának elemzése érdekesebb eredményeket adhat, mint a felszínéé, amelynek anyagait állandóan rongálja kozmikus sugárzásnak való állandó kitettség.

A Hajabusza-2 (nevének jelentése sólyom) azonos nevű elődjét 2003 májusában indították, és 2005 szeptemberében vett mintákat a Földtől 290 millió kilométerre található Itokava kisbolygóról. A technika akkor különbözött a mostanitól: a szonda egy tölcsér segítségével szívta fel egy golyónak az aszteroida felszínére történt becsapódásakor keletkezett port. Az űrszonda három ilyen golyóval volt felszerelve.

Az űrszondával való kommunikáció nehézségei, a motorhibák, az akkumulátorok és más berendezések meghibásodása miatt a technikusoknak három évvel el kellett halasztaniuk a visszatérést, és az utazás is valóságos Odüsszeiává vált. A Hajabusza-1 végül 2010 júniusában tért vissza a Föld légkörébe, és megsemmisülése előtt egy kapszulát sikerült a Földre juttatnia, amelyet az ausztráliai sivatagban találtak meg. Néhány hónappal később a program vezetői bejelentették, hogy 1500 részecskét találtak kapszulában: ez volt az első alkalom, hogy kisbolygóból vett minta került a Földre.

A JAXA tudósai szerint az égitestek anyagainak alaposabb megismerése révén jobban megmagyarázható a Föld létrejötte és az élet kialakulása.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

50 milliárd tonna mesterséges esőt termel évente Kína

Az időjárás befolyásolása az országot sújtó aszály ellensúlyozása, a búzatermés garantálása miatt is… Tovább olvasom