Délmagyar logó

2016. 10. 01. szombat - Malvin 11°C | 24°C

Kétszáz szerelmes levelet kapott az amstetteni rém

Egyre több részlet derül ki az amstetteni rém borzalmas tettéről. A családot elzártan ápolják, közben az apa kétszáznál is több szerelmes levelet kapott a zárkába. VIDEÓVAL
Csaknem két hónap telt el a példátlan amstetteni botrány kirobbanása óta, de még mindig folyamatosan derülnek ki új és új részletek német és osztrák honlapokon, többek között az osztrák állami televízió portálján.

A hetvenhárom éves Josef Fritzl állítja: azért zárta a pincébe lányát, mert félt, hogy drogozni fog, írták korábban a Die Welt internetes oldalán. És képtelen volt uralkodni a vágyán, holott tudta jól, amit tesz, az helytelen. Egy független pszichiáter szakértő is megállapította: nagyon is tudatában volt a cselekedeteinek – így ügyvédje nem hivatkozhat beszámíthatatlanságra. A legújabb hír szerint az orvosok felébresztették a tizenkilenc éves Kerstint, akinek betegsége fényt derített az esetre. A lány fokozott orvosi kezelésre szorul, de feltehetőleg ő is hozzátesz majd az apa-nagyapa bűnlajstromához: a vizsgálatok alapján már nem szűz, a pincéből viszont soha nem jutott ki.

Az újraegyesített családot – immár Kerstinnel együtt – változatlanul egy vidéki kórházban ápolják, a külvilágtól elzárva. A hatóságok azt tervezik, új személyazonosságot kapnak, esetleg másik országba költöztetik őket, nem hiányzik tehát a média figyelme. Ez persze nem zavarja a lesifotósokat, fákra felkapaszkodva próbálják elkészíteni a szenzációs első fotót a családról, ami akár egymillió eurót is érhet.

Az amstetteniek üzenetei
Az amstetteniek üzenetei.

A bulvárlapok állat módra makogó gyerekekről, összetört, ősz, koránál húsz évvel idősebbnek tűnő asszonyról cikkeznek. A család ügyvédje, Christoph Herbst elmondása szerint azonban a fiúk normálisan kommunikálnak, Elisabeth Fritzl pedig kemény nő és remek anya, aki csak a gyermekeinek él. És ha a sajtónak nem is nyilatkozott, a városka lakóival felvette a kapcsolatot: plakátot rajzolt a fiúkkal, amelyen megköszönték az emberek együttérzését, támogatását, és vágyaikról is szót ejtettek.

Elisabethet huszonnégy évig tartotta fogva amstetteni házuk pincéjében a saját apja, három gyermekével együtt a rendszeres nemi erőszakból fogant hat közül – az üggyel lapunk egy korábbi száma foglalkozott. Nem csoda, hogy soha többé nem kívánja viszontlátni a szörnyeteget – és megeshet, hogy nem is fogja. Július első hetében hallgatják meg először, de az apával nem kell találkoznia. Két évbe is beletelhet, amíg a család minden tagját megszólaltathatják a tárgyaláson, és Fritzl szívbetegsége miatt talán meg sem éri a felelősségre vonást. Ám ha családja nem is áll szóba vele, megértő emberekben nincs hiány: a fenyegetések mellett több mint kétszáz szerelmes levelet küldtek a zárkájába. A jelenség nem ritka, pszichológusok azzal magyarázzák a nők vonzalmát a börtönviselt, brutális alakok iránt, hogy szeretnének jó útra téríteni egy elveszett lelket, azt hiszik, ők majd megváltoztatják.


A ház és a cella.


A naiv segíteni vágyás azonban aligha magyarázza egyes felajánlkozók írásait. Az egyik levélíró egyenesen helyesli, hogy bezárta a lányát, elkerülendő a drogokat – sőt szépnek tartja, hogy „megajándékozta" az anyaság örömével. Még szerencse, hogy odakint nem találtak egymásra. Ki tudja, mire lettek volna képesek együtt?

Hétköznapi vágyak

Teljesen hétköznapi, de az áldozatok számára eddig elérhetetlen tevékenységek szerepelnek az áldozatok által rajzolt-írott plakáton. „Szeretem a napot, a friss levegőt és a természetet. Szeretnék szánkózni, autót vezetni, labdázni" – írta Felix, aki nemrég élte át élete első zivatarát, bátyja, Stefan minden vágya „futkározni egy mezőn". Az anya pedig, igazolva az ügyvéd szavait, nem akar mást, mint hogy egyszer normálisan élhessenek. És embereket szeretne maga köré: jószívű, megértő embereket.

Olvasóink írták

  • 5. magda 2008. augusztus 13. 13:58
    „Hülye libák voltak,vannak,lesznek /Magdolna/.”
  • 4. csapodár 2008. augusztus 05. 14:54
    „Az ilyek nöstények éjjel nappal kefélnének.Csinálhatnák lóval is mint Mária nagyanyánk.”
  • 3. T. 2008. június 18. 17:14
    „Hát igen,ez már elég gáz ha valaki az ilyen pasit vonzónak tartja...az ilyen nőt..meg kéne erőszakoltatni vagy 10 pasassal utána sztem már egész mmás lenne a véleménye”
  • 2. Sajnos igazad van! 2008. június 14. 00:32
    „És ez az állatság sok ember számára követendő példa is...”
  • 1. ciroka 2008. június 13. 12:57
    „irtak neki a remaszonyok, a boszorkanyok, a sarkanyok, hogy egyesitsek eroiket.. beteg ez a vialg, nagyon beteg, felo, hogy gyogyithatatlanul az”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Stonehenge, az ősi temetkezési hely

Úgy tűnik, hosszú idő után sikerült a tudósoknak megfejteniük Stonehenge rejtélyét. A puzzle… Tovább olvasom