Délmagyar logó

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 0°C | 7°C Még több cikk.

Kevesebb a látogató a Vatikáni Múzeumban

Rögtön visszaesett a Vatikáni Múzeum látogatottsága azután, hogy kedden lezárták a pápaválasztó konklávéra előkészített Sixtus-kápolnát.
"Két nap kevés ahhoz, hogy számokat mondjunk, de szemmel láthatóan kevesebben állnak sorban a Vatikáni Múzeum bejáratánál, amióta lezárták a múzeum első számú látványosságának számító Sixtus-kápolnát" - nyilatkozta az olasz sajtónak Francesca Duimich, a Róma megyében dolgozó idegenvezetők szövetségének elnöke.

Duimich hozzátette, hogy a Vatikánba érkező olasz és külföldi turisták többsége a Szent Péter bazilikát és a Vatikáni Múzeumban levő Sixtus-kápolnát nézi meg. "Hibát követnek el, mivel a Vatikáni Múzeum ezernyi más páratlan kincset kínál" - hangoztatta.

A Sixtus-kápolna lezárásának bejelentésekor a Vatikáni Múzeum is hangsúlyozta, hogy a pápaválasztás napjaiban zárva tart a Borgia-lakosztály és a modern egyházművészeti gyűjtemény is (ahol többek között a 2010-ben elhunyt római magyar művész, Hajnal János festményei láthatók), de a múzeum összes többi része szabadon látogatható a konklávé alatt is.

Amikor elterjedt a hír, hogy lezárták a kápolnát, a mindent a lehető leggyorsabban végigjáró, a Vatikánt kizárólag a Sixtus-kápolna kedvéért felkereső japán, kínai, dél-koreai és amerikai turistacsoportok közül sokan lemondták az egész vatikáni látogatást - mondta Paolo Urbinetti, a római idegenvezetők szakszervezetének főtitkárhelyettese.

Az idegenvezetők szerint azonban az új pápa megválasztása mindenképpen jót tesz a turizmusnak is: az új egyházfő tömegeket vonz majd Rómába.

A Vatikáni Múzeumot 2011-ben és 2012-ben is ötmilliónál többen keresték fel, ezzel a második legnézettebb római látványosság volt a Colosseum-Palatinus mögött.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyar résztvevő az EU gyógyszerkutatási konzorciumában

Magyar cég szállít szoftvert az Európai Unió újonnan létrehozott, innovatív gyógyszerkutatási… Tovább olvasom