Délmagyar logó

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 26°C Még több cikk.

Kis húsevő dinók sokasága népesítette be Észak-Amerikát

A paleontológusok eddigi adatai szerint a szóban forgó időszakban Észak-Amerikában az apró, kétlábú, húsevő dinoszauruszok hét faja élt.
A kistestű, két lábon járó húsevő dinoszauruszoknak a feltételezettnél lényegesen több faja népesítette be a 85 millió és 65 millió évvel ezelőtti időszakban a mai Észak-Amerika területét - derítették ki az Albertai Egyetem kutatói.

A paleontológusok eddigi adatai szerint a szóban forgó időszakban Észak-Amerikában az apró, kétlábú, húsevő dinoszauruszok hét faja élt. Philip Currie, az Albertai Egyetem professzora diákjával, Derek Larsonnal a fosszílizálódott őshüllőfogak nagy tömegét vizsgálta meg, köztük olyan családokhoz tartozó dinoszauruszokét, mint a Velociraptor ("gyors rabló") vagy a Troodon ("sebző fog"). Ennek eredményeként arra a következtetésre jutottak, hogy e dinoszauruszfajok száma a mai Kanada, illetve Egyesült Államok területén elérte a 23-at - olvasható a ScienceDaily tudományos hírportálon.

"Világszerte igen ritka leletnek számítanak az apró húsevő dinoszauruszok csontvázai, és ha fogaik nem maradtak volna fenn, aligha lenne tudomásunk a létezésükről" - magyarázta Derek Larson.

A kutatók szerint a 23 azonosított faj arról tanúskodik, hogy a területen néhány, évmilliókon át honos faj helyett sokféle dinoszaurusz "váltotta egymást".

"Képesek vagyunk behatárolni, hogy mely húsevő dinoszauruszok mely földrajzi térségben, mely földtani időszakban éltek - és mindezt kizárólag a fogak alapján tudjuk meghatározni, amelyek sokkal gyakoribb leletek, mint a csontvázak" - fejtette ki Currie.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A technikai fejlődés ára: növekvő munkanélküliség

Már több mint öt éve tart a gazdasági világválság, ami leginkább a középosztályt terheli. Tovább olvasom