Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Korlátozzák a római Colosseum látogatóinak számát

Korlátozni akarja az olasz műemlékvédelmi hatóság a Colosseum látogatóinak számát; azt szeretnék, hogy egyszerre legfeljebb 6 ezren tartózkodhassanak a világhírű ókori amfiteátrumban. A korlátozást a tervek szerint húsvétkor vezetik be.
Mint arról a La Reppublica című olasz napilap beszámolt, január elsején, amikor a belépés ingyenes volt, öt óra alatt több mint 9 ezren keresték fel a Colosseumot. Nyáron, amikor hosszabb a nyitva tartás, naponta 24 ezren is ellátogatnak a Róma jelképének számító épületegyüttesbe. A Colosseum látogatóinak száma az elmúlt évtizedben egymillióról évi hatmillióra emelkedett.

A korlátozás indokairól Anna Maria Moretti, az olasz műemlékvédelmi hatóság szóvivője azt mondta: szeretnék lehetővé tenni a turistáknak, hogy a Colosseumban eltöltött időt jobban élvezzék. A látogatók számának csökkentésével a balesetveszélyt is el akarják kerülni, az elmúlt napokban ugyanis több kődarab is leomlott a látogatók szeme láttára.

Hatezerre akarja korlátozni az olasz műemlékvédelmi hatóság a Colosseum látogatóinak számát.
Hatezerre akarja korlátozni az olasz műemlékvédelmi hatóság a Colosseum látogatóinak számát.

A felújítási munkálatok márciusban kezdődnek a Colosseumban, a három évig tartó projekt 25 millió euróba (több mint 7,5 milliárd forintba) kerül. A restaurálás alatt a műemlék nyitva áll a turisták előtt, a munkálatok eredményeként pedig a látogatható terület 25 százalékkal lesz nagyobb.

A Vatikáni Múzeum és a firenzei Uffizi-képtár mellett a Colosseum Olaszország leglátogatottabb műemléke.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A sokat mozgó gyerekeknek jobb az iskolai eredménye

Holland kutatók szerint minél nagyobb az iskoláskorú gyerekek fizikai aktivitása, annál jobban teljesítenek az osztálytermekben is. Tovább olvasom