Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Lali király elhagyja a Bumerángot, de tovább ˝uralkodik˝

Kilép a Bumerángból Bockor Gábor és Voga János mellől Boros Lajos: Lali király továbbra is vezet önálló műsort, ám a korán keléstől megszabadul. Boros Lajossal a tervekről, a kezdetekről, Lali királyról, hallgatókról, festészetről és felelősségről beszélgettünk. Arra is fény derült: ha nem kezd el rádiózni, ma talán stand upos lenne.
– Jövő évtől kiszáll a Bumerángból, de a rádiózástól nem szakad el. Mit tervez?

– Először is a Lali király tavaly megváltozott: addig úgynevezett problémamegoldó-parodisztikus műsor volt, de átalakítottuk fiatal zenekarokat bemutató műsorrá, és ezt szeretnénk továbbfejleszteni. Emellett a Bumerángban az alkotási folyamatokba segítek be, és van szó róla – de még nem egyértelmű –, hogy megkapok egy délutáni sávot. Úgynevezett hazafelé utazóknak szóló műsort vezetnék, az angoloknál az a neve: drive time. Kevesebb szöveg, illetve nagyon rövid, vicces dolgok. Esetleg azok a labdák is lecsaphatók délután, amelyeket a Bumeráng reggel feldob. A 17 év alatt, amióta reggeli műsort vezetek, az utóbbi 5–6 évben az ébredések már nem annyira vidámak... Sőt az első 10 sem volt annyira vidám, ugyanis én fiatal koromban 14 éven keresztül gitáros-énekesként jártam az országot, és az életritmusom ennek pont az ellenkezője volt. Amikor a műsor elkezdődik, 14 éven keresztül akkortájt feküdtem le.

Boros Lajos - többnyire áll, szürke háttér előtt. (galéria)

– Nem lehetett könnyű áttérni...

– Borzalmas váltás volt, de egy nagyon nagy vállalkozás is. Egy percig nem állítom, hogy nem érte meg, mert hihetetlen dolgokat tudtunk létrehozni. El nem tudtam volna képzelni, hogy ilyen ereje lehet egy rádióműsornak, és hogy ennyi embert mozgat meg. Meg hát a fantázia szélső határát súroló akciókat csináltunk.

– A műsor hallgatottságából kiderül, mit adtak önök a hallgatóknak. De mit adtak önnek a hallgatók?

– Ha nem lett volna az a szeretet, a szinte családtagként való fogadtatás, amit a turnékon a hallgatóktól kaptunk, ha nem állnak ki mellettünk válságos helyzetekben, szerintem akkor én már rég depressziós lennék. Amikor a legjobban lógatom az orrom, és kimegyek az utcára, nem telik bele öt perc, hogy valaki ne sugározna vissza valamit abból a vidámságból, amit mi produkálunk.

– Amikor a rádióváltás idején nyilvánosságra hozták a telefonszámát a kurucinfón, akkor mekkora erőt adott, hogy tudja, rengetegen szeretik a műsorukat?

– Ez egy borzalmas dolog. Mindenki, aki kiáll a színpadra, átéli azt a pillanatot, amikor mondjuk 500 ember előtt ad elő akármit, és az emberek között van egyetlenegy darab bunkó, aki valamilyen megjegyzést tesz. Az ember a színpadon állva, ennek kiszolgáltatva azt érzi – ha a közönség hallgat –, hogy ez az egy ember a közönség nevében szólalt fel. Nagyon el tudják szúrni az ilyen típusú bántó emberek a műsort, de például amikor a Sláger rádió frekvenciája lejárt, és az új pályázaton nem fogadta el a feltételeket, amelyeket diktáltak, hatalmas szolidaritást kaptunk SMS-ben, levélben, mindenben. Olyan emberek szólaltak meg, akik tíz éven keresztül a családtagjaink voltak, csak nem tudtunk róluk. Össze is gyűjtöttem ezeket, és ki is adtam egy könyvben, de mire megjelent, az új rádiónk is megszólalt. Ennek következtében szinte okafogyottá vált a könyv, de nem bánom, mert az ilyen dokumentumoknak meg kell maradniuk.

Boros Lajos - többnyire áll, szürke háttér előtt. (galéria)

– Rengeteg dologgal foglalkozott, mielőtt a rádióban „ragadt": úgy tudjuk, egy barátját kísérte el próbafelvételre, végül önből lett rádiós. Énekelt, gitározott, írt, fest...


– Inkább fotózok, mint festek, nyolc-tíz éve. Megpróbálom a festményhatást kelteni a lehető legkevesebb beavatkozással. Azt szeretem, ha meg kell állni a kép előtt, és egy kicsit töprengeni, mi a franc ez. Értelmének mindenképpen kell lennie a képnek, nem szoktam blöffölni – de olyan szögből, olyan kivágásban szeretem megtalálni a dolgokat, amelyek szokatlanok. Az úgynevezett határfelületeket is baromira szeretem: például víz alól kifelé a partra fotózni, vagy egy víztükröt fotózni úgy, hogy csak a tükröződött tájat használom fel – visszafordítom, mintha az lenne a valóság. Ez menekülés a valóság elől egyfajta mesébe, aminek a boldogságát az adja, hogy hatalmam van azt megváltoztatni.

– Ha nem kezd el rádiózni, mint művészt tartanánk számon?

– Nem, akkor komputerfejlesztő mérnökként dolgoznék, illetve járnám az országot egy szál gitárral... Lehet, hogy stand upos lennék. Én tulajdonképpen gitáros stand upos voltam – de míg a mai stand uposok 10–12 perces előadást mesélnek a saját életükből, nekem egy–másfél órás önálló műsoraim voltak. Érdekes volt, nagyon szórakoztató és iszonyatosan improvizatív. Én nagyon szeretem az interaktivitást, szerettem, ha megpróbálták megzavarni a műsort úgy, hogy tartalmilag szóltak bele. Valahogy kifejlődött az improvizációs készségem, és helyzetbe hozott a hallgatóság.

– Lali király emblematikus figurája hogyan született meg?

– Az is teljesen véletlen dolog volt. Az induló Bumerángban, ami akkor még Capuccino volt, kitaláltam egy elemet, amit elneveztem dugófigyelőnek. Ennek az volt az ideológiája, hogy az emberek a dugóba kerülve nem tudják értesíteni a munkahelyüket, hogy késni fognak. Ezért kiküldtünk riportereket, akik az emberekkel beszélgettek, mi meg leadtuk ezeket a beszélgetéseket tömörítve. Olyan népszerűvé vált, hogy Forgách Gábor színművész bekéredzkedett a műsorba. Egy kávépromóció kapcsán helikopterrel járta az országot, leszállt váratlan helyeken, és megkínálta az embereket termoszból kávéval. Majd bement egy kocsmába, és ott sorban állt. Azt mondta az embernek, aki reklamált, hogy miért állt elé: Én nem tehetek semmiről, mert engem a hülye Boros küldött ide ki. Erre az ember azt válaszolta, hogy a Lalit nem bántjuk, mert a Lali egy király. Akkor visszaadták a szót a stúdiónak, és azt mondtam: itt Lali király beszél. Ez volt az a pillanat, amikor rajtam ragadt, később lett belőle műsor.

– Amíg a műsorban marad, megvalósítják Lali király legnagyobb álmait: az is ebbe a sorba tartozott, hogy Salzburgban, a Hangar-7-ben kiállítást rendeztek önnek. Mit reagált?

– Igen... Majdnem sírva fakadtam, egyszerűen fantasztikus volt. Ráadásul azok a képek, amelyeket ott kiállítottak, még csak a gépemben voltak benne. Megszerezték, kinyomtattatták, vakrámára feszíttették, kitaláltak egy sorrendet... fantasztikus munkát végeztek! Meglepő is volt, mert abban a környezetben bámulatosak voltak a képek.

Boros Lajos - többnyire áll, szürke háttér előtt. (galéria)

– Bochkor Gáborral hosszú évek óta elválaszthatatlan párost alkotnak a rádióban. Bár több helyütt nyilatkozták, hogy a magánéletben nem barátok, azért hiányozni fog?

– Nem fogunk elválni, hiszen a háttérmunkákban továbbra is részt veszek. Ez a változás nekem csak annyiban fantasztikusan jó, hogy sikerül kiiktatni a kellemetlen részét az együttműködésnek: a korán kelést. Túl sokat voltunk együtt, ezért néha már egymáson fedezzük fel önmagunkat is. Nekem vannak olyan gesztusaim, megszólalásaim, mintha én lennék Bochkor, neki pedig vannak borosos dolgai. Ezért lehet, hogy nagyon jót fogok tenni a Bocsival azzal, hogy átmegyek egy másik sávba, mert ki tud teljesedni. Szerintem ő élete csúcsformáját futja. Mivel köztünk van tizenvalahány év, a tizenvalahány évvel ezelőtti önmagamat látom benne: érzem benne a lendületet, közben az érettséget, a szakmai tudást... A legtökéletesebb pillanatokban van, itt az ideje, hogy ezt megfussa. Nem kell párban lenni.

– A család örült a döntésnek?

– Persze, mert a legtöbbet a család szenvedett, amikor a stresszt is hazavittem. Ne legyenek kétségeink: ezt a műsort mi a vérünkkel etettük. Tényleg a legbelsőbb magánéletünk is előkerült, úgy, hogy voltak fájdalmas részek is – a közönség viszont nagyon élvezte.

– Nem tudom, készített-e „leltárt": mi volt a legemlékezetesebb poén, megmozdulás a műsor eddigi történetében?

– Én egész életemben azt élveztem, hogy ha megírtam egy dalt, vártam a pillanatot, amikor az találkozik a közönséggel, és le tudom mérni, jól csináltam-e vagy sem. Ugyanez történt a rádióban is: megálmodtam jeleneteket, történeteket vagy amiket ki kellene próbálni, aztán ez megvalósult, és mondjuk tízszer akkorát szólt, mint amire számítottam. Például amikor a Bochkor az Albatroszon tanult repülni, én találtam ki, hogy 500 méter magasságból felismerhető dolgokat csináljanak lent a földön a rajongók. Voltak szántóföldbe beszántott, több száz méter méretű MiG-körvonalak, üzenetek: Szia, Bocsi, meg ilyesmi... A mi technikai embereink – akik imádják a hülyeségeinket, mert iszonyatos munka van mögötte, de nagyon nagy sikerélmény – el tudták intézni, hogy a hivatalos honvédelmi kommunikációs rendszer találkozott a mobiltelefon-rendszerrel. Elérkezett az a pillanat, amikor a szántóföld szélén álló lány mobiltelefonnal egy vadászrepülőgépet irányított: Bocsi, most fordulj balra, most kicsit ereszkedj, látod, itt vagyok piros szoknyában... És hallottam, hogy a Bocsi reagál. Bámulatos volt.

– Egy ekkora hallgatottságú műsornál előkerül, mekkora felelősség a hallgatókhoz szólni. Felmerül ez adás közben?

– Ezt mi tudatosan a tudatalatti szintünkre nyomtuk vissza, mert abban a pillanatban, amikor elkezdünk magunk felett cenzorkodni, lebénul az egész. Van egy tudatalatti érzékünk, ahol a felelősség dolgozik, de ez a szavakban nem jelenik meg. Nekem nagyon komoly kétségeim voltak: támadtak azzal, hogy rengeteg kárt okozunk a fiatalság szexuális nevelésében. A Vogavadászat kapcsán bekerült a nyertesek közé egy lány, aki 13 éves kora óta hallgatott minket, ekkor 21 éves volt. Leültem vele, és elkezdtem faggatni. Minden olyan kontrollkérdést feltettem, amit hivatalosan a szemünkre hánytak, és a legnagyobb boldogságomra egy szuperintelligens, tájékozott, jó humorú, lelkileg teljesen egészséges, minket családjaként ismerő csajt ismertem meg. Akkor nyugodtam meg: nem rontottunk mi el semmit.

Olvasóink írták

  • 6. újratöltve 2012. április 22. 08:05
    „5. DobóI 2012.04.22. 04:45
    :Arany János, Petőfi, Ady, Márai, Kölcsey híres magyar liberálisok! Akkor ki is a primitív?”
  • 5. DobóI 2012. április 22. 04:45
    „A liberális által terjesztett primitívség egyik szimbóluma..”
  • 4. tótkomlósi 2012. április 21. 22:09
    „Azért 17évig műsort vezetni, szinte változatlan sikerrel nem kis teljesítmény ám!

    majd ha a balázs is felmutatja, akkor lehet összehasonlítani. Vagy lehet utána csinálni!”
  • 3. Zotya100 2012. április 21. 21:50
    „2. Veled értek egyet. Hálistennek Lali tojik a köpködésükre.”
  • 2. Fri-GO 2012. április 21. 17:44
    „Én meg nem ábrándultam ki belőlük. Nem mondom, hogy minden nap őket hallgatom, sőt van olyan 1-2 hét is amikor kimarad, de szeretem a bumerángot. Nem hinném, hogy kötelező őket valakinek is hallgatni, ezért nem is értem a köpködő hozzászólásokat. Talán nincs több bennük, ezért köpködnek. De ez már az ő problémájuk.”
  • 1. Besenyő_Pistabácsi 2012. április 21. 17:22
    „Kíváncsi lennék azokra a kontrollkérdésekre? Vajon én is megfelelnék e aki az úgynevezett váltás (siránkozás) során ábrándultam ki belőlük.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Franciaország az elnökválasztás küszöbén: Sarkozynek költöznie kellene?

Finiséhez közeledik a francia választási kampány. Sarkozyn és Hollande-én kívül lehet-e bárkinek komoly esélye? Tovább olvasom