Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Magáncég is vihet embert az űrbe

A SpaceX eddig pilóta nélküli teherűrhajókat juttatott a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomásra, az új magánűrjármű akár hét űrhajós szállítására is alkalmas.
Az eddig csak személyzet nélküli űrhajót gyártó SpaceX amerikai cég bemutatta csütörtökön dél-kaliforniai gyárában az első olyan űrkapszuláját, a Dragon V2-t, amelyet már űrhajós vezet, sőt hét embert is el tud szállítani a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), és többször is használható, ha minden földet éréskor ép marad a jármű.

Elon Musk, a SpaceX alapítója és vezetője kijelentette, hogy a korábbi Sárkányhoz hasonló új Dragon V2 forradalmasítani fogja az űrrepülést. A kapszula lábai és hajtóműrendszere révén képes bárhol a Föld felszínén olyan pontosan leszállni egy megadott helyre, mint egy helikopter. Akár tíz űrrepülést is végre tud hajtani karbantartás nélkül, csak az üzemanyagot kell beletölteni. A Nemzetközi Űrállomáson ki tud kötni akár automatikusan, akár a fedélzetén lévő személyzet kézi irányításával, és nincs szüksége az ISS dokkolókarjának segítségére, eltérően az eddigi űrhajóktól.

Bemutatták a SpaceX Dragon V2 űrhajót. Fotó: MTI/AP/Jae C. Hong (galéria)

"Amíg csak egy útra használható rakétákat és űrhajókat gyártunk, addig soha nem tudunk rendszeresen kijárni az űrbe, mert az hihetetlenül drága. Olyan, mintha egyetlen repülés után minden repülőgépet leselejteznénk" - mondta Musk.

A Dragon V2-nek is vannak fékezőernyői, de csak abban az esetben használja őket leszállásnál, ha valamilyen gond van a hajtóművekkel. Az új kapszula két hajtómű meghibásodása esetén is képes landolni. A beleépített, SuperDracónak elnevezett hajtómű teljesítménye 160-szor nagyobb, mint a régebbi típusokba, a személyzet nélküli Dragonba beépített Draco hajtómű.

A SpaceX személyzet nélküli űrhajója eddig négyszer szállított utánpótlást a Föld körül 320 kilométeres magasságban keringő ISS-re. Áprilisban a Dragon a Csendes-óceánon szállt le, csaknem két tonnányi visszahozott felszereléssel és kutatási anyaggal.

A bemutatón nem derült ki, hogy az űrkapszula mikor szállíthat először embert a Nemzetközi Űrállomásra.

Bemutatták a SpaceX Dragon V2 űrhajót. Fotó: MTI/AP/Jae C. Hong (galéria)

Azóta, hogy űrsiklói kiöregedtek, az amerikai űrhajózási hivatal (NASA) az orosz űrhajókat kénytelen igénybe venni az asztronautáknak az ISS-re való szállításához, ami fejenként csaknem 71 millió dollárjába kerül. A NASA közölte: azt szeretné, ha legkésőbb 2017-ig magáncégek fejlesztenének ki űrhajókat, amit pénzügyileg támogat. A NASA-űrhajósok szállításáért versengő cégeknek legalább négyszemélyes kapszulákat kell kifejleszteniük.
Az űrügynökség várhatóan már ezen a nyáron előválogatást tart a már kész prototípusok közül.

"A versenyben a SpaceX és a NASA régi szerződéses partnere, a Boeing hozzávetőleg fej-fej mellett halad, de még nagyon messze van, hogy ember magánűrhajón hagyja el a Föld atmoszféráját. A magáncégek általi fejlesztés lassabban halad, mint a NASA várta, részben amiatt, hogy a hivatal nem kapott annyi állami költségvetési pénzt, amennyit kért" - jelentette ki John Logsdon, a George Washington Egyetem egyik professzora. "Pedig jó volna nem függeni Oroszországtól, tekintve a két nagyhatalom közötti politikai feszültségeket" - tette hozzá.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az UNESCO segíti Haitit Kolumbusz hajójának felkutatásában

Barry Clifford amerikai régész május közepén közölte, hogy Haiti északi partjainál, a tenger mélyén… Tovább olvasom