Délmagyar logó

2016. 07. 28. csütörtök - Szabolcs 20°C | 28°C

Magyar virológusok is Az év emberei között

Ebola - A Time magazin nemrég Az év embereinek választotta meg az ebola ellen küzdő szakembereket, így két magyar virológus – Pályi Bernadett és Kis Zoltán – is magáénak tudhatja a megtisztelő címet. Kis Zoltánnal készült interjúnkból kiderül, hogy tavasszal járt Guineában, ahol borzalmas körülmények és kirekesztés fogadta.
– Tavasszal kezdett el terjedni a vírus, ön pedig április közepén már a helyszínen dolgozott. Hogyan jutott ki Afrikába?

– Az Európai Unió támogatásával több európai országbeli intézet együttműködésével alakították ki a European Mobile Laboratoryt, ahová én és Pályi Bernadett kolléganőm is – mint az Országos Epidemiológiai Központ Nemzeti Biztonsági Laboratóriumában dolgozó virológusok – meghívást kaptunk. A mobil labor lényege, hogy ha egy harmadik országban üti fel a fejét egy járvány, azt oda tudják vinni, és gyakorlatilag napi 24 órán át, a hét minden napján, akár több hónapon keresztül is üzemelni tud. A guineai ebolajárvány hallatán aktiválták a labort, én pedig a kettes számú csoporttal április végén már Afrikában voltam.

– Milyen körülmények fogadták a kontingenst?

– Egy szóval jellemezve: borzalmasak. Higiénia szinte nincs, Guéckédouban, ahol voltunk, folyó víz is csak hébe-hóba volt, vödörből kellett tisztálkodni. Mindennap ugyanazt ettük, a városban pedig hatalmas a nyomor, a szegénység, rengeteg az alultáplált ember, akik mindenféle betegséggel küzdenek. Egyszer ellátogattunk egy falu egészségházába is, ami a helyi orvosi rendelőt jelentette. Az ottani bűzhöz hasonlót még sehol sem lehetett érezni, az injekciós tűk és fecskendők szétdobálva hevertek a padlón, az infúziós zacskót pedig az ablakba tették. Nem volt hőmérőjük sem: a testhőmérsékletet úgy állapították meg, hogy akinek nagyon forró a homloka, annak 39, a kicsit forrónak 38, az éppen csak melegnek pedig 37 fokos láza van.

– Megterhelő lehetett ilyen körülmények között dolgozni.

– Afrika ezen részén tavasszal ér véget a száraz évszak, a laborban a 30-35 fokos hőmérséklet teljesen normális volt, erre jött még az, hogy be kellett öltöznünk. Nem lehetett pihenni, szombaton és vasárnap is ugyanúgy dolgoztunk. Az azért erőt adott, hogy az itthoniakkal tudtunk telefonon beszélni. Édesanyámat is így köszöntöttem fel anyák napja alkalmából – szombaton. Ez jól jellemzi a munka monotonitását.

– Mi volt az önök feladata?

– A mi csapatunk labordiagnosztikát végzett, vagyis a betegtől megkapott mintákat elemeztük: vért, vizeletet, nyálat, anyatejet. Meg kellett állapítanunk, hogy az illető maláriás vagy ebolás-e (a két betegségnek hasonlók a tünetei), a mintákat pedig be kellett csomagolnunk, hogy biztonságos körülmények között további vizsgálatokra Európába szállíthassák őket.

Napi 12-14 órában vizsgálta a levett mintákat dr. Kis Zoltán. Fotó: Pályi Bernadett
Napi 12-14 órában vizsgálta a levett mintákat dr. Kis Zoltán. Fotó: Pályi Bernadett

– A hírekben gyakran lehetett hallani, hogy egy-egy egészségügyi dolgozó is megbetegedett. Tartott tőle, hogy ez önnel is megtörténhet?

– Nem féltünk a betegségtől, hiszen idehaza is ugyanezt a munkát végezzük – igaz, más körülmények között. Azon viszont stresszeltünk, nehogy egy egészséges és egy fertőzött ember mintáját összekeverjük, hiszen akkor az egészségest beteszik a betegek közé, a beteget pedig hazaengedik, ahol valószínűleg a megfertőzött emberek kétharmada belehal a betegségbe.

– Mennyire fogadták el a segítséget a helyiek?

– A higiéniai körülmények mellett a bizalmatlanság volt az a tényező, ami akadályozta a munkánkat. A helyiek általános felfogása szerint a fehér ember vitte oda a betegséget, hogy megölje az afrikaiakat, de olyat is hallottunk, hogy ebola igazából nincs, a védőoltásokkal mérgezik az embereket. Nehéz volt így dolgozni. Volt, hogy a falu bölcseit meghívták, hogy a saját szemükkel lássák, amit tesznek, azt értük teszik. Ennek ellenére volt olyan eset, hogy az UNICEF autóját megtámadták, akiknek menekülniük kellett a helyszínről.

– Az is így vélekedett, aki felgyógyult?

– Aki legyőzte a betegséget, annak már változott a hozzáállása is, ugyanakkor az ő problémája sem oldódott meg. Volt olyan páciens, akinek a falujából megüzenték: hiába gyógyult meg, ha hazamegy, meg fogják ölni. A kirekesztés ott gyakori jelenség.

– Ha tehetné, újra visszamenne Nyugat-Afrikába?

– Mindenképp. Egyrészt – szakmai szemmel nézve – ez hatalmas kihívás, hiszen egy igen komoly járványról beszélünk, másrészt pedig szeretnék segíteni az embereken. Ezt itthon nehezen teheti meg az ember, tétlenül nézni végig az egészet pedig borzasztó
érzés.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A rákos megbetegedések a balszerencsén múlnak?

A daganatos betegségek kialakulásának zöme nem a környezethez vagy az életstílushoz kapcsolható - derül ki egy tanulmányból. Tovább olvasom