Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Meghibásodott a Jáde nyúl

A kínai holdjáró rendellenességét "a Hold bonyolult felszíni körülményei" idézték elő - áll a hivatalos közleményben.
Műszaki probléma akadályozza a Jáde nyúl elnevezésű kínai holdjáró tökéletes működését, a zavar elhárításán dolgoznak a kutatók - jelentette a kínai média szombaton.

A szűkszavú, részletekbe nem bocsátkozó közlemény forrása a nemzetvédelem tudományos, technikai és ipari főhivatala. A közlésből csak annyi derül ki, hogy a rendellenességet "a Hold bonyolult felszíni körülményei" idézték elő.

Az incidens nem sokkal azt megelőzően történt, hogy a (kínai nevén Jütu) holdjárót az elkövetkező - rendkívüli hideggel és sötétséggel járó - holdi éjszaka idejére másodjára is hibernálták, vagyis nyugalmi állapotba helyezték.

A Jáde nyulat egyszer már "elaltatták", két hete térítették magához.

A kutatóberendezést a Csang'o-3 űrszonda szállította a Holdra tavaly decemberben. Eredetileg három hónaposra tervezett küldetése során a felszín alatti geológiai alakzatokat térképezné fel, továbbá a kőzetek és a talaj kémiai összetételének a vizsgálata a feladata. Eddigi tudományos vizsgálataihoz radarja, panoráma kamerája, röntgenkészüléke és infravörös képalkotó berendezése volt a segítségére.

A kínai Hszinhua hírügynökség egy szakértőt idézett, aki elmondta, hogy az eddigi mintegy 130 - holdszondákkal összefüggő - kísérlet eredményessége a világon 51 százalékosnak mondható. Az összeállításban felidéztek kudarccal végződött amerikai, japán és indiai próbálkozásokat is.

A volt Szovjetunió és az Egyesült Államok után Kína a harmadik ország, amely - tavaly december közepén - sikeres sima leszállást hajtott végre a Holdon. Csaknem negyven éve nem történt hasonló esemény.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A klímaváltozás megemelte a jegesmedvék stresszhormonszintjét

A tartós stressz gyengíti az immunrendszert, ezzel egészségkárosodást okozhat. Tovább olvasom