Délmagyar logó

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 1°C

Megnyerhető-e a háború a tálibok ellen?

Hogy közelebb jussunk a válaszhoz, a Daily Mail újságírója életét kockáztatva látogatást tett a táliboknál, hogy legmagasabb rangú katonai vezetőikkel találkozzon Afganisztánban.
A kis szobában, ahová beléptem, tucatnyian ültek. Szemtől szemben álltam a tálib harcosokkal. Negyven év körüli, fekete szakállt viselő vezetőjük, aki Abdullah parancsnokként mutatkozott be, végigmért, és hellyel kínált.

- Itt van hát a külföldi, tényleg eljött - mondta kísérőm, Mohammed. Az egyik gerilla odasúgta a másiknak:

- Jobb lett volna, ha elraboljuk, nem?

A barátja azonban leintette.

- Ezzel ne viccelj. Ő a legfelsőbb parancsnokság engedélyével van itt.

Azért, hogy találkozhassunk, ők és én, a brit újságíró, a tálib harcosok hosszú órákon át gyalogoltak a kietlen afgán hegyeken keresztül, - 10 C-fokos hidegben, életüket kockáztatva. Csak azért hogy beszélgessünk, óriási kockázatot vállaltak. Máskülönben egyáltalán nem gyűlnek össze egy szobában, tartanak ugyanis attól, hogy egy lézerirányítású bomba mindannyiukat megöli - ez pedig lefejezné az egész tálib parancsnokságot. S mivel állandó menekülés az életük, nemigen töltenek két éjszakát ugyan abban az ágyban.

Tálib harcosok Afganisztánban (Képgaléria)

Nincs kétségem afelől, mennyire veszélyesek ezek az emberek. Mindannyian a brit nagykövetség által meghatározott, 1-es kategóriába tartoznak: a legveszélyesebb tálibok listáján szerepelnek. Ők azok a fanatikus harcosok, akik valószínűleg soha nem adnák meg magukat - inkább a halált választanák. A második kategóriába a mákültetvények farmerjei és az ópium dealerek tartoznak, akik a Nato-csapatok jelenléte ellenére szinte zavartalanul tevékenykednek. A kalandorokat, felfegyverzett bajkeresőket pedig a harmadik kategóriába sorolták.

Ebben a titkos szobában, ahol olyan forróság van, mint egy szaunában, úgy érzem, mintha visszafelé utaznék az időben. Egy digitális óra lóg a falon. 12.48-at mutat. Tudva azt, hogy a tálibok a sötét középkorba vágynak vissza, mindez kissé nevetségesen szimbolikus.

A kézfogásokból és ölelésekből, ahogyan ezek a férfiak egymást üdvözlik, kitűnik: régóta egészen közelről ismerik egymást. A legtöbben együtt harcoltak az orosz megszálláskor több mint húsz évvel ezelőtt. Most pedig mi ellenünk harcolnak. Milyen ellenségek őt? Hogyan gondolkodnak? Hogyan harcolnak?

Még mielőtt elkezdtük volna szervezni a titkos találkozót jó néhány hónappal ezelőtt, néhány meglepő dolgot tudtam meg a tálibok harcmodoráról. Itt nagyon sokféle mendemonda járja az ellenség harci kapacitásáról és a tálib gyalogos egységek katonai erejéről. Nem csak azt mondják róluk, hogy bátrak és vakmerőek, hanem azt is, hogy amatőrök szervezetlen csapatáról van szó, akik nagyon vágynak arra, hogy hősök legyenek. Ez azonban, ahogyan az alábbiakból is kitűnik, egyáltalán nem így van.

A Now Zad nevű helyőrség védői hamar megismerhették közelebbről is a tálib harcosokat. 2006 júniusától novemberig tartott a Brit Hadsereg történetének leghosszabb csatája, amikor a tálibok elképesztő offenzívát rájuk zúdítva megpróbálták elfoglalni a várost, és ádáz csatát vívtak az azt védő gurkhákkal - brit gyarmati hadseregbe integrálódott és ma is velük harcoló elit alakulattal. A tálibok kiválóan rejtőzködtek és nagyon gyorsan változtatják a helyüket. 9-12 emberből álló egységeik piramis módra épül fel - ahogyan a gurkháknál is.

Nehéz harcolni a tálibok ellen (Képgaléria)

A tálib harcosok nem viselnek rangjelzést, de ez nem jelenteti azt, hogy nem szervezett hadseregről van szó az esetükben. A csata kezdete előtt néhány héttel a helyőrséget tűz alá vették egyik éjjel, és Dan Rex gurkha parancsnok emberei viszonozták a tüzet. A tálibok bölcsek voltak: tesztelték a védelem erejét. Így megtudták, milyen fegyvereik vannak, azok milyen sorozatokat adnak le, és mennyi idő után érkezik meg a légi támogatás. Egyszerűen profik voltak.

Az egyik napon Dan Rex parancsnok sejtette, hogy valami készül: a városban egymás után zártak be az üzletek. A családok autókra pakolták mindenüket, és elhagyták a várost. Az éjszaka közepén különböző járműveken férfiak érkeztek a városba.

- Hamarosan körülvettek - folytatta Rex. - Világos volt: felkészültek a támadásra. A parancsnok a szakaszával vette fel az első körben a harcot velük. Nem sokkal később gránátok csapódtak a falakba, jó néhány az emberek feje fölött robbanva fel. Kint minden ajtót és ablakot tűz alá vettek. Az egyik emeletre olyan sorozatokat eresztettek, hogy a katonák képtelenek voltak elmozdulni a helyükről, hogy magukhoz vegyék nagyobb teljesítményű fegyvereiket.

A tálibok olyan tűz alá vették a bázist, hogy egy 26 éves fiatal katona azt mondta a parancsnokának: "Mind meg fogunk halni!" Rex megnyugtatta a fiút és feladatot adott neki.

- Én is azt gondoltam, hogy mindannyiunkat meg fognak ölni. Túl erősen tüzeltek, szinte minden négyzetcentimétert tűz alatt tartottak, és egyre közelebb jöttek. Úgy tűnt, nem tudjuk sokáig tartani magunkat.

A parancsnok gránátot dobott az utcára. És ez hatott: az ellenséget ily módon sikerült visszaszorítani. Csaknem az utolsó pillanatban. A csata egész éjjel tartott. A tálibok bizonyították: éles az elméjük, profik a harcban, jól szervezettek, gyorsan mozognak és rendkívül vakmerőek. Különböző, váratlan helyekről csaptak le újra meg újra. A csatát végül a gurkhák segítségére siető légierő döntötte el. A parancsnok még azt is elmesélte: a csata után 30 000 géppisztolyt szedtek össze.

Az angol katonák egyik tábora (Képgaléria)

Száz embert öltek meg a tálibok, ők viszont egyet sem veszítettek. Az egyik katona elismerően nyilatkozott a tálib harcosokról: "Bármelyik jobb katona nálam" - mondta. Bátorságuk lenyűgözte a gurkhákat.

Kíváncsi lettem tehát, hogy a tálibok valóban buták, képzetlenek - vagy épp ellenkezőleg: profik a harcban és rendkívül okosak? Ezért mentem Afganisztánba három hónappal azután, hogy a Now Zadot megtámadták.

Londonban hosszas szervezés után sikerült kapcsolatba lépnem Mohammeddel, aki kísért engem. Titkos telefonhívásokat bonyolítottunk a tálib főparancsnoksággal, és egy hónappal később Kandaharban, Afganisztán második legnagyobb városában találtam magam. Utasítottak, hogy senkinek se beszéljek a közelgő találkozásról, mert mindenütt kémek vannak. Az idő telt, én pedig vártam, hogy kapcsolatba lépjen velem valaki.

Az első terv az volt, hogy Manan mullahhal, egy tálib parancsnokkal fogok találkozni Helmand déli részén. Ez a terv meghiúsult, ugyanis az amerikai csapatok offenzívát indítottak a terület ellen. Vadászrepülőik és helikoptereik minden mozgó járművet megsemmisítettek. A biztonságomat a tálibok nem tudták garantálni. A mullah azt üzente: jobb, ha nem megyek.

Próbáltam más lehetőséget keresni. Helmand helyett végül a tálib vonalak mögé mehettem, Mohammed gyorsan megszervezte. Wardakban vártak, Kabul dél-nyugati részén, ahol a tálib harcosok pihentek és összegyűjtötték csapataikat.

A következő reggelen egy bérelt Toyota Corollával, Mohemmeddel az oldalamon száguldottam a Kandahart és Kabult összekötő országúton. Néhány órával később egy sziklás területre érkeztünk, ahol egy másik autó várt bennünket. Egy férfi szállt ki belőle. Mohammed háromszor megölelte.

- Az unokatestvérem - mutatta be.

- Ő is tálib? - kérdeztem.

- Nem, de ismeri a tálibokat. És ők is ismerik az unokatestvéremet. Így mennek a dolgok errefelé. Ez a legjobb módszer arra, hogy biztonságban legyünk.

Elindultunk a hegyek felé. Úgy éreztem, a sziklák mögül figyelnek bennünket. Miközben ezen morfondíroztam, bebizonyosodott, jól gondoltam.

Csengett Mohammed mobilja.

- Ti vagytok abban a fehér autóban? Korán jöttetek. Mondtuk, hogy ne gyertek sötétedés előtt. Mit fogtok most csinálni? Mi lesz, ha az embereink lelőnek titeket?

Bevetésen (Képgaléria)


Amikor leszállt az este, elvittek bennünket a házhoz, ahol Abdullah parancsnokkal és embereivel találkoztam a tálibok rejtekhelyén. A vacsorát késő éjjel szolgálták fel: egy nagy tálban rizst hoztak, abból szedett mindenki. Egy másik tányérban olajat, egy harmadikban pedig birkahúst kínáltak. A tányérok egy kancsó meleg vízzel együtt körbejártak. A kézmosás-ceremónia, amit általában a család legfiatalabb férfitagja mutatott be, a barátságot és az együvé tartozást volt hivatott kifejezni. Ezúttal ezt a hadúr végezte el, s ezzel a bajtársiasságot is kifejezte: azt, hogy a harcosok szívesen látnak, ha kell, megvédenek engem. A szertartás nélkül bármelyik megölhetett volna.

Abdullah elmagyarázta, hogy a ház, ahol találkoztunk, jól ismert a szövetségesek előtt. Egyszer az amerikai speciális egységek megtámadták a házat, és majdnem elfogták őt, de végül sikerült elmenekülnie.

- Ne aggódj - mondta Abdullah -, ha ma éjjel is eljönnek, megvédünk téged akár az életünk árán is. Mindenki egyetértően bólogatott. Hálám jeléül mosolyogtam, miközben mélyen bíztam benne, hogy erre ma este nem kerül sor. Felmerült bennem a kérdés: tulajdonképpen kinek az oldalán állok én most?

Abdullah mesélt nekem a tálibokról. Mindig is harcoltak, mondta, mert az ő vallásuk parancsa, hogy harcoljanak a megszállók ellen. Ugyan így tettek az oroszok ellen, apáik és nagyapáik pedig annak idején a britek ellen fogtak fegyvert.

Abdullahnak 700 harcosa van, Afganisztán egész területén vannak emberei. Támadtak már meg rendőröket, amerikai katonai konvojt. Nappal nem csinálnak semmit, csak alszanak, és néha lőfegyverrel gyakorolnak.

- A tálibok ideje az éjszaka - jegyezte meg.

Abdullah mumusa az amerikai légierő.

- Ha ők nem lennének, egy nap alatt el tudnánk foglalni az ország felét - jelentette ki. - Szükségünk van rakétákra, hogy a helikoptereket és repülőgépeket meg tudjuk semmisíteni. De, hála isten akaratának, ezeket hamarosan meg is kapjuk.

A beszélgetés végül visszakanyarodott Helmandra. Abdullah megdöbbentő számokat fedett fel: 10 000 harcos és 2 000 öngyilkos bombamerénylő áll ott rendelkezésére.

Azért mókázásra is jut energia... (Képgaléria)

Kérdeztem, harcoltak-e a britek ellen tavaly nyáron. Abdullah bólintott. Musa Qualában volt, abban a másik sivatagi városban, amelynek helyőrségén a tálibok szintén rajtaütöttek. A britek, mondta, nem rossz katonák.

- Nem gyávák. Nem sírnak, nem kiabálják, hogy "Ó istenem", mint ahogyan a frontvonalban harcoló amerikai katonák. De még a britek sem tudnak úgy küzdeni, mint mi - mondta. Hozzátette: van egy videófelvételük arról, hogy a brit katonák megadják magukat Musa Qualában. Én tiltakoztam. Úgy tudtam: kölcsönös megállapodás volt, hogy a harcoló felek letették a fegyvert. Azt hallottam, hogy a brit ejtőernyősök és az ír egység nem futamodott meg, de a tálibok ezt a csatát úgy könyvelték el, mint saját győzelmüket.

Abdullah azt is elmondta: az amerikaiakat még az oroszoknál is jobban gyűlölik. Az oroszok megszállták Afganisztánt és húsz éven át állomásoztak csapataik az országban.

- Az oroszok megszállásakor ember ember ellen harcolt. De amikor egy amerikai katona megsebesül, a válaszuk erre nem más, mint hogy szétbombáznak egy civilek lakta települést. A bombák ellen pedig tehetetlenek vagyunk. Az oroszok ellen könnyebb dolgunk volt.

Érdekes, ahogyan erről a háborúról gondolkodnak: számukra nem a győzelem fontos, hanem az ellenállás.

- Ellenezzük a háborút. Semmi mást nem hoz, mint özvegységet és pusztulást. De a dzsihád, a szent háború az más. Ez a mi erkölcsi kötelezettségünk, hogy ellenálljunk a külföldieknek. Egy év, száz év, egymillió vagy tízmillió év - nem fontos. Soha nem hagyjuk abba a harcot. Az Ítélet Napján Allah mindannyiunktól azt fogja kérdezni: "Harcoltatok a vallásotokért?"

Valaki megszólalt a háttérből: - Amit nem tudunk megérteni: miért engeditek, hogy Amerika bábuként rángasson titeket?

A férfi, aki ezt kérdezte, a csoport mullahja - vallási vezetője - volt, tanult ember. Úgy láttam, hogy ő a hangadó a csoportban, a spirituális vezető és a mentor egy személyben.

- Ti, britek, okos emberek vagytok - mondta a mullah -, de annak, hogy itt vagytok, semmi értelme. Egyszer már vereséget szenvedtetek itt, és most sem lesz ez másként. Miért hiszitek, hogy győzhettek? - kérdezte.

- Talán hiszünk a technológiánk felsőbbrendűségében - mondtam. - Vannak bombáink és repülőgépeink, és géppuskáink, amelyek másodpercenként 65 golyót képesek kilőni. Nektek csak Kalasnyikovjaitok vannak és aknavetőitek.

- Még ha csak kardjaink lennének is, akkor is legyőznénk titeket - mondta Abdullah.

- Most más idők járnak. Nem azért vagyunk itt, hogy leigázzuk az országotokat, hanem azért hogy segítsünk a kormányotoknak, hogy gazdaságilag fejlődő országot hozhasson létre.

- Akkor miért jöttök fegyverekkel és bombákkal? - kérdezte a mullah.

- Úgy érted, egészen más lenne, ha fegyverek nélkül jöttünk volna?

- Természetesen. Ebben az esetben a vendégeink lennétek, mint ahogyan most te is az vagy.

- És mi a helyzet az al-Kaidával? - kérdeztem. Bin Laden megtámadta a nyugatot. Nem gondolod, hogy jogunk van itt vadászni rá?

- Ismerjük Bin Ladent még az orosz megszállás idejéből. Jó muszlim, tiszteletre méltó ember.

- Szeptember 11. nem volt tiszteletre méltó tett.

- Nincs bizonyíték arra, hogy ami szeptember 11-én történt, azt Afganisztánban tervelték ki. Azok a mártírok nem itt tanultak meg repülőgépet vezetni.

Utcai életkép Afganisztánból (Képgaléria)

Egészen hajnalig beszélgettünk, aztán eljött az ima ideje. A férfiak Mekka felé fordultak. Egyedül ültem a díszpárnán, és figyeltem őket. A mullah transzcendentális éneke betöltötte a levegőt. Spiritualitás, béke, az istenhez és a halálhoz való közelség, bölcsesség - mindezt éreztem.

Később megkérdeztem Abdullah parancsnokot, vannak-e gyermekei.

- Két fiam van, két és négy évesek. Nem adtam meg nekik az apai szeretetet, mert tudom: ha megölnek engem, nekik sokkal nehezebb volna.

- Ez az egyik legszomorúbb dolog, amit valaha hallottam - mondtam neki.
- És honnan tudhatnád, hogy meg fognak-e ölni?

- Az apám, a nagyapám és a dédapám - mindannyiukat golyó ölte meg. Tudom, hogy én is így fogok meghalni, és nincsen kétségem afelől, hogy a fiaim is. Ez pedig nem olyan szomorú dolog. Számunkra dicsőség mártírként meghalni. Mindannyiunk vágya, hogy a dzsihádért vívott harcban haljunk meg.

Egyértelmű volt: kultúráink elképesztőnek különbözőek. A nyugati világban a család a legnagyobb érték, civilizációnk alapköve. De ez Abdullah és társai számára egészen másképp van.

- Az életnek nincs íze hit nélkül, attól függetlenül, mennyit fogyasztasz el belőle. De a szent háborúban meghalni annyit jelent: étel nélkül jól lakni. Ez maga a béke és a tökéletesség.

A találkozó véget ért. A tálib harcosok olyan nesztelenül tűntek el a hajnali hidegben, ahogyan jöttek.

Most 8000 brit katona állomásozik Afganisztánban, a legnagyobb létszámú csapat 1880 óta. Bátrak, büszkék és profi harcosok. De a tálibok ott vannak mindenütt a hegyekben, készen arra, hogy újra meg újra harcoljanak. Van egyébként egy mondásuk, ami gyakran eszembe jut: "Nektek órátok van, nekünk pedig időnk."

Olvasóink írták

  • 9. beben 2008. július 20. 09:46
    „A képet nézve érdekes a fegyverük.Vagy hipermodern vagy már ősrégi.”
  • 8. Impeachment 2008. július 20. 00:53
    „Hogy ezek a muszlimok mennyire hasonlítanak Jo bacsira :)”
  • 7. qqqqqqq 2008. július 19. 22:21
    „Azért kíváncsi volnék,hogy ki ölt meg több civilt? Amerika vagy a "terroristák"?”
  • 6. che 2008. július 19. 19:44
    „A mohamedán harcosok és a japán bushido (szamuráj) harcosokban sok a közös vonás ! Azért hasonlítom össze mert a japánokról talán többet tudunk. A halál minkettöjüknek dicsőség ! Addig amig nem akarjuk meg érteni őket nem is fogjuk tudni le győzni...fegyverrel semmikép mert nekik az a megváltás ha harcban halnak meg !!! Ésszel kellene ezt megtenni de kérdezem én, mi közünk az életükhöz ? Miért kell nekünk (más miliárd dolláros érdekei miatt ) ott lenni ?”
  • 5. ivcsek 2008. július 19. 18:55
    „majdnem átjön, de az utolsó mondat ott van: az iszlám nem most kezdte, de fiatal vallás...”
  • 4. Mil 2008. július 19. 16:47
    „http://epa.oszk.hu/00000/00018/00022/pdf/hk6.pdf”
  • 3. Jo bacsi 2008. július 19. 16:23
    „Az osszes muslimot be kellene tiltani egesz europaban es nem is szabadna oket kiengedni az orszagaikbol. Ide jonnek mert azt mondjak itt jobb mint ott es akkor elkezdik levinni ezt az ottani szinvonalra. Soha egeynes valaszt nem adnak csak halallal fenyegetoznek. Szaros mohamed meg az allahjuk is mehetnek a picsaba mert csak tomeg gyilkosok semmi mas. Nem is szabadna egy nyugati sajtonak egyaltalan foglalkozni ezekkel mert csak a terjesztik a hiret. Gyilkosok es el kell felejteni oket. Ha a sajat szintjukon akarnak elni akkor menjenek vissza ahonnan jottek.
    A multkor is neztem a tevet es az anya sirankozott hogy megoltek az egyik fiat de viszont nagyon buszke volt egy masikra aki felrobbantotta magat egy csomo artatlan kozott tobbet is megolve.
    Ilyenek es ilyenek is voltak es ilyenek is lesznek.
    Miota mohamed megalapitotta a vallast a 5-7.-ik szazadban azota csak olnek gyilkolnak nezd pl az Ottoman empire-t. Mohamed beket predikalt de sajat maga hirdetett meg 69 haborut es a beke neveben 36 O maga vezetett az elete alatt. Na itt a beke nektek tetves muslimok. Koszosak budosek civilizalatlanok semmi mas.”
  • 2. kovács józsef 2008. július 19. 14:22
    „macskaköröm”
  • 1. Mil 2008. július 19. 14:05
    „Eddig mindenkinek beletört a bicskája, a NATOé is bele fog.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aprópénzért adják el szerveiket a kiszolgáltatott filippínók

Mark Schofield több mint négy éven át várt vese-transzplantációra, de miután elveszítette a… Tovább olvasom