Délmagyar logó

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 10°C | 16°C Még több cikk.

Megváltoztatták a Stonehenge-nél tervezett alagút nyomvonalát

Megváltoztatták az angliai Stonehenge körzetében tervezett alagút nyomvonalát, hogy kijárata ne zavarhassa a lemenő nap látványát a téli napfordulón - jelentette be kedden a brit kormány.
Az őskőkori építménynél haladó főútvonal gépkocsiforgalmának csillapítását szolgáló alagút a korábban ismertetett tervek szerint a műemléktől délre húzódott volna. A megváltoztatott nyomvonal az alagút nyugati kijáratát érinti, amely 50 méterrel messzebb lesz Stonehenge ősi köveitől - közölte a BBC-vel Derek Parody, az angol közúti felügyelet illetékese. 

A közvéleménnyel folytatott konzultációból kiderült, hogy sokan adtak hangot aggodalmuknak az út nyomvonala és az alagút kijáratának elhelyezkedése miatt, mondván az hatással lenne a téli napforduló látványára. "Azt csináltuk, hogy északabbra toltuk a nyomvonalat, hogy megoldást találjunk az aggodalmakra" - magyarázta.

A világörökség részét képező leghíresebb brit őskőkori műemlék alá tervezett alagút mintegy 2,9 kilométer hosszú lenne, építése egy kétmilliárd font költségvetésű útfelújítási programnak a része.

A műemlékvédelmi szervezetek, köztük az English Heritage úgy fogalmaztak, hogy "ha a kellő gondossággal építik meg az alagutat, akkor az helyreállítja a műemlék békéjét és nyugalmát". 

Civil szervezetek azonban még mindig az alagútépítés teljes átgondolására szólították fel a brit kormányt. Attól tartanak, hogy az alagúttal a műemlék elveszti világörökségi státuszát. Az ENSZ nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) azonban már korábban támogatásáról biztosította az alagút építését.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Géntesztek bizonyították: nők is voltak a viking harcosok között

Géntesztek bizonyították: nők is voltak a viking harcosok között
Először bizonyították svéd genetikusok DNS-vizsgálattal, hogy nők is voltak a viking harcosok között… Tovább olvasom