Délmagyar logó

2018. 04. 23. hétfő - Béla 12°C | 26°C Még több cikk.

Mintegy 8 ezer éves települést tártak fel Bulgáriában

A felfedezés Szófiától mintegy 67 kilométerre, Murszalevo falu közelében folyó ásatáson történt.
Bolgár régészek 8 ezer évesre becsült neolitikus település 60 kétszintes házát tárták fel az ország délnyugati részén - olvasható a The Sofia Globe internetes portálon.

A felfedezés Szófiától mintegy 67 kilométerre, Murszalevo falu közelében folyó ásatáson történt, ahol jelenleg a bolgár fővárost a görög határral összekötő autópálya építési munkálatai zajlanak.

Vaszil Nikolov, az ásatás vezetője elmondta: olyan kétszintes, agyagból épült favázas, 7-8 méter magas házakat találtak, amelyeket három széles és párhuzamos utca mentén építettek fel. Az egykori lakók - akik Anatóliából érkezhettek a környékre - magas kulturális szintet képviselhettek, hiszen a település ily módon történő megtervezése erős társadalmi szervezést igényelt.

A bolgár nemzeti televízió riportja szerint a lelőhelyen egy "különös prehisztorikus szokás" nyomait is felfedezték: a lakók nagy tüzeket gyújtottak a házakon belül, a magas hőmérséklet pedig "kiégette" az agyagfalakat, amelyeknek maradványai így fenn tudtak maradni az utókor számára. A feltárt helyiségekben a régészek kemencékre, liszt őrlésére használatos kövekre és festett agyagedényekre bukkantak.
A régészek arra is bizonyítékot találtak, hogy a település lakói úgy hitték, házaiknak lelkük van, ezért kisebb temetkezési gödrökben az épületek egyes darabjait elásva szimbolikusan eltemették a házaikat.

Vaszil Nikolov szerint a lakók azért égethették fel végül a települést és kezdhettek új életet máshol, hogy megszakítsák az élet körforgásának aktuális ciklusát, amelyhez számos problémát, gondot köthettek.
A régészek a lelőhelyen kagylóhéjakat is találtak, amelyeket valószínűleg nyaklánccá fűztek egybe. Az ékszer a kevés olyan presztízst mutató tárgyak egyike, amelyekből az itt élők társadalmi tagolódására lehet következtetni.

"Állattenyésztők és vadászok voltak, vagyis olyan emberek, akiknek gazdag kultúrájuk volt. Ők voltak az első európai civilizáció, amely életet adott a kontinensnek a Kr.e. 6. évezredben" - hangsúlyozta Vaszil Nikolov.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A videojátékozás csökkentheti az agy szürkeállományát

A videojátékosok hetente világszerte hárommilliárd órát töltenek a képernyő előtt. Tovább olvasom