Délmagyar logó

2016. 08. 28. vasárnap - Ágoston 16°C | 28°C

Nemzetközi kutatófalut hoznának létre a Holdon

A faluban emberek és robotok is dolgoznának, de rajta természetesen űrhajó fogadására alkalmas hely, sőt egy bánya is.
Nemzetközi kutatófalut hozna létre a Holdon a Nemzetközi Űrállomás (ISS) programjának befejezése után az Európai Űrügynökség igazgatója. Jan Woerner pénteken párizsi sajtóértekezletén ismertette a terv körvonalait.

Emberek és robotok dolgoznának a Hold feltárására létrehozandó nemzetközi faluban, amelynek létesítményeit az égitest porából alkotnák meg 3D-s nyomatással. Lenne rajta természetesen űrhajó fogadására alkalmas hely, sőt egy bánya is.

"Természetesen nem néhány kicsiny ház, egy polgármesteri hivatal és egy templom építéséről" lenne szó. A holdfalut "többszörös használatra és többszörös használók számára" hoznánk létre - magyarázta.

"Egyes országokat jobban érdekelhet a tudományos kutatás, egy magánvállalatot a bányászat, és egy másik érdekelt lehet abban, hogy a Holdat ugródeszkaként használja további kutatásokhoz a világűrben" - tette hozzá.

Jan Woerner elmondta, hogy az elképzelésről, és arról, hogy van-e elegendő érdeklődő megvalósítása iránt, világszerte folynak a tárgyalások.

Hangsúlyozta, hogy a Nemzetközi Űrállomás 2024-re tervezett bezárása után, valamikor 2030-ig jöhet szóba a megvalósítás.

Woerner, aki júliusban vette át az ESA irányítását, a Hold-misszót az ügynökség egyik központi programjaként fogalmazta meg, amely fontos lépés lehet az ember által megvalósítandó Mars-utazás felé.

Számos nemzet és űrkutatási hivatal, Oroszország, Kína, Japán, a NASA és az ESA vehetne részt a programban.

"Ha valaki jobb ötlettel áll elő, ám legyen, de eddig nincs más versenyképes javaslat az asztalon - tette hozzá.

Az igazgató fontosnak nevezte, hogy megvitassák, hol legyen a kutatófalu, " Hold túlsó oldalán, az innenső oldalon vagy a sarkokon".

Amint ezt kiválasztották, az egyes országok vagy űrkutatási hivatalok eldönthetik, miként akarnak részt venni a programban. "Oroszország már közölte, hogy tervez néhány Hold-missziót. Miért ne vehetnének részt az holdfaluban - hangoztatta.

Azt is elmondta, hogy tavaly az Egyesült Államokban és Izraelben már ismertette az elképzeléseket, amelyekről a következő hetekben tárgyalni fognak amerikai, japán, kanadai és orosz űrkutatási illetékesekkel, amikor megvitatják a nemzetközi űrállomás jövőjét.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eddig ismeretlen dínófajt találtak Thaiföldön

Eddig ismeretlen dínófajt találtak Thaiföldön
A dínófaj körülbelül hat méter magas lehetett, és 120 millió éve élt. Tovább olvasom