Délmagyar logó

2017. 02. 19. vasárnap - Zsuzsanna -1°C | 7°C Még több cikk.

Népek tavasza, a változás korszaka

Az 1848-49-es forradalmak a korábbiakhoz képest összehasonlíthatatlanul nagyobb mértékben rendítették meg Európa politikai és társadalmi rendjét. A politikailag aktív népek köre bővült, a célok különbözőek és egyben sokrétűbbek lettek. A forradalom nem korlátozódott egy államra, hanem hullámban söpört végig Európán. Átfogta Franciaországot, az itáliai és német államokat, a Habsburg Birodalmat – benne Magyarországot –, az Oszmán Birodalom balkáni határzónáját.

– Volt közös szelleme, megoldási mechanizmusa a változtatni akarásnak? – kérdeztük Marjanucz Lászlót. A Szegedi Tudományegyetem Új- és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszékének tanszékvezető docense rávilágított: – A forradalmak hatottak egymásra, de nem volt egységes forradalmi mozgalom: a „táptalajt" biztosító országok nem álltak azonos társadalmi, gazdasági fejlettségi szinten. A kiinduló feltételek különbözősége ellenére mégis három kérdés megoldása szinte valamennyi államot érintette: nemzeti elvű államalkotás, a politikai rendszer liberalizálása, a társadalmi rend átalakítása. Az 1848-as mozgalmak egészen más probléma megoldására irányultak Itáliában, Franciaországban vagy a Német Szövetség államaiban. Míg hazánkban a feudalizmus lebontása állt az átalakítás középpontjában, addig a magyar törekvéseket leginkább befolyásoló országokban más feladatokra koncentráltak.

Népek tavasza, a változás korszaka (galéria)

Itáliában az 1848 januári szicíliai felkelés indította útjára a forradalom lángját, de annak nem volt nemzetpolitikai színezete, helyi autonómiát és politikai-társadalmi változásokat akart elérni. Igazi hatása az olasz reformmozgalom előremozdításában nyilvánult meg, mert a nápolyi királytól kikényszerített alkotmány politikai gátszakadásnak bizonyult. Nyomában a nagy itáliai államok is alkotmányt kaptak, a polgári szabadságjogokat törvénybe iktatták. Azonban elmaradt az átalakulás második szakasza: a nemzeti egyesítés. Ennek elengedhetetlen feltétele volt az osztrák uralom alatt álló Lombardia és Velence fölszabadítása. Mivel Itáliában nem alakult ki államok fölötti nemzeti intézmény – központi parlament és kormány – a belpolitikai liberalizálási hullám nem csapott át nemzeti egységmozgalomba. Egyesítési koncepció több is létezett. Egyik például a Pápára alapozva szerette volna azt kivívni. A pápaság azonban nem nemzeti intézmény. Ráadásul 1848-ban kijelentette: ha a nemzeti egység ára a katolikus osztrákok kiverése, akkor ő azt nem támogatja. Pedig az itáliai forradalmak egyetlen összetartó kapcsa az Ausztria ellen vívott nemzeti szabadságharc volt a területfölöttiséget képviselő intézmények helyett. A katonai küzdelemben azonban Ausztria győzött, az egyesítés feladatát pedig az olasz nemzeti dinasztia, a Szárd-Piemonti Királyság fogja végrehajtani.

Választójogi reformküzdelemnek indult

Franciaországban politikai és szociális gondok halmozódtak fel. Választójogi reformküzdelemnek indult a párizsiak mozgalma 1848. február 22-én (a 35 millió lakosból 230 ezernek volt választójoga), de a hatalom véres föllépése barrikádharcokba csapott át amelyhez csatlakozott a polgárság is. Az új forradalmi kormány kezdetben a különböző politikai (mérsékelt és demokratikus ellenzékiek) és szociális (munkásság) erők közötti harmóniát képviselte. Gustave Flaubert így jellemezte a helyzetet: „...a nép republikánus lett." Ez valójában a köztársasági államformát preferáló burzsoázia hatalomra kerülését jelentette a monarchia bukásával szemben. A tömegek nyomására a kormány proklamálta a munkához való jogot, ám az ezt szimbolizáló „nemzeti műhelyek" a politikai reformok osztályharcos társadalmai átalakulást vetítettek előre. A rendpárti köztársaságiak a párizsi munkások júniusi felkelését ezért katonasággal verették le. Cavaignac-ot a lázadás eltiprásáért „Európa megmentőjének" nevezték, aki gátat vetett „a vörös folyamnak".

Népek tavasza, a változás korszaka (galéria)

Nem minden törekvés bukott el

Magyarországon az 1849-es szabadságharcot leverik, de az 1848 tavaszán az uralkodó által szentesített átalakítás társadalmi programját a Habsburg önkényuralom tiszteletben tartja. Nem rehabilitálja a rendiséget, a földesúri-jobbágy viszonyt, ellenben lezárja és végrehajtja 1848 legfontosabb örökségét: a jobbágyfelszabadítást, a közteherviselést, az ősiség eltörlését, stb. Nagy árat fizettetett érte, mert fölszámolta 1848 másik nagy történelmi vívmányát: nemzeti függetlenségünket, az országot közjogilag osztrák tartománnyá süllyeszti.

A polgári köztársaság azonban nem tudott szilárd belpolitikai viszonyokat teremteni. A pártok fölöttinek látszó, történelmi névvel bíró Louis Napóleon mindenkinek ígért valamit, de főleg a szociális elvárásaiban csalatkozottak támogatására épített. Így lett a biztonságot és kenyeret ígérő politikus előbb Franciaország elnöke (1848) majd császára (1852).

A „történelem vonata" kelet felé haladt

– 1848 márciusában a német államok fejedelmei majdnem minden államban a polgárság képviselőit bízták meg kormányalakítással. Ezzel a mindenhol követelt sajtó- és gyülekezési szabadság, a polgárőrség, esküdtbíróság megvalósult. Legnagyobb eredménye a „márciusi követeléseknek" mégis a központi parlament összehívása volt. Németország legnagyobb problémájának, a nemzetállam és annak politikai-társadalmi rendjének megalkotását az új nemzetgyűlésnek engedték át. Az 1848 májusában népképviseleti alapon választott nemzetgyűlés a frankfurti Pál székesegyházban ült össze. Fő kérdése: köztársaság vagy alkotmányos monarchia legyen-e Németország? A liberálisok alkotmányos monarchiában gondolkodtak, mint amely német jog- és nemzetállam, egyben a polgári osztályrend legfőbb garantálója. Ezzel szemben a polgári demokraták a köztársasági államforma mellett szálltak síkra, amelytől a demokratikus választójog és evolúciós modernizáció megvalósítását várták.

Polgári többségű parlament az egész Német Szövetség képviseletének tekintette magát, ideiglenes birodalmi kormányt és János osztrák herceg személyében birodalmi kormányzót választott.

Népek tavasza, a változás korszaka (galéria)

A testület már nem a fejedelmeket, hanem a népet reprezentálta – magyarázta Marjanucz László. Hozzáfűzte: Elfogadták az alkotmányt, amely Németországot az úgynevezett „kisnémet" - Ausztria nélküli -, a nemzeti szuverenitáson alapuló egységbe szervezte. IV. Frigyes porosz királyt „népcsászárrá" választották, de ő ezt visszautasította. A nép kegyelméből felkínált, és ezáltal egy demokratikus kontroll alá helyezett császári méltóság, őt nem érdekelte. Az egységesítési törekvés így 1849-re kudarcot vallott – a polgárság első nagy csalódása volt ez a liberális szabadságjogok érvényesítésében. Az egységet, amelyhez bonyolult út vezet majd el, Otto von Bismarck fogja megvalósítani 1871-ben.

A magyarországi történések szempontjából is az első, az itáliai forradalom tekinthető még jelentősnek. Innen indult a „történelem vonata" észak felé. Olaszország sem volt egységes, hat különböző tartományból állt, melyek mind a saját forradalmukat vívták, egymástól elszigetelten. Amikor leverték az egyiket, másik helyen fellobbant egy másik.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szabad Európa harcosai

A kortárs irodalom szinte egyként állt az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc eszméi… Tovább olvasom