Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

Robert Huber: atomnyi felbontásban kutatja az életet

Hogyan alakul át a fényenergia kémiai energiává? Ezt segítettek megérteni az 1988-as kémiai Nobel-díjjal jutalmazott német tudósok – köztük Robert Huber, aki részt vesz a Szegedi Tudományegyetem jubileumi Szent-Györgyi-konferenciáján.
Nagy áttörést hozott a tudományban a fotoszintetikus reakció-centrum komplex háromdimenziós szerkezetének a leírása, amelyet teljes részletességgel és közel atomi dimenziós felbontásban sikerült meghatározni – értékeli az 1988. évi kémiai Nobel-díj súlyát Garab Győző biofizikus. A Szegedi Biológiai Kutatóközpont Fotoszintetikus Membrán Csoportját vezető tudományos tanácsadótól megtudjuk: a membránba ágyazott fehérjék térszerkezetének meghatározásáról egészen 1984-ig azt tartották a kutatók, hogy „lehetetlen küldetés". Ez pedig az élet szempontjából alapvető fontosságú anyagok, a membránba ágyazott fehérjék, működésének megértése előtt komoly akadályt jelentett. Addig ugyanis, amíg nem ismerjük ezek szerkezetét, működésüket sem érthetjük meg igazán. Ám 3 német kutatónak 3 év alatt sikerült: a fotoszintetikus reakciócentrum komplexet 1981-ben sikerült a membránból kivonnia, majd kikristályosítania a biokémikus Harmut Michelnek. A Max Planck Intézet martiensriedi Biokémiai Intézete munkatársaként az ugyanott szerkezetbiológusként dolgozó Robert Huber és tanítványa, Johann Deisenhofer pedig – fizikai módszerekkel – meghatározta ezeknek a membránba ágyazott fehérjének a szerkezetét.

Szegedre irányítja a figyelmet, hogy a fotoszintetikus reakciócentrum térszerkezetének leírója, Robert Huber is ellátogat a Szent-Györgyi-konferenciára – mondja Garab Győző, az SZBK biofizikusa. Fotó: Schmidt Andrea


Bátorság kell a kutatáshoz

– Bátorság is kell a kutatáshoz – összegez Garab Győző, aki 1993-ban a budapesti biofizikai világkongresszuson személyesen is találkozott az akkor már Nobel-díjas Huberrel. A díszvendégben közvetlen embert, bátor kutatót ismert meg. Huber és társai bátorságát azzal is érzékelteti a szegedi kolléga, hogy annak ellenére fogtak hozzá a membránba ágyazott fehérje szerkezetének meghatározásához, hogy az ugyancsak ezen a témán dolgozó, már akkor is nagy tekintélyű, később Wolff díjjal jutalmazott George Feher az USA-ban sem kapott anyagi támogatást a munkájához, mert annyira megvalósíthatatlan ötletnek tartották. A 3 német kutató azért is feltűnést keltett, mert az 1984-ben publikált eredményükért szokatlanul rövid időn belül, 4 év múlva nyerték el a legrangosabb tudományos elismerést – jelezve, ahogy sok tudós ma is tartja: 1984. valamiféle új időszámítás kezdete volt.

– Viharos gyorsasággal fejlődött a fotoszintézis megismerését célzó kutatómunka is, miután Huberék leírták a membránba ágyazott fehérjeegyüttes térszerkezetét. Mára – az egymástól nanométeres távolságban sorakozó molekulák és makromolekulák térszerkezetének ismeretében – tudjuk, hogy például: a Napból érkező fényenergia hol nyelődik el, hogyan jut el egyik pontról a másikra a membrán – kiterjedt mikroszkópikus méretű, de molekuláris szinten – rendszerében, vagyis: fotoszintézissel hogyan alakul át a fényenergia kémiai energiává. E molekuláris folyamat leírásához részletesen fel kell tárni a membránba ágyazott fehérjék térszerkezetét és működését – magyarázza a szegedi kutató.

– A Föld, a bioszféra életében alapvető jelentőségű a 3 német kutató eredménye. Ez a reakciócentrum a kulcs a földi élet fenntarthatósága megértéséhez. Mert minden földi élet energetikai alapja a fotoszintézis: a földi élet a napfényenergiából él 3,5 milliárd éve. A növényeket közvetlenül, az embereket közvetetten a fotoszintézis látja el energiával – érzékelteti a folyamat fontosságát a szegedi kutató. – Az oxigénben dús atmoszféra is a fotoszintézis eredménye. Hasonlóképpen az összes fosszilis fűtőanyag: szén, kőolaj, földgáz. De a szén-dioxid megkötésében is a fotoszintézis játszik döntő szerepet – fékentartva a globális felmelegedést. És bár a napfényenergia felhasználására több műszaki megoldást is kidolgozott az ember, de a természetben fellelhető alapmódszer, a fotoszintézis megértése döntő fontosságú lehet az emberiség jövője szempontjából – mutat Garab Győző két egymás melletti fotót: az egyiken a fotoszintetikus reakciócentrum Huber-féle modellje – a másikon a Földgolyó.

Fényből biomassza

– Óránként annyi biomassza keletkezik a Földön, mint 2 gízai piramis – érzékelteti a fotoszintézis, a molekuláris folyamat nagyságrendjét Garab Győző. Vagyis a Napból származó energiából 60 percenként 2 piramisnyi anyag termelődik bolygónkon.

– Amikor fény éri a membránba ágyazott pigment molekulákat, azok – fotofizikai mechanizmusokkal – a gerjesztési energiájukat a reakciócentrumokba juttatják, ahol néhány pikoszekundumon belül töltésszétválasztás következik be. Egy elektron lelökődik a reakciócentrum-komplexről, és átmegy a 4 nanométérnyi vékonyságú membrán túloldalára – folytatja a magyarázatot a fotoszintézis-kutató. – Itt kezdődnek a fotokémiai folyamatok: a reakciócentrumban történik a fényenergia kémiai energiává alakításának döntő lépése, elektromos tér keletkezik, és pozitív-negatív pár, vagyis elektromosan töltött molekulák keletkeznek, amit redox folyamatok követnek. Ez azt jelenti, hogy az egymás melletti molekulák közötti kölcsönhatásban az egyik molekula „észreveszi", hogy a szomszédja elvesztett egy elektront, ennek ad a szomszédja és így tovább. Végül az „elvesztett elektront" a víztől veszi el a protont – ebben játszik szerepet a vízbontó enzim, ami a légkör oxigénjét adja. Ám ennek az utolsó szereplőnek a kellően pontos szerkezetét és működését még nem sikerült meghatározni – teszi hozzá Garab Győző. – E felfedezés bizonyos, hogy Nobel-díjas lenne!
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Peter C. Doherty vette észre: a T-sejt kirakatba teszi az idegent

Miként ismeri fel a szervezet a saját, vírussal fertőzött sejtjeit? A kérdésre először választ… Tovább olvasom