Délmagyar logó

2017. 01. 24. kedd - Timót -7°C | 1°C Még több cikk.

Rovásírásos Biblia jelenik meg karácsonyra

Rovásírással jelent meg az Újszövetség a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat és a Rovás Alapítvány együttműködésében.
A kötetet kedden mutatják be a bibliatársulat VI. kerület Teréz körút 28. alatti helyiségében.

Tarjányi Béla, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara Újszövetségi tanszékének professzora az MTI-nek elmondta, hogy az 1989-ben egyházilag jóváhagyott és egyesületként bejegyzett bibliatársulat a Biblia terjesztésével és népszerűsítésével foglalkozik. Többféle bibliát adtak már ki, így a Bécsi aranybibliát 2008-ban, a Biblia évében, vagy például cigány nyelvű Szentírást és nagybetűst időseknek.

Egy hónappal ezelőtt kereste meg a 2009 óta működő Rovás Alapítvány - amely közhasznú szervezet a rovásműveltségért - két vezetője azzal, hogy készítsenek rovásírással Bibliát. Tarjányi Bélát mindig is érdekelte az ősi magyar írás, és irigyelte a régi cserkészeket, akik tanultak rovásírást. A bibliatársulat elfogadta az ajánlatot és rekordidő, 10 nap alatt a Kner Nyomda elkészítette az Újszövetség rovásírásos változatát. A társulatnak megvan a Káldi-féle katolikus biblia szövegkiadási joga, és ezt, a katolikusok által kedvelt szöveget nyomtatták ki rovásírással.

A professzor emlékeztetett rá, hogy rovásírással megjelent már Gárdonyi Géza Egri csillagok című regénye és egy népszerű mesekönyv. "A székely-magyar rovásírás nemzeti kincseink közé tartozik, büszkék lehetünk rá, hogy saját betűs írásunk van, s mindezt be kell hozni a köztudatba" - hangsúlyozta.

Arra a kérdésre, hogy ki fogja tudni elolvasni ezt a Bibliát, a professzor azt felelte, hogy "bárki megtanulhatja a rovásírás olvasását néhány óra alatt mégpedig úgy, hogy mellé teszi a latin betűs változatot". Tarjányi Béla azt is elmondta, hogy a kétezer példányban megjelent rovásírásos Újszövetség fele az alapítványt, míg másik fele a társulatot illeti.

A kiadási költségeken is így osztoztak meg. A rovásírásos Újszövetség ára 2-3 ezer forint körül lesz - tette hozzá a hittudós.

Olvasóink írták

  • 2. deszkás 2011. december 25. 10:37
    „És bevezetni tantárgyként az elsőbe. Ugyan-ugyan,nem ez a tisztelet és megbecsülés jele.”
  • 1. Emberségetavilágnak 2011. december 20. 07:22
    „Ezt a fricskát! A rovásírás végzetét éppen a "szentkorona eljövetele", a kereszténység felvétele okozta.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Minicsillagot fedeztek fel - először

Svájci, lengyel és chilei kutatók először fedeztek fel törpecsillagot egy gyakori égi jelenségnek… Tovább olvasom