Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Sült szirti galambot is ettek a neandervölgyi emberek

A madarak jóval hamarabb váltak az emberi étrend részévé, mint azt a tudósok gondolták.
Sült szirti galambot is ettek a neandervölgyi emberek 67 ezer évvel ezelőtt, vagyis a madarak jóval hamarabb váltak az emberi étrend részévé, mint azt a tudósok gondolták - derült ki egy gibraltári kutatásból.

"Ugyanazt szerették, amit mi, a mellehúsát, a combokat és a szárnyakat ették" - hangoztatta Clive Finlayson, a Gibraltári Múzeum igazgatója, a kutatás vezetője.

A kutatásban 1724 galambcsontot vizsgáltak meg, amelyeket gibraltári barlangokban tártak fel. A csontokon megtalálták az előemberek fogainak és vélhetően a tűzön való sütésnek a nyomait is.

Finlayson szerint a kutatás eredményei azt bizonyítják, hogy a neandervölgyi ember sokkal fejlettebb volt, mint amit általában tartanak róla.

A madarakkal való táplálkozást eddig többnyire a Homo sapiensnek tulajdonították a tudósok. A most vizsgált leletek azonban azt mutatják, hogy a neandervölgyi jóval a Homo sapiens megjelenése előtt is evett madarakat.

A csontokon csak kevés esetben találták meg a vágóeszközök nyomát, a kutatók szerint ez azért van, mert a szirti galamb húsát eszközök nélkül is könnyen el lehetett fogyasztani.

A neandervölgyi ember az emberi faj egyik fontos ágát alkotta, de 30-40 ezer évvel ezelőtt kihalt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Még idén visszatérő holdszondát indít Kína

A holdszonda a következő kínai holdmisszió, a várhatóan 2017-ben elinduló Csang'o-5 fontos részét… Tovább olvasom