Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Számok és érdekességek a Nobel-díj történetéből

A hétfőn kezdődő héten jelentik be a Nobel-díjak idei kitüntetettjeinek nevét. Érdekességek a világ legrangosabb tudományos kitüntetésének történetéből.
A díjat alapító Alfred Nobel 1895. november 27-én kelt végrendeletében a fizikai, a kémiai, a fiziológiai vagy orvosi, az irodalmi, illetve a békedíj megalapításáról rendelkezett, a közgazdasági Nobel-díjként emlegetett Alfred Nobel Közgazdaságtudományi Emlékdíjat 1968-ban alapította a fennállásának 300. évfordulóját ünneplő svéd központi bank.

Az 561 alkalommal odaítélt Nobel-díjaknak 1901 és 2013 között összesen 876 kitüntetettje volt, 851 személy és 25 szervezet. A többször is kitüntetettek miatt ez 847 különböző személyt és 22 különböző szervezetet jelent. A Nobel-díjat 463 alkalommal ítélték oda európai, 291-szer amerikai, 59-szer ázsiai, 25-ször afrikai és 13 alkalommal óceániai születésű kitüntetettnek.

A díjat 45 alkalommal ítélték nőknek, de a kitüntetettek száma csak 44, mert a lengyel-francia Marie Curie (lánykori nevén Maria Sklodowska) a nők között egyedüliként és a díj történetében egyetlenként két külön tudományágban is (1903-ban fizikából, 1911-ben kémiából) kiérdemelte az elismerést - ő az első női Nobel-díjas is. A legtöbb női kitüntetett, szám szerint 15 a Nobel-békedíjat vehette át, a közgazdaságterén viszont az amerikai Elinor Ostrom az egyetlen nő, aki 2009-ben átvehette a kitüntetést.

A Curie család az "abszolút csúcstartó": 1903-ban Marie és Pierre Curie együtt kapta meg a fizikai Nobel-díjat (ők az első Nobel-díjas házaspár is), majd 1935-ben lányuk, Iréne Joliot-Curie kémiai Nobel-díjas lett, a díjat ő is férjével, Frédéric Joliot-val (aki a Curie család iránti tiszteletből Joliot-Curie-re változtatta családnevét) közösen vette át az elismerést. Így övék az egyedüli Nobel-díjas anya-lánya, valamint apa-lánya cím, vejükkel kiegészülve ők tartják az egy családra eső legtöbb Nobel-díjas aligha megdönthető rekordját.

Rajtuk kívül még két házaspár szerepel a díjazottak között. 1947-ben a Gerty Theresa és Carl Ferdinand Cori cseh származású amerikai orvos-biokémikus házaspárt tüntették ki orvosi Nobel-díjjal. A svéd Myrdal házaspár tagjai pedig egymástól függetlenül kapták meg a kitüntetést: Gunnar Myrdal 1974-ben a közgazdasági Nobel-díjat, felesége, a diplomata Alva Myrdal 1982-ben a Nobel-békedíjat.

Hat Nobel-díjas apa-fia páros bizonyítja, hogy a kiváló elmék esetében sem esik messze az alma a fájától: a brit William Henry Bragg és 25 éves fia, Lawrence 1915-ben eddig példátlan módon egy évben, megosztva kapott fizikai Nobel-díjat. Szintén fizikából érdemelte ki az elismerést a dán Niels Bohr 1922-ben és fia, Aage 1975-ben, a svéd Karl Manne Siegbahn 1924-ben, fia, Kai 1985-ben, illetve az angol Joseph John Thomson 1906-ban, a fia, George Paget Thomson pedig 1937-ben. A svéd Hans von Euler-Chelpin 1929-ben kémiai, a fia Ulf von Euler 1970-ben orvosi Nobel-díjat, az amerikai Arthur Kornberg 1959-ben orvosi, Roger fia 2006-ban kémiai Nobel-díjat kapott.

Díjazott testvérpár mindössze egy van, a holland Jan Tinbergen 1969-ben közgazdasági, öccse, Nikolaas Tinbergen 1973-ban fiziológiai Nobel-díjas lett.

A kitüntetettek átlagéletkora 59 év. A legidősebb korban a statisztika szerint a közgazdászokat jutalmazzák, átlagéletkoruk 67 év, a legfiatalabbak a fizikusok 55 éves átlagéletkorral. A mindenkori legfiatalabb díjazott a brit Lawrence Bragg, aki 1915-ben 25 évesen kapta meg a fizikai Nobel-díjat, ez a rekord vélhetőleg megdönthetetlen, mert a mai tudóspalánták általában ilyen idősen kerülnek ki az iskolapadból. A legidősebben kitüntetett tudós az amerikai Leonid Hurwicz, aki 2007-ben 90 évesen nyerte el a közgazdasági emlékdíjat, de már csupán fél évig örülhetett a megtiszteltetésnek. A nők között a legfiatalabb kitüntetett Tavakkul Karman jemeni nőjogi és demokráciapárti aktivista, aki 2011-ben 32 évesen kapott - megosztva - Nobel-békedíjat (egyben ő az első arab nő, aki megkapta a kitüntetést). A legidősebben kitüntetett Doris Lessing brit írónő, aki 2007-ben 88 évesen vehette át az irodalmi Nobel-díjat. A ma élő legidősebb Nobel-díjas a 99 éves amerikai Charles Hard Townes, aki 1964 óta a fizikai Nobel-díj birtokosa, a legfiatalabb a 35 éves Nobel-békedíjas jemeni Tavakkul Karman.

A többszörös Nobel-díjasok sorát a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) vezeti, a genfi székhelyű humanitárius szervezet háromszor (1917, 1944, 1963) kapta meg a Nobel-békedíjat. Kétszeres díjazott az ENSZ 1954-ben és 1981-ben Nobel-békedíjjal kitüntetett Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR), valamint az 1956-ban és 1972-ben fizikai Nobel-díjjal jutalmazott amerikai John Bardeen, az 1958-ban és 1980-ban kémiai Nobel-díjat kapott angol Frederick Sanger, az 1903-ban fizikai és 1911-ben kémiai Nobel-díjas Marie Curie, valamint az 1954-ben kémiai Nobel-díjas és 1962-ben Nobel-békedíjas amerikai Linus Pauling - ő az egyetlen, akinek egyik kitüntetésen sem kellett mással osztozkodnia.

A legmeglepőbb Nobel-díj birtokosa minden bizonnyal Sir Winston Churchill. A brit miniszterelnököt a közhiedelem Nobel-békedíjasként tartja számon, pedig 1953-ban irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki "mesteri történeti és életrajzi műveiért és a magasabb rendű emberi értékek védelmében kifejtett szónoki tevékenységéért".
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A tengerfenék új térképét készítették el műholdfelvételek alapján

Húszezer, eddig ismeretlen víz alatti hegycsúcs szerepel a tengeraljzat új gravitációs térképén,… Tovább olvasom