Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Szemerédi Endre matematikus kapta idén az Abel-díjat

Szemerédi Endre Abel-díja a magyar matematika, a magyar tudomány ünnepe is - hangzott el szerdán a Magyar Tudományos Akadémián tartott sajtótájékoztatón.
Szász Domokos matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke Szemerédi Endrét méltatva kiemelte, hogy nemzetközileg is kiemelkedő jelentőségű kombinatorikai, számelméleti és algoritmuselméleti kutatásokat folytat. Legnagyobb eredménye Erdős Pál és Turán Pál 1936-ban megfogalmazott sejtésének bizonyítása, valamint az ehhez kapcsolódó, úgynevezett regularitási lemma megalkotása, a nevezetes Szemerédi-tétel megfogalmazása és bizonyítása.

"Igen sokoldalú tudósról van szó, akinek munkásságát ezer év múlva is ismerik majd" - hangoztatta Szász Domokos.

Szemerédi Endre

Szemerédi Endre 1940. augusztus 21-én született Budapesten. Az ELTE Természettudományi Karán matematikusként végzett 1965-ben. Az MTA Matematikai Kutatóintézetének tudományos munkatársaként, később főmunkatársaként, tudományos tanácsadójaként dolgozott, majd kutatóprofesszori megbízást kapott.

Az 1980-as évektől több amerikai egyetemen volt vendégkutató és vendégprofesszor, 1990-ben a Rutgers Egyetem számítógép-tudományi tanszékén kapott egyetemi tanári megbízást. 1970-ben Moszkvában védte meg a kandidátusi, később Budapesten az akadémiai doktori értekezését. 1982-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1987-ben rendes tagja lett.

Kutatási területe a kombinatorika, a számelmélet és az algoritmuselmélet, nevezetes eredménye Erdős és Turán sejtésének bizonyítása. Szemerédi Endre a Rényi-díj (1973), a Pólya-díj (1975), az MTA Matematikai Díj (1978) és az Akadémiai Díj (1979) után rangos nemzetközi díjakat is magáénak mondhat. 2008-ban ítélték oda neki az amerikai Leroy P. Steele-díjat és a svéd Rolf Schock-díjat, 2010 óta tagja az Amerikai Tudományos Akadémiának (American National Academy of Sciences).

Mint kifejtette, amíg nem létezett az Abel-díj, a matematikai Nobel-díjnak a Fields-érem és a Wolf-díj számított. 2001-ben alapították az elismerést Niels Henrik Abel norvég matematikus születésének kétszázadik évfordulóján. 2003-ban adták át először.

"Amióta létrehozták, az Abel-díj számít matematikai Nobel-díjnak" - fogalmazott Szász Domokos.

Siri Ellen Sletner, a Norvég Királyság budapesti nagykövete különleges örömnek nevezte, hogy az idén 10. alkalommal odaítélt Abel-díjat egy magyar tudós veheti át. A díjjal minden évben a világ legkiemelkedőbb matematikusai közül egyet ismernek el. Immár második alkalommal részesült Abel-díjban magyar származású tudós, 2005-ben Peter Lax magyar származású amerikai tudós vehette át. Ez a világhírű magyar matematikai kutatás kiválóságának elismerése is egyben.

A nagykövet felolvasva az Abel-díj Bizottság hivatalos közleményét, kiemelte, hogy a magyar tudós a diszkrét matematikához és az elméleti számítástechnikához való alapvető hozzájárulásáért érdemelte ki a díjat, valamint azon mélyreható és hosszú távú hatás elismeréséül, amit ez a hozzájárulás az additív számelméletre és ergodikus elméletre gyakorolt.

Mint elmondta, Szemerédi Endrének már gratulált a Norvég Tudományos Akadémia főtitkára, valamint a Norvég Királyság oktatási minisztere. A magyar tudós május 22-én V. Harald norvég királytól veheti át a díjat.

"A magyar matematikusok, az egész magyar tudósközösség joggal lehet büszke Szemerédi Endrére" - fogalmazott Siri Ellen Sletner.

Szemerédi Endre rövid felszólalásában azt emelte ki, hogy a díj a magyar diszkrét matematikának is szól, amely nagyon sokáig háttérbe szorult, csupán az utóbbi 20-30 évben került reflektorfénybe.

"A források szűkössége ellenére mindmáig világszínvonalú a magyar tudomány, a magyar matematika, a magyar fizika, a hazai alapkutatások" - mutatott rá Szemerédi Endre.

Siri Ellen Sletner (j) Norvégia nagykövete és Szász Domonkos, az Akadémia alelnöke, matematikus (b) a Magyar Tudományos Akadémián gratulál Szemerédi Endre matematikusnak (k), aki elnyerte a 2012-es Ab
Siri Ellen Sletner (j) Norvégia nagykövete és Szász Domonkos, az Akadémia alelnöke, matematikus (b) a Magyar Tudományos Akadémián gratulál Szemerédi Endre matematikusnak (k), aki elnyerte a 2012-es Abel-díjat.
Fotó: MTI/Mohai Balázs

Az Abel-díjjal kapcsolatban megjegyezte, hogy sok más matematikus jobban megérdemelte volna, de "nincs joga felülbírálni a díjbizottság döntését."

A diszkrét matematika olyan struktúrákat vizsgál, mint a gráfok, sorozatok, geometriai konfigurációk. Ilyen struktúrák matematikája képezi a számítógéptudomány és az információelmélet alapjait. Például az internethez hasonló kommunikációs hálózatok leírhatók és elemezhetők a gráfelmélet eszközeivel, és a hatékony számítási algoritmusok tervezése alapvetően a diszkrét matematika révén szerzett ismeretekre támaszkodik. Szemerédi Endre forradalmasította a diszkrét matematikát szellemes és eredeti technikák bevezetésével és számos alapprobléma megoldásával.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ma van a költészet világnapja - önnek melyik a kedvenc magyar verse?

Azt mindenki tudja, hogy a víznek és az AIDS-nek van világnapja. Na de a DJ-knek, az… Tovább olvasom