Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 35°C Még több cikk.

Szeptember 11 - egy túlélő visszaemlékezései

Hét év után először állt a nyilvánosság elé egy brit nő, aki túlélte a 2001. szeptember 11-i terrortámadást. Christine Sweeting szerencsésen megmenekült. Egy évvel később visszautazott New York-ba, hogy a Ground Zeronál lerója tiszteletét a tragédia 2725 halálos áldozata előtt. VIDEÓVAL
A New York-i ikertornyok közé beékelődött ötcsillagos Marriott Hotelben kiváló volt a hangulat 2001 szeptember 11-én. A 940 vendég közül a legtöbben éppen reggelijüket fogyasztották és tervezgették, mit csinálnak majd aznap. De az életük néhány perccel később örökre megváltozott.

Amikor a két repülőgép becsapódott a World Trade Center ikertornyaiba, a Marriott Hotelben ötvenen haltak meg. A terrortámadásnak összesen 2752 halálos áldozata volt.

A hét évvel ezelőtti tragédia sebeit ma is sokan hordozzák, köztük az 54 éves Christine Sweeting. A Kentben lakó nő nyaralni utazott a férjével, Les-szel és lányukkal, a 27 éves Nicolával New York-ba.

Christine most először áll a nyilvánosság elé, hogy megrázó történetüket elmesélje
Christine most először áll a nyilvánosság elé,
hogy megrázó történetüket elmesélje.

– Szeptember 1-én repültünk el New York-ba. Csodálatos napokat töltöttünk ott, annyira jól éreztük magunkat, hogy úgy döntöttünk: a tervezettnél tovább maradunk. Az utolsó napon még sétálni akartunk a Central Parkban, és hazaindulás előtt szerettünk volna még néhány dolgot vásárolni. Éppen indulásra készen álltunk a hotelszobánkban, amikor hatalmas csattanást hallottunk, amit óriási moraj kísért. A szobánk ablakai kitörtek, törmelék zuhant a padlóra, a lámpák villogni kezdtek, és megszólalt a tűzjelző. Tudtuk: azonnal ki kell jutnunk az épületből. A férjem éppen a cipőjét kötötte, ezért ránk kiáltott: „Induljatok kifelé, jövök utánatok azonnal én is."

Nicola és én leszaladtunk a lépcsőn. A hallban, a recepciónál üvegszilánkokat láttunk mindenütt, és kint, a hotel előtt is. Arra gondoltam: egy bomba robbant fel. Néhány tűzoltó rohant be az épületbe, és azt mondták: mindenkit evakuálnak.

WTC - 9/11.

Beszaladtam a földszinti étkezőbe, hogy néhány textilszalvétát szerezzek, amit a szánk elé tudunk tartani. Hatalmas volt a por és a füst. Az asztalokon még gőzölögött a csészében a kávé, és még ott volt a reggeli a tányérokon, amit a menekülő emberek hagytak hátra.

A szállodán kívül kigyulladt kocsikat láttunk, törmelékek zuhantak a földre, és hatalmas dugó alakult ki, mert mindenki szeretett volna a helyszínről az autójával minél hamarabb elhajtani. Sokan mezítláb rohantak ki a szállodából. Valaki azt kiáltotta: „Egy repülőgép belecsapódott a toronyba!", és mi felnéztünk: hatalmas füstöt láttunk kitörni a világkereskedelmi központ tornyaiból. Azt gondoltam, véletlen baleset volt, és mondtam Nicole-nak, hogy fényképezze le.

Ahogy felemelte a fényképezőgépét, megérkezett a második repülőgép. Dermedten álltunk, és végignéztük, ahogyan becsapódik a másik toronyba, és felrobban. Sokkot kaptam, így egyáltalán nem emlékszem a robbanás zajára.

Ami ez után következett, az maga volt a pokol. Láttuk, ahogyan a tornyokból menekülő emberek kiugrálnak a felsőbb emeletekről, és mélységbe vetik magukat. Mind szörnyethaltak.

A magasból a repülőgép fémdarabjai hullottak ránk, nagyon sokan megsebesültek a fém- és üvegdaraboktól.

A tragédia után
A tragédia után.

Mentettük az életünket: a Battery Park felé futottunk. Ez tízpercnyi sétára van a szállodától. Amikor odaértünk, megálltunk, és visszanéztünk. Láttam a hatalmas lyukat a tornyok helyén. Azt mondtam a lányomnak: „Le fog omlani."

És valóban, a tornyok összeomlottak. Az épületet óriási fekete felhő vette körül, por és törmelék szállt a levegőben, és ez a fekete felhő egyre közeledett, és szörnyetegként vett körül bennünket.

Megláttam egy kötéldarabot a földön. Felvettem, a derekamra kötöttem, a másik végét Nicoláéra. Így nem veszíthettük el egymást. A szalvétákat a szánk és az orrunk elé tartottuk, és belekapaszkodtunk a park korlátjába. Egészen addig maradtunk így, amíg a sötét füst és por oszladozni kezdett körülöttünk.

Totális pánik volt. A férfiak menekülés közben félrelökték a nőket és a gyerekeket. Fojtogató füst ölelt körbe minket, valami csípős szagot éreztünk, amitől émelyegni kezdtünk. Átöleltem Nicolát, megpróbáltam megvédeni őt.

New York feketébe borult a tragédia napján
New York feketébe borult a tragédia napján.

Les-re gondoltam, és elképesztő dühöt éreztem hirtelen. Ő bizonyára bennünket keres, ahelyett, hogy az életét mentené. Rosszul lettem az aggodalomtól. Nem tudtam, hogy élve vagy halva látom őt viszont, és a sokk meg a félelem egyre csak táplálta dühömet.

Kényszerítettem magam arra, hogy világosan gondolkodjak. Tudtam, hogy a közelben van egy komp, ami Staten Islandra visz át, ezért elmentünk Nicolával a mólóig. Nagyon sokan a Hudson folyóba ugrottak, úgy próbálták menteni az életüket. Katonai gépek cirkáltak a folyó felett, és mi nem tudtuk, mire számíthatunk még. Végül a második komppal átjutottunk a szigetre, onnan néztük a Manhattanre boruló fekete füstöt.
Egy férfi állt mögöttünk. Sokkot kapott. Kérdeztem, jól érzi-e magát, de képtelen volt megszólalni.

Elbotorkáltunk a staten islandi rendőrőrsig, és később kaptunk az egyik hotelben egy szobát. Nem tudom, hogy ki fizette ki nekünk. Tisztára mostuk magunkat a zuhany alatt, de a füst és a halál szaga még napokig velünk maradt.

Christine Sweeting és családja
Christine Sweeting és családja.

Egész éjjel nem tudtam aludni. Csak néztem a tévét, és minden arcban az én férjem, Les arcát kerestem. Rosszul voltam az aggódástól, és nem tudtam hinni.

A következő napon megszállottan vártam a híreket. Végül két órakor megcsörrent a telefon, és egy rendőr azt mondta: „Van itt valaki, aki szeretne beszélni önnel." És ez után Les kedves hangját hallottam „Helló, szerelmem!" – mintha épp most tért volna haza a munkából.

Elmesélte, hogy amikor kijutott a hotelből, sokáig keresett az utcán bennünket a törmelékek között. Egyszerűen nem engedte meg magának, hogy pánikba essen. Egy idő után felhagyott a keresésünkkel, és átment komppal New Jersey-be. Ott, bár nem volt nála sem pénz, sem személyi igazolvány, a Vöröskereszt által felállított menekülttáborban kapott egy ágyat.

Három órával azután, hogy a rendőr felhívott bennünket, Les megérkezett. Autóval hozták el a hotelbe, ahol szállást kaptunk. Olyan szorosan öleltük át egymást, mintha soha többé nem akarnánk a másikat elengedni. Három nappal később visszarepültünk Nagy-Britanniába. Én egy évvel később visszatértem New York-ba, egyedül. El kellett mennem a Ground Zerohoz, hogy lerójam tiszteletemet mindazok előtt, akik a terrortámadásban életüket vesztették.

Támadás a World Trade Center ellen.

Les soha nem beszélt arról, mit látott azon a napon. Azt hittem, ami történt, az közelebb vitt bennünket egymáshoz, de valójában inkább eltávolított.

Amikor a tévét nézem, és a terrortámadás képeit látom, úgy gondolom: olyan ez, mint egy rossz álom.

Különös megmenekülésünkről nem sokat beszéltünk. A sors fintora, hogy a férjem 2006 szeptemberében hunyt el.

A terrortámadás után hamarosan mindketten munkába álltunk, de egyszerűen képtelenek voltunk felejteni és továbblépni. Még mindig vannak felvillanó emlékképeim. Sokszor látom a torony felé repülő gépet.
Ilyenkor megfagy a szívem, és elnémul a szám. Néha hallom az első becsapódás zaját. Egyszer vezetés közben fekete felhőt láttam gomolyogni az égen. Ez arra a sötét felhőre emlékeztetett, ami New Yorkban beborított bennünket. Elkezdtem remegni, annyira, hogy félre kellett húzódnom a kocsival és meg kell állnom.

Christine Sweeting: Ez a szörnyű tragédia az egész életemet megváltoztatta.
Christine Sweeting: Ez a szörnyű tragédia az egész életemet megváltoztatta.

Már másképpen látom az életet - hiszek a sorsban, és abban, hogy amikor az időd lejár, nem tudsz semmit tenni ellene.

Emléket is őrzök erről a napról: a szalvétákat, amiket a szálloda ebédlőjéből hoztam magammal.

Ezek arra emlékeztetnek engem, hogy az élet egy szívdobbanásnyi idő alatt teljesen megváltozhat.

Olvasóink írták

36 hozzászólás
12
  • 36. redastra 2008. szeptember 12. 14:11
    „Re.:DBLaci dblaci.hu:Hol olvastál ilyen szakirodalmat?Coop boltban a Blikk meletti polcon?”
  • 35. zsizsa1 2008. szeptember 12. 11:10
    „Hát azért ez viccesnek éppen nem nevezhető! Borzalom!!! Mennyi ártatlan ember halt meg , hány családot tett tönkre ez a szörnyűség!”
  • 34. DBLaci 2008. szeptember 12. 10:38
    „Sajnos Klipernek igaza van. Az, hogy a mai napig tartja magát a "hivatalos" hazugság az sérti igazán az elhúnytak emlékét. A wtc-t felrobbantották, a biztosítás miatt, és más politikai céllal. Nagyon sokan nem mentek be aznap dolgozni, pont szabadnapot vettek ki... (ezért volt először sokkal több a halálos áldozatok számának a becslése, egy átlagos munkanapból indultak ki, kb. 10e ember.) persze nem mindenki volt beavatva... Tipikus moszad módszer, önmerénylet, amire ráadásul ürügyként hivatkoznak. Előkerült a pilóta személyije (nonszensz), meg a Korán a kocsijából a reptéren (naneee), aztán emiatt a kollektív bűnösség elve miatt megtámadtak egy országot, és porig rombolták. Ez a szomorú valóság. (bocs, hogy ilyen felületes voltam, de egész szakirodalma van ennek a történetnek, ide nem írhatok könyvnyi szöveget)”
  • 33. berg Henrikné 2008. szeptember 11. 22:32
    „Az elhunytak nyugodjanak békében,a hozzátartozók kapjanak megbékélést, mi kívülállók minden ilyen eseménynél legyünk EGYÜTTÉRZŐK!!! Nem tudom az én lélekjelenlétem mit csinált volna akkor abban a pillanatban.?????”
  • 32. aranka2 2008. szeptember 11. 22:10
    „Kliper, moderálásra küldjem azt a hülyeséget, amit leírtál, vagy csak legyintsek egyet, bolond lukból bolond szél fúj?”
  • 31. Ürügy a megszállásra 2008. szeptember 11. 21:38
    „Klipper igazad van, többség tisztába van vele.”
  • 30. lakme 2008. szeptember 11. 20:44
    „ami akkor tortent borzalmas! DE! Nagyon gusztustalan ahogy pusztán s e g g ny a l ás b ó l nálunk ugyanolyan gyásznapot tartottak mint odaaát, éhség , betegség miatt a szegény országokban naponta a többszöröse hal meg, csak azért mert a világ szegényeiből élnek a világ gazdagjai, arról nem is beszélve, hogy a cunami, meg más természeti katasztófák is sok áldozatot követelnek, nekik miért nem ját ki éppenúgy úgy a részvét, mint a szeptember 11-diki áldozatoknak, vagy hogy ők nem amerikaiak, ja kérem, de attól még jó emberek, és ugyanolyan ártatlanok!”
  • 29. klipper 2008. szeptember 11. 19:35
    „ez az egész "terror támadás" egy vicc!!emlékezzünk a halottakra méltósággal, de nem az arab világ a hibás!!!egy megrendezett támadás volt, amit a kormány és Izrael együtt tervelt ki!!hogy van az,hogy a világkereskedelmi központ 1327 izraeli munkatársa aznap pont nem ment be????”
  • 28. realista 2008. szeptember 11. 17:43
    „20. hozzászólás nyemcsok éva 2008.09.11. 14:19

    Kedves realista, ezt írtad:

    "A lap tulajdonosa angol......
    Az ango és amerikai katonák és bombázások áldozatairól már nem így emlékeznek...
    Lehozták a lapban mindannak a 175 katonának a fotóját, akik addig a napig az iraki háború során vesztették életüket.

    Kedves Éva !
    Ahogy mondod:Ha véleményt nyilvánítasz, előtte nem árt tájékozódni.(magyarán légyszi mégegyszer olvasd el,amit írtam)
    Megkönnyítem a dolgodat !Én nem a katonákra,hanem azok áldozataira céloztam !!!!!!A kettő nem tévesztendő össze!!!!Még szándékosan sem!!!
    Pl. a legutóbb szétlőtt lakodalomról.....Sok-sok ártatlan gyerek és felnőtt áldozattal.....Az ő fényképüket is láttad az újságban?????A teljesség igénye nélkül....”
  • 27. csakúgymellékesen...csak nektek.... 2008. szeptember 11. 17:29
    „Szelíden megjegyzem, hogy nekem az is eszembe jutott, hogy MILYEN ROSSZ LEHETETT ENNEK A NŐNEK ÉS ANNAK A SOK-SOK EMBERNEK OTT VELÜK!!!!!!!!!!!...."magyarország ez vagy...."”
  • 26. cyt 2008. szeptember 11. 17:08
    „Megbocsátani lehet, felejteni nem lehet, gyászolni pedig egy nagyon szép emberi dolog.”
  • 25. would 2008. szeptember 11. 16:03
    „"hatalmas füstöt láttunk kitörni a v világkereskedelmi központ tornyaiból. Azt gondoldoltam, véletlen baleset volt és mondtam Nicole-nak, hogy fényképezze le." Aki túlélte, ki tudott jutni az épületből, minek akar még fényképezni???? Örüljön, hogy él, és meneküljön.”
  • 24. Anno 2008. szeptember 11. 15:10
    „Persze hogy lehet megemlékezni,senki nem mondja hogy nem. Egyszerűen a "szegény mi "politika kibasz szánalmas. Kiotói egyezményt mikorra irták alá? Addig meg mérgeztéjk az egész bolygónyi embert.Ne haragudjatok,de mindennel nem értek egyet.”
  • 23. dawn 2008. szeptember 11. 14:44
    „Azert ma lehessen mar roluk megemlekezni, ha egyszer ennek van evforuloja...Ez nem jelenti azt, hogy a tobbieket nem sajnalja senki.”
  • 22. Anno 2008. szeptember 11. 14:43
    „1492 mit csináltak? semmi baj,az nem terrorizmus volt amúgy is már a múlté. Lehet azonban hogy az áldozatok őse akkor anno maga is terorizálta az őslakosokat. Erre mondják Isten nem felejt”
  • 21. nyemcsok éva 2008. szeptember 11. 14:22
    „és még egy adalék, brit katonák által zaklatott iraki fiú:

    http://www.dailymail.co.uk/news/article-1034671/British-troops-accused-sexually-abusing-Iraqi-boy-14.html”
  • 20. nyemcsok éva 2008. szeptember 11. 14:19
    „Kedves realista, ezt írtad:

    "A lap tulajdonosa angol......
    Az ango és amerikai katonák és bombázások áldozatairól már nem így emlékeznek.....

    Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna. A Daily Mail - amely a Délmagyarország társlapja 2008. március 20-án egy megrázó összeállítással emlékezett az iraki háború kezdetének ötödik évfordulójára. A kétoldalas összeállítás: 175 reasons to remember, vagyis 175 ok emlékezni. Lehozták a lapban mindannak a 175 katonának a fotóját, akik addig a napig az iraki háború során vesztették életüket.
    Ha véleményt nyilvánítasz, előtte nem árt tájékozódni.

    Az említett cikket itt megnézheted:
    http://www.dailymail.co.uk/news/article-540155/175-reasons-remember-Iraq-fifth-anniversary-start-war.html”
  • 19. Politika áldozatai. 2008. szeptember 11. 14:16
    „Amerika! Amerika! Szerintem a Japánok se felejtetek, és a stb. Béke legyen veletek !”
  • 18. ....... 2008. szeptember 11. 12:36
    „ami jellemzi amerikát: ha eg yamerikai katona megkal a háborúban, amit ők kezdeményeztek: az egész világon tudják a nevét, titulusát, az apjának-anyjának a nevét, foglalkozását: dokumentumfilmet csinálnak az életéből - ha irakiak tömkelege (akik hozzáteszem elsősorban öregek, nők, gyerekek, civilek) hal meg senki sem tudja a nevüket, csak egy rövid hír. Egyszer tévedésből egy falut támadtak meg és nagyon sokan meghaltak - amerika bocsánatot kért és ennyi. A keresztes-háborúnak véget kéne vetni, az olaj nem ér annyit, hogy kiírtsák azt a területet. Sajnálom ténylg ezeket az embereket, de a meghalt keletieket ki sajnálja? Ki csinál róluk 100.000 dokumentum filmet? Az ő haláluknak talán volt értelme?”
  • 17. jaj jaj 2008. szeptember 11. 12:24
    „drága aranka2. vitatkozni, beszélgetni úgy érzem akkor érdekes, ha odafigyelünk arra, amit a másik mond.
    3000 ember ártatlan halála tragikus dolog. megemlékezni erről illő dolog. ok. de mondd, megemlékezünk-e a keleti országokban szintén ártatlanul meghalt, valószínűleg jóval több emberről? ha egy amcsi katonát agyonlőnek: hír. ha egy iraki családot lőnek ki véletlenül: nem hír. te pedig írod ezt: "Ti még ma is a kommunista propaganda foglyai vagytok. Az arab, meg a mittudoménmilyen népek igazságos felszabadító harca?"
    kommunista propaganda? igazságos dzsihád? te miről beszélsz? :-) mert én nem erről.”
36 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A britek is felfedezték a cserépkályhát

A gáz- és elektromos áram elképesztő tempójú drágulása rákényszeríti a cégeket arra, hogy egyre inkább energiatakarékos megoldásokra törekedjenek. Tovább olvasom