| A székelyeknél Az a nap, amelyen elbúcsúzunk az óévtől, I. Szent Szilveszter pápáról kapta nevét, akit 314-ben választottak a keresztény egyház vezetőjének, és 335-ben, éppen december 31-én hunyt el Rómában. Az ünnep a nyugati kultúrkörben sokáig ide-oda tolódott. Volt, amikor december 24-én ünnepelték, de előfordult, hogy előrecsúszott vízkereszt, illetve a Háromkirályok napjára, január 6-ára. Az újév köszöntése csupán 1691-ben, XII. Ince pápa döntésével rögzült január elsejére. |
Biztosan szerencsés évem lesz! Összetörtem egy tükröt, kiöntöttem a sót, mert eltört a sószóró, fel kellett porszívóznom, mert por volt és a felmosás sem maradhatott el. A gyerek leöntötte a ruháját, most szárad...
Mellesleg az ólomöntés, gombócfőzés az nálunk Luca napi szokás volt mindig is, hiszen az a nap a boszorkánykodás napja.
Na erről ennyit!
Ja! Piros bugyi az játszik :-)
BUÉK!
Anmari51
Hű, ha én nem csak a szemetet vittem le azt naponta szoktuk, de fölmostam a lakás hidegburkolatos részét, sőt a folyosót is! Megbocsátható, vagy ne reménykedjünk egy jobb élhetőbb új évben? Ja és még egy kérdés mi legyen a sorsa fürdés után a törülközőinknek mert abból van jó néhány használatban mindig, gondolom ez hasonlóan így van minden családban. Most akkor gombóc formában vizesen tegyük bele a ruháskosárba? Ó persze ennyire azért nem vagyunk babonásak! B. Ú. É. K! Annamária
3. kumisz 2012.12.31. 09:42:)MERT ELSEJÉN KELLETT VOLNA ENNI!!!:)))))
Most főzzek, vagy ne?Tilos főzni, de egyedülálló vagyok és gombócokat kellene főznöm.
Ja, hamarabb kellett volna elolvasni, mert felsöpörtem az erkélyt, bár a porszemeket a virágosládába borítottam, tehát nem öntöttem ki, még megvan:)
Van egy politikus ismerősöm. Ő és "ÉN" Szilveszterkor megfogadtuk...
És rögtön utána 50 évre titkosították.?(??????o??) ?? ? ? ?
Kamu az egész! Az elmúlt szilveszterkor is megettem egy kiló lencsét és semmi:)
Én hiszek a népi megfigyelésekben, főleg a természettel kapcsolatban. De biztos ismerős az a bizonyos "lehetetlen".
Mivel csak addig érvényes amíg nem jön valaki aki erről nem tud.
"a szemét kivitelével kiönthetjük a szerencsénket"
Nálunk ma viszik a szemetet. Erről a kukások biztos nem hallottak!!!!! :(
Kitegyem a kukát? Vagy sem? ...... Tele van, muszáj lesz... :S
hirdetés
Hien egyre vadabb
Keresztes Ildikó elismeri sikertelenségét
VV Dyával csalta feleségét Fecó
Pikali Gerda miatt hagyta el feleségét Rékasi Károly
