Emlékeznek még mi állt a Kárász utca-Dugonics tér sarkon? – Fotók annó 1962

Az ember szeme már siklik a jól ismert belvároson, de ha jobban figyelünk, kibukkan egy-egy 1960 és 1985 között épült ház, ami nem illik a városképbe. Ezek között vannak demonstratív épületek, mint az olajos irodaháznak nevezett tízemeletes vagy a Matáv székháznak nevezett monstrum a Tisza Lajos körúton. És vannak jobban meghúzódó épületek, amelyeket tervezőjük az épített környezetben akart elhelyezni, nem a szocializmus ormain.

Ilyen utóbbi a Kárász utca és a Dugonics tér nyugati sarkán álló 3-4 emeletes lakóház, amelyet Kőhalmi József tervei alapján 1962-ben adtak át. Túlzás lenne azt mondani, hogy éppen egy tömbház jellegű épület hiányzott a szecessziós Ungár–Mayer-palotával szemközti sarokra, két árvíz előtti épület, a Herz’l-ház (Kárász utca 15.) és a Vajda-ház (Dugonics tér 2.) közé. De az sem mondható, hogy az eredeti sarokház a nagyvárosi Szeged központjába való volt .

A Kárász utca és a Dugonics tér sarkán már a szemközti szecessziós palota 1909-1910-es építésekor ott állt egy földszintes épület, amelyben üzletek sorakoztak. Az 1940-1950-es években a Dugonics tér felőli részét gyógyszertár foglalta el, a Kárász utcai oldalon pedig a Levendula nevű virágüzlet, valamint egy kalapos volt, odébb pedig Csúry Ferenc toronyóra-készítő mester üzlete és műhelye üzemelt, amelyet 1950 karácsonyán államosítottak. A gyógyszertártól lejjebb egy rövid bazársor szűk helyiségei álltak. Az 1950-es évek végére műanyagbolt is nyílt benne. A bontás előtt, 1962-ben az egész együttes meglehetősen leromlott állapotú volt.

A Délmagyarország 1961-ben a városi tanácsra hivatkozva jelentette, hogy városképi jelentőségű épület kerül majd a földszintes ház helyére. „Négyemeletes lesz ennek az épületnek a Dugonics térre néző szárnya, a Kárász utca felőli rész pedig háromemeletes. A tér felőli szárnyat szép loggiák díszítik, a Kárász utcai szárny pedig beilleszkedik majd e már patinás utca hangulatába. A földszintre, a Dugonics téri részre természetesen visszakerül a gyógyszertár, mellette valószínűleg dohánybolt nyílik. A Kárász utcai részen lesz a posta hírlap- és divatboltja és a Képcsarnok Vállalat képzőművészeti boltja is.” Ugyanebben a hullámban bontatták le társadalmi munkában a szegedi dolgozókkal a Tisza Lajos körúti Püspökbazárt, ahová a későbbi áruház és az olajos irodaház épült.

1962 májusában a Délmagyarország címoldalán Liebmann Béla lenti fotóján látható volt: már épült a sarokház, amelyet Szeged népe „érdeklődve figyelt”. „Loggiás, derűs homlokzatával érdekessége lesz ennek a patinás térnek” – biztatta a szegedieket a lap. Az épület 1962 októberében készült el. (Az Egyesült Állomok a rakétaválság miatt épp blokád alá vette Kubát, a Délmagyarország pedig ezt a nemzetközi jog példátlan megsértésének találta).

Egy tanácsi illetékes az újságban szovjet példákra utalva bizonygatta, hogy a régi városba simuló épületeké lesz a jövő. A Kárász utcai környezet patinájához képest azonban úgy állt ott a világos tömbház, mintha egy nagy makett lenne. A tervező igyekezete ellenére, teljesen elütött környezetétől. Valójánban nem is az épület a problémás, hiszen maga az emeletes ház arányos, s a maga módján érdekes is volt. Alighanem a szegediek elégedettek lettek volna, ha a tíz évvel később kitörő DÉLÉP-korszakban ilyen tömbházak épülnek. A Kárász utca-Dugonics tér sarkára azonban ma sem illik jól.

A sarokház építése még be sem fejeződött, a Délmagyarországban már bírálat érte a kivitelezőt, amiért helyben öntött monolit elemekből készült az épület, és nem házgyári típustervek alapján. Azokkal ugyanis gyorsabban lehetett végezni, és a szovjet ipar is ezt alkalmazta. A szovjet csodák majd az 1970-es évek végén jelentek meg Szegeden a panelépületek alakjában.

Átadás után a szegediek annyira problémásnak ítélhették az épületet, hogy a Délmagyarországban a városi tanács főmérnökének kellett elmagyaráznia, mire jó a szocreál. A Dugonics tér eredeti jellegét, mondta az illetékes, nem a sarokház, hanem a fejlődés változtatta meg: az egykori gabonapiac funkciója elveszett és egységes történelmi hangulatú környezet sincs a közelben. A tér amúgy is széthulló, folytatta a főmérnök, és ennek az az oka, hogy a 19. században „a banktőke” a „saját érdekeit nézve” építette fel a környező szecessziós épületeket. A ma építészeitől viszont hamis lenne, ha az új házak tervezését nem a „mai építészet formanyelvén”, bátran és őszintén végeznék – így az illetékes.

(Hogy, hogy nem, ennyire eltérő motivációkat tud eredményezni az élet).

A bátor és őszinte ház tehát ott maradt, és része lett a belvárosi terület 1988-as rehabilitációjának. Az akkori bizottság azon a véleményen volt, hogy a ház kevéssé illik bele környezetébe, de önálló szellemi alkotásként mégsem szabad átépíteni. 1990-ben felújították, majd a Kárász utcai homlokzatára az üzletportálok, valamint az ablakok köré kubai szürkemárvány-lapokat helyeztek, hogy jobban belesimuljon a sétálóutcába.

A tervező, Kőhalmi József (1928—1974) 36 évesen tervezte a Dugonics téri épületet. Ígéretes tehetségű építészmérnökként 1959-ben jött Szegedre, és itt a tervező vállalatnál helyezkedett el. Közben városi főmérnöki, majd területi főépítészi teendőket látott el. Más tervei: a Béke utcai óvoda, a Sajka utca 9. és a Gutenberg utca 32. szám alatti lakóépület, a Baptista Imaház. Tragikusan fiatalon halt meg Miskolcon.

Újraindult Annó rovatunk

A Móra Ferenc Múzeummal együttműködésben, a Délmagyarország egykori fotóriportereinek munkáiból újra elindítottuk Annó rovatunkat.

- Sorozatunkban régi fotókat próbálunk beazonosítani. Harminc-negyven-ötven év távlatában azonban fenn kell tartanunk a tévedés jogát. Ha Ön felismeri a fotón szereplőket, helyszíneket, örömmel várjuk észrevételét az online[kukac]delmagyar.hu címen!

- Önnek is vannak régi fotói közösségi, családi eseményekről, amelyeket megosztana olvasóinkkal az Annó rovatban? Írjon nekünk!

- Az Annó oldalain megjelent fotók a Délmagyarország kiadó tulajdonát képezik. A fotókat a Móra Ferenc Múzeum helytörténeti gyűjteménye gondozza.

Nézzen be hozzánk, képek annó!