Lévay Ferenc és a szegedi halálsugár

Akkora tolsztoji szakálla senkinek sem volt Szegeden, mint Lévay Ferenc (1881-1947) ügyvédnek. A szakáll egyidős volt Trianonnal, és a szerepe is az volt, hogy az igazságtalan napra emlékeztesse a szegedieket. Viselője ugyanis az első világháborús hadifogságból hazatérve addig le nem akarta vágatni, amíg a történelmi Magyarország területe helyre nem áll. Az igazság napja azonban egyre késett és Lévay Ferenc szakállát megszokták Szegeden, egy időben Juhász Gyulával tévesztették össze az utcán, majd lassan inkább a gyerekeket ijesztgették vele.

A Lajtabánság külügyminiszetere

Lévay Ferenc református családban született Felsővároson, ahol édesanyja, Lévay Béláné 20 éven át „magánóvóiskolát” vezetett a felsővárosi Bárka utca 17. alatt. 1900-ban végzett a szegedi városi főgimnáziumban, majd jogi diplomát szerzett Pesten. Amikor hazatért, belevetette magát a szegedi civil életbe, egy 48-as párt titkára lett, számtalan egyesület tagja, alapítója, szertárosa, titkára, elnöke, ügyésze, a Széchényi téri Zsótér-házban lévő lakása pedig matinék, ünnepélyrendező bizottságok, párbajmegbeszélések helyszíne lett. Lévay ugyanis nemcsak a Szegedi Úszó Egyesület alapító elnöke és a Szegedi Vívóegyesület titkára volt, hanem a becsületbeli ügyek és a szegedi párbajozás szíve-lelke is, még azután is, hogy a szegedi rendőrkapitány 1922-ben kikelt a városban uralkodó párbajmánia ellen (a párbajozás tilos volt).

Mivel több újságírót párbajra hívott (sőt, 1928-ban Somogyi Szilveszter szegedi polgármestert is provokáltatta), e cikk óvatos szerzője megpróbálja mérsékelten előadni Lévay működését, de nem lesz könnyű. Lévay Ferenc politikailag teljesen irányíthatatlan volt. Egyedül saját értelmezésű hazaszeretete vezette, azt viszont agilisan és naiv romantikával élte meg. Az első világháborúban a 46-osok között hadnagyi rangban harcolt, majd orosz hadifogságba esett (szentpétervári élményeiről kitűnő tollal lapunknak is írt itt, itt és itt). 1920 táján érkezett vissza, telve nemzeti revánsvággyal. 1921 őszén csatlakozott a Rongyos Gárda felhívásához, részt vett a nyugat-magyarországi fegyveres felkelésben. Amikor kikiáltották a Lajtabánság nevű, alig egy hónapig létező nyugatmagyar államot, a szegedi egyesületalapításban edződött dr. Lévay Ferenc a lajtabánsági kormányban „tárcanélküli” külügyminiszter és igazságügy-miniszter lett. E címeket élete végéig büszkén viselte, bár a nagy tett ötödik évfordulójának emlékünnepségén a Délmagyarország szerint már csak „négy felkelő búsult a várban”.

Táncolnak, báloznak, zsidóznak

Lévay az 1920-as évek elején az Ébredő Magyarok Egyesülete nevű jobboldali (és antiszemita) mozgalomhoz csatlakozott, de csakhamar kilépett onnan. A lapban Sarlós Sándor újságíró (Pór Tibor álnéven) 1922-ben a szegedi Mussolininak nevezte, de Lévay ezzel az irányzattal is hamar végzett (Sarlós viszont kommunista lett és maradt). Egy másik riportra az adott alkalmat, hogy a lapban egy csodaszer hirdetése jelent meg, amely mellé politikai heccből Lévay telefonszámát adták meg. A reklám „nyelvelés, verekedés, rágalmazás, hazudozás, kétszínűsködés, társadalmi egyesületek közötti torzsalkodás” elleni szert hirdetett, amiből látszott, hogy az éppen elhagyott társaságnak elevenjébe talált az ügyvéd. Lévay Ferenc azonban önérzetes volt, mint mindig. Azzal indokolta kilépését az ébredő egyesületből, hogy ő nem hajlandó gyűlölni a zsidókat.

— Uram! Én nem ismerek politikát, amíg tizenegy vármegyéből áll Magyarország, politika nem létezik számomra. Azok irredentát üvöltenek, de az irredentát úgy csinálják, hogy táncolnak, báloznak, zsidóznak és ingyen jegyekért tusakodnak. Ha az az irredenta, amit ezek a salakok, piszkok és orgyilkosok követnek, akkor én, az első irredenta állam dupla minisztere, aki az ántántállamok képviselőivel tárgyalt és harcolt, aki egymaga ment el Szeged város százötvenezer lakosa közül Nyugat-Magyarországra, nem vagyok irredenta – mondta Magyar Lászlónak. A cikkből kiderült, hogy Lévay Ferenc irodájában őrizte a lajtabánsági harcokban szerzett zászlókat.

Ámulatba ejtő, milyen színpadias büszkeséggel képviselte egész életén át a trianoni sérelmet. Valamint egyszerre elkeserítő és szívlágyító, milyen felkészületlenül, és csakis a becsületkódexeken keresztül nézett a világra. Ez dobta be őt a magyar revizionizmus bulvártörténetébe, a szegedi halálsugár sztorijába.

Két szegedi felfedező világpusztító sugarai

Mi volt ez a szegedi halálsugár? 1924-ben Grindell Matthews kétes hírű brit feltaláló világgá kürtölte, hogy kifejlesztette a nagy távolságból mindent megölő sugarakat. A korabeli magyar sajtó erre fogékony része, közöttük a Délmagyarország vetélytársa, a Szegedi Új Nemzedék című fajvédő lap átvette a hírt: „bizonyos körzeten belül azonnal minden állati és növényi életet megölnek, fémeket megolvasztanak, motorokat megállítanak, lőszereket felrobbantanak” – írták. Nem telt el egy hét, és ugyanaz a lap 1924. április 20-án bedobta a sokkal nagyobb sztorit: „két szegedi tudós feltaláló az angolokat is megelőzve” elkészítette a műszert, amely „önmaga termelte új vegyi áramával” 28 méternyi távolságból minden szerves anyagot felperzsel. A két szegedi tudós reménykedett abban, hogy a műszer méretét növelve „világpusztító sugarakat” állítanak elő.

Az Új Nemzedék 1924. április 25-én többet is megtudott: a halálsugarak „immár kontinentális hírnévre szert tett szegedi felfedezői” egy légi torpedót is szerkesztettek, amelyből 10-12 elég lett volna „egy hatalmas város teljes elpusztítására”. Az Új Nemzedék másnap hozzáfűzte, hogy szegedi tudósaink a trianoni szerződést kijátszva, az európai méretektől eltérő 7-es kaliberű acélgolyós egycsövű vadászfegyvert is gyártottak. Nem csoda, hogy az ismeretlen szegedi páros hírét felkapták a pesti lapok. A József műegyetem szakértői állítólag már készületek Szegedre, hogy megvizsgálják a halálsugár készülékét, amikor a feltalálók összevesztek. Ekkor derült fény kilétükre.

Az Antant megsemmisítése

A halálsugár mögött álló egyik feltaláló igazi rejtői figura, paizsvári Paskay Marcell Dugonics téri rokkant trafikos volt, egykori matróz, aki sokszoros kitüntetett tengerész őrmesternek mondta magát, de rövidesen kiderült, hogy sosem járt a háborúban, csak felvette a címet, és sérülését csempészet közben szerezte. Társa pedig dr. Lévay Ferenc ügyvéd volt. Az 1920-as évek elején az ébredő magyarok szegedi köreiben a trafikos a „találmány” vázlataival kereste meg Lévayt. A trianoni reváns, és úgy általában az igazság lázában égő ügyvéd naivan fellelkesedett, pénzt adott a trafikosnak, s együtt kezdtek tervezgetni. Paskay állítólag elkészíttette a tervrajzokat és egy szegedi műhelyben legyártatta a halálsugár műszer prototípusát, amit azonban senkinek sem mutatott meg. Lévay csak akkor fogott gyanút, amikor Paskayról kiderült, hogy 25 háborús kitüntetést viselt jogtalanul, valamint az ügyvéd otthonából ellopkodott tárgyakat. Lévay ekkor a rajzokat bírói letétbe helyezte, mert a találmány sikerében azért még bízott. Ezután Paskay és Lévay kölcsönösen feljelentették egymást.

Az ügy még színesebb lett, amikor bekapcsolódott Fabinyi Lili, a kormánypárt „hatalmas egyéniségű” újságírónője (és aktivistája) is. A hungarista újságírónőt még a halálsugár felhasználásának tervezgetése idején avatták be, mivel Horthy kormányzó köreihez, majd külföldi nagykövetekhez próbáltak eljutni. A vita során ő is Lévay ellen fordult és Paskayval együtt kormányzósértésért beperelte az ügyvédet. A perben a halálsugár-ügy intim részletei is előjöttek. Fabinyiék szerint Lévay a hadászati eszköz birtokában arról ábrándozott, hogy megsemmisíti az Antantot, és ez akkora cselekedet lesz, hogy Horthy eltörpül mellette, „a kormányzó ilyen kicsi nekem!„, mondta a vádlók szerint, miközben kezével a föld színe fölött sepert. Fabinyi Lili nyilvánvalóan gonosz vallomása szerint az ügyvéd udvarolni próbált neki és férfiúi bájait mutogatta, amit Lévay nem kevésbé gonoszul azzal utasított vissza, hogy csak magánál fiatalabb nőkkel létesít ilyen kapcsolatot. Végül Lévayt felmentették, ellenfeleit elítélték becsületsértésért. A tervrajzokat pedig állítólag később a Tisza mélyére süllyesztették (ne tessék kutatni, mert veszélyes lehet!).

Ügyvéd-légvéd bácsi

Sejthető már, hogy dr. Lévay Ferenc sosem gazdagodott meg. Csongor Győző muzeológus, (aki gyermekkorában Lévay szomszédságában lakott) ”A Zsótér-ház gyermekei„ című visszaemlékező sorozatában írta, hogy Lévay ügyvédi praxisa nem ment valami fényesen, lovagias naivitása miatt tele volt becsületbeli ügyekkel és léhűtők projektjeivel. Megrögzött agglegény maradt („félszázados hölgyek vonják meg tőlem bizalmukat!” – ez állt az ajtaján 50 éves kora fölött), de lehet, hogy egyetlen nő sem viselte volna el. Ügyvédi irodája ezért alkalmi legényszállás, „kultúr- és egyéb alamizsnások” látogatóhelye, valamint joghézagos ügyek villámhárítója lett.

Mindezek mellett Lévay Ferenc Szeged közkedvelt és szókimondó alakja maradt. 1929-ben ez a szókimondás 1 hónapra fogdába juttatta, miután Szécsényi István ébredő magyar vezetőről (későbbi állami közjegyzőről és kormánypárti kiskirályról) megírta, hogy együtt mulatott a szerbekkel a megszállt Zentán, és ügyvédként korrupt volt. 1946-ban, amikor Szécsényit országmozgósítási biztosi szerepe miatt népbírósági perbe fogták, Lévayt is tanúnak idézte be a kommunista bíróság. Az aprólékosan igazmondó Lévay azonban a népbíró agyára ment, mert csak a saját nézőpontjából volt hajlandó beszélni, ezért be is rekesztették meghallgatását (valamint szembesítéskor úgy összeveszett Szécsényivel, hogy elnapolták a tárgyalást).

Lévay Ferenc 1938-ban átképezte magát légoltalmi parancsnokká, ő tartotta a szegedi belvárosiak számára a légós tanfolyamokat, amiért a háta mögött csak „ügyvéd-légvéd” bácsinak hívták. Szakálla ekkorra már szegedi hírességgé tette: 1940 májusában az Olasz söröző falára Szent-Györgyi Albert (és a paprika) és Király-König Péter (és a hangjegyek) mellé őt is odafestették egy nagy légoltalmi szirénával.

Szakállnövesztő elhatározásától Lévay Ferenc a második bécsi döntés után sem tágított. Hiába próbálták rávenni, hogy a visszatérő Észak-Erdély miatt legalább rövidítse meg szakállát – csak haját vágatta rövidebbre. 1947-ben teljes hosszúságú tolsztoji szakállával temették el.

Újraindult Annó rovatunk

A Móra Ferenc Múzeummal együttműködésben, a Délmagyarország egykori fotóriportereinek munkáiból újra elindítottuk Annó rovatunkat.

- Sorozatunkban régi fotókat próbálunk beazonosítani. Harminc-negyven-ötven év távlatában azonban fenn kell tartanunk a tévedés jogát. Ha Ön felismeri a fotón szereplőket, helyszíneket, örömmel várjuk észrevételét az online[kukac]delmagyar.hu címen!

- Önnek is vannak régi fotói közösségi, családi eseményekről, amelyeket megosztana olvasóinkkal az Annó rovatban? Írjon nekünk!

- Az Annó oldalain megjelent fotók a Délmagyarország kiadó tulajdonát képezik. A fotókat a Móra Ferenc Múzeum helytörténeti gyűjteménye gondozza.

Nézzen be hozzánk, képek annó!