boldog esők, áldott idők

nappal pedig néztem a gyorsan tovaszálló felhőket: a tenger felől fúvó szél újra meg újra átrajzolta az ég mintáját. esett, elállt, esett, elállt. mondják, brüsszelben naponta tizenháromszor ered el az eső - de ötször biztosan. szerettem a víztől fényes macskaköveket sétálni a brüsszeli belvárosban, a grand place-tól a manneken piss felé, aztán vissza, átvágni a csodálatos csipkés épületek által körbezárt téren, és a janneken piss irányába kerülni egyet.

emlékszem a brüsszeli esőre, az amszterdami esőre, a londoni esőre,

a gyerekkori Esőre

emlékszem az amszterdami esőre is azon a napon, amikor először szálltam le a vonatról a dam raknál. szitáló, hideg és alattomos októberi eső volt. a legelképesztőbb mégsem a csodálatos, csatornákszelte amsterdamban, hanem den haagban volt, ahol először láttam a tengert: kivillamosoztunk a tengerpartra (piha!), és két ház között feltűnt az a kék csík. ültünk az őszi napsütésben egy kávézó lábakra épített teraszán, a tengerparti homok fölött fél méterrel és forró csokoládét kortyolgattunk. szakadni kezdett az eső, majd elállt, erős, de nem hideg szél váltotta fel. másfél órát sétáltunk a tengerparton - estére belázasodtam, 40 fokos lázam volt. azt mondták, a szél miatt...

emlékszem a londoni esőre is. londonban az ember kényszeresen elkezd az időjárásról beszélni. nem azért mert trendi akar lenni, hanem mert valami - egy fogaskerék vagy akár egy esőcsap - átáll az agyában. és nagyon örül, hogy már megint órák óta süt a nap. és hogy már két napja itt vagyunk, de még nem esett. londonban nem voltam annyi ideig, hogy kiismerjem az esőt. számomra ott tartózkodásom alatt jellegtelen volt, de ha hosszabb ideig maradtam volna, nyilván valamilyen kapcsolatba kerültünk volna egymással.

bár azt nem hinném, hogy érzelmibe - érzelmi kapcsolatban csupán egyfajta esővel vagyok.

gyerekkorom nyári záporai. szinte langyos volt az esővíz, ami kifolyt az ereszcsatornán. istenem, mennyire szerettem. micsoda illata volt! még csak a felhők kezdtek torlódni felettünk az égen, de távolról már odafújta a szél az esőillatot, aztán kissé lehűlt a levegő, de csak annyira, hogy azt csupán az időjárásfürkészek megérzéseivel megáldottak vették észre, tehát egy icipicit hidegebb lett, ez a hidegebbség ici pici fuvallatokkal együtt érkezett, és aztán egyszer csak beterítették az eget ezek a feltorlódott felhők, elterpeszkedtek, kiterjedtek és szétfolytak, és akkor megnyíltak az égi csatornák, és hatalmas mennyiségű vizet zúdított egy láthatatlan kéz a városomra, az utcánkra, az udvarunkra, az ereszcsatornánkba, és zubogott, zubogott lefelé, én pedig elővettem a fém fazekakat és oda raktam őket az eresz alá, egyiket a másik után, egészen fél másodpercre, mert ennyi idő alatt telt meg esővízzel.

áldott esők. boldog idők.