barátságbolt

az elveszített barátságok boltjában sosem volt nagy a forgalom.

a nagy rézkilincset ritkán nyomta le más kéz a tulajdonosén kívül - talán az emberek úgy gondolták, nem érdemes már régi dolgokért kuncsorogni. ami szétszakadt, ugyan olyanra össze nem varrható.

pedig az elveszett barátságok boltja teli volt kincsekkel és történetekkel.

az egyik polcon volt például egy 1971-re datálódott barátság. húsz év után ért véget, amikor a felek egyike feleségül vette a másik fél barátnőjét. aki akkor már csak volt, persze. 

kettővel odébb, hátul egy óvódai barátság hevert összetörve. vagy inkább széttaposva. a vitát egy szelet vajas-mézes kenyér váltotta ki, ami a veszekedés áldozatává válva hetekig feküdt a homokozóban - eddig tartott, míg a kicsik, közelebbről a maci csoportosok morzsákra taposták a homokban. 

a legrégebbi elveszített barátság 1932-ben született, amikoris egy fiatalember egy idős hölgynek segített hazacipelni a három vég selymet a méteráru boltból, kifutófiú híján. a barátság végét egy eltörött porczeláncsésze okozta, még a dédmama örökségéből, amelynek repedései - az idős hölgy részéről talán elfogadható módon - a kapcsolatban is repedéseket okoztak. ez esetben nagy szerepet játszott a büszkeség és az önbecsülés hiánya is: az idős hölgy nem merte már megszólítani a fiatalembert, hogy elmndja neki, már nem haragszik, amikor hetekkel később elpárolgott a dühe, és az a tény sem segítette az első lépés megtételében, hogy időközben rájött, nem is szerette a szóban forgó csészét, sőt, a dédmamát sem nagyon, a fiatalember pedig nem hitte el magáról, hogy barátsága fontos annyira az idős hölgynek, hogy némi szünet után ott vegyék fel a fonalat, ahol elejtették - a csészével együtt. ez a barátság sajnos már egyáltalán nem reménykedhet abban, hogy a felek megkeresik, lévén hogy mindkettőt elsodorta a végzetbe háború vihara, hogy ilyen veretesen fogalmazzunk.

a boltocska bal oldalon felállított polcsorai között, ha bemennénk és kicsit hallgatóznánk, hallanánk egy másik barátságot is, amint vígasztalanul hüppög. új szerzemény ő, csupán pár hetes. végét némi barátok közötti kölcsönügylet ügyetlen bonyolítása jelentette, a kölcsönkérő és a kölcsönadó a pénzcsere aktusának pillanatában inkább a mozdulatra koncentrált, mint a 

dialógusra, és a pénz visszajuttatásának időpontjára mindketten - nem rosszándékból, mondom - rosszul emlékeztek. ez a hüppögő, elhagyott barátság talán még reménykedhet sorsa jobbra fordulásában, bár a boltocska tulajdonosa szerint "a pénz által széjjelcsapott barátságok felélesztésnek esélye igen csekély, mondhatni nulla".

szívettépő, egyben sorsfintoros is, hogy a boltocska jobb hátsó részén, egy szintén kiszolgált piros burájú olvasólámpa szomszédságában található a boltocska tulajdonosának egykor birtokolt barátsága is, amely akkor jutott társaival azonos sorsra és a hátsó polcok egyikére, amikoris gazdája világnézeti ellentétbe keveredett egykori jóbarátjával a boltocska sorsának megvitatása közben. a jó barát ugyanis azt nyilatkoztatta ki egy enyhén borgőzös, de inkább 

élvezeti, mint mennyiségi borozás okán megrendezett találkozó alkalmával, hogy olyan boltot, ahová soha nem tér be senki, fenntartani badarság, pénzkidobás, sőt, mi több, esztelenség, éppen ezért az ott tanyázó egész kompániát - értsd: használaton kívüli, porosodó, régi, volt barátságokat - szélnek kell ereszteni, és a boltot be kell zárni. a kijelentés egy húszéves barátságot űzött a boltocska polcára a piros lámpabura magasságában. 

s hogy minek apropóján került ide ez a történet - nos, hát e sorok szerzője töredelmesen be kell, hogy vallja: szándékai szerint néhány nap múlva egy elveszett barátság nyomába ered, megpróbálja felvenni a fonalat ott, ahol az valami kibogozhatatlan és pillanatnyilag pontosan fel nem idézhető ok vagy oksorozat folytán leesett, és csak azért találta ki ezt a történetet - csakis és kizárólag önös érdekből, mondhatni: önzésből -, hogy erőt adjon magának ahhoz, amit rég meg kellett volna tennie. 

a címet tudom.

megyek.