APEH-közlemények

2008.09.02. 19:59

Felhívás az adófolyószámla kivonattal értesített adózóknak

Az APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatósága illetékességi területéhez tartozó adózók közül több mint 154 ezren kapnak postai úton értesítést folyószámlájuk adatairól.

A 154 ezer adózóból 64 ezernek Bács-Kiskun megyében, 39 ezernek Békés megyében, 51 ezernek Csongrád megyében található a székhelye.

* Azok az adózók, akiknek legalább egy adónemükön jelentkező egyenleg értéke nem haladja meg az ezer forintot és 2007. évre késedelmi pótlékot sem kell fizetniük, nem kapnak értesítést.
* Ugyanakkor azok az adózók, akik az elmúlt évben ugyan minden kötelezettségüket teljesítették – tehát a folyószámlájuk valamennyi adónemben december 31-én rendezett azon nincs az értékhatárt meghaladó tartozás, illetve túlfizetés – de azokat nem határidőben, hanem késedelmesen fizették meg, ezért a késedelmes napokon fennállt tartozások után megfizetendő késedelmi pótlékuk keletkezett, ennek felszámításáról folyószámla kivonat és pótlékértesítő formájában értesülnek.
* Végezetül azok az adózók, akiknek a folyószámláján a december 31-i egyenleg legalább egy adónemben értékhatár feletti, de nem kell fizetniük 2007. évre késedelmi pótlékot, csak folyószámla kivonat formájában kapnak értesítést.

Az illeték adónemek tekintetében a speciális esedékességi szabályok miatt egyes esetekben technikai könyvelési tételek találhatók a folyószámlán, miután figyelembe kellett venni az esedékességtől számított 15 napon belül történő megfizetést is.

A nettó pótlékszámítás – az ugyanazon adóhatóságnál nyilvántartott más adóval kapcsolatban fennálló túlfizetés összegével csökkenteni kell a késedelmi pótlék alapját – nem terjed ki a magánnyugdíjpénztári adónemekre.

Az idén fontos változás, hogy amennyiben az adózónak volt magánnyugdíjpénztári adónemeken kötelezettsége, és azzal kapcsolatban késedelembe esett, úgy a késedelem miatti pótlék felszámítása és megfizetése külön történik. Az így keletkezett kötelezettséget nem az általános 138-as késedelmi pótlék számlára, hanem a magánnyugdíjpéntárhoz kapcsolódó késedelmi pótlék számlára kell megfizetni!!!

Az egy-egy magánnyugdíjpénztárhoz tartozó tagdíj és önellenőrzési pótlék adónemek pótlékolása külön-külön történt.

Az adóhatóság a folyószámla kivonatot és pótlékértesítőt október 31-ig postázza. A papíralapú kivonatokat és pótlékértesítőket a gazdálkodó szervezetek részére 2008. augusztus 11. és augusztus 19. között, az egyéni vállalkozók és magánszemélyek részére 2008. augusztus 21. és október 31. között folyamatosan postázza az adóhivatal. Az elektronikus bevallók – amennyiben késedelmi pótlék felszámítással nem érintettek – 2008. szeptember 1. és 5. között az elektronikus tárhelyre kapnak értesítést. A késedelmi pótlékkal érintett elektronikus bevallók 2008. szeptember 15. és szeptember 30. között, szintén az elektronikus tárhelyre kapnak értesítést.

Amennyiben a folyószámla kivonattal közölt késedelmi pótlék valós késedelmes teljesítések utáni megállapításon alapszik, úgy azt az adózóknak 2008. november 17-ig kell megfizetniük.

Tartozásukat a bankszámlanyitásra kötelezett adózók kizárólag banki úton teljesíthetik, míg a bankszámlanyitásra nem kötelezett személyek a tartozásnak megfelelő adónemre szóló készpénz-átutalási megbízáson (továbbiakban: csekk) teljesíthetik. Az idén a bankszámlanyitásra nem kötelezett adózók nem kapnak a kivonat mellé csekket. A szükséges csekkek az Igazgatóság ügyfélszolgálatain beszerezhetők.

Ezúton is kérjük a Tisztelt Adózókat, hogy figyelmesen olvassák el a kiküldött borítékban található TÁJÉKOZTATÓ levelet, mert számos olyan hasznos információt tartalmaz, amivel ügyük intézését egyszerűsíthetik, vagy az ügyintézési határidőt jelentősen lerövidíthetik.

A folyószámla kivonattal, illetve a pótlékértesítővel kapcsolatban észrevételét, rendezési igényét kérjük írásban jelezze a kivonaton szereplő címre. Amennyiben személyesen kívánja ügyét elintézni kollegáink ügyfélszolgálatainkon ügyfélfogadási időben várják Önöket.

Az ügyek gyors, megnyugtató rendezése érdekében kérjük, küldje el, illetve hozza magával az észrevételt alátámasztó bizonylatokat, (befizetési csekkek másolatát, átutalási megbízás másolatát, valamint a kötelezettséggel megterhelt bankszámla kivonatának másolatát).

A folyószámla értesítővel kapcsolatos észrevételeinek megkönnyítése érdekében egy „ÉSZREVÉTEL" elnevezésű űrlapot rendszeresítettünk, amelyet a www.apeh.hu/SZERVEZET/REGIONÁLIS IGAZGATÓSÁGOK/APEH DÉL-ALFÖLDI REGIONÁLIS IGAZGATÓSÁGA/AKTUÁLIS rovatában helyeztünk el.

Felhívjuk szíves figyelmüket– az előzőekben leírtakra is tekintettel –, hogy a mindenkor aktuális folyószámla kivonat „Ügyfélkapun" keresztül ( www.magyarorszag.hu – e-BEV szolgáltatásokban ) az APEH e-BEV portálján megtekinthető illetőleg onnan letölthető.

Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Dél-alföldi Regionális Igazgatósága

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!