Kilenc ember - két tér - egy történet

Padlás kontra kávéház - két tér - ötlet

Kíváncsi vagyok arra, hogy ezt a történetet a két tér-ötlethez igazítva találták ki, vagy megvolt maga az alapsztori és ezután jött az ötlet, hogy tegyük két színre.

Lehet, hogy ez volt az alapötlet, hogy valami olyat rendezzenek, ami két térben játszódik, mert ez a kukkolós szituáció nagyon ezt sugallta. Aztán kitalálták a szituációt, ami beleillik.

Szerintem viszonylag egyszerű kis történet volt, de a rendezés mindenképpen feldobta ezzel a két külön tér megoldással. Így, hogy az elején csak az egyiket láttuk és hallottuk, és csak ezután a másikat, teljesen más dolgokat képzeltem el, amíg csak hallottam, és ez érdekessé tette.

Igen, az elején ez engem is felcsigázott, de egy idő után már vártam, hogy bekövetkezzen valamiféle csere, hogy láthassam a másik tér résztvevőit is, számomra viszonylag hamar megszűnt ez a varázs, hogy szabad utat engednek a képzelemnek ezzel a rejtett, láthatatlan tér megoldással.

Végig éreztem, hogy kielégítetlen kíváncsiságérzetet fog hagyni bennem. Szóval, hogyha nem néztük volna meg a második felvonásban a másik helyszínt is...

De szerintem ez nem feltétlenül probléma. Szerintem kifejezetten jobb egy olyan darab, ami után marad pár kérdőjel az emberben, mint egy olyan, ami után úgy jössz ki, hogy teljesen világos minden, értesz mindent és nem marad egyetlen izgalmas kérdés sem benned.

Így van, csak nekem valahogy összességében kicsit negatív volt, mert nagyon érdekelt volna, mi zajlik a túloldalon. A hangjuk alapján rögtön szimpátiát keltettek, már maga a hangszínük is szép, kifejező volt, ez rögtön feltűnt, és szerettem volna látni, hogy mi történik velük. Mondjuk nézőcsalogatónak sem utolsó ez a megoldás...

Az első rész után azt mondta a rendező, hogy most először próbálták ki azt, hogy a nézők megnézhetik mindkét színpadon az előadást. Ezek szerint az első rész után eddig elengedték az embereket?

Gondolom igen.

Hát ez tényleg kevés.

Én kicsit átverve éreztem volna magam, ha hazaengedtek volna az első rész után, mert kifejezetten felcsigázva vártam végig a cserét. Azt, hogy bejöjjenek a kávéházba, vagy mi ruccanjunk át a padlástérbe...

Én azt vártam volna, hogy a" képzeletbeli térről" valaki átjöjjön a mi színpadunkra. Szerintem is „ütött" volna az, hogy először csak a hangját hallod a karakternek, aztán egyszer csak hirtelen ott terem előtted. Rengeteg ilyen dolog volt még, amit ki lehetett volna aknázni vagy játszani vele. Mindenesetre az biztos, hogy negatív értelemben hagyott volna kíváncsiságot maga után, ha az első rész után hazaküldenek.

cikk folytatása