Autó

2007.05.24. 16:19

Hatodik érzék technológiát fejleszt a General Motors

V2V néven olyan rendszert fejleszt autóiba a General Motors, amely figyelmezteti a vezetőt az esetleges leselkedő veszélyekre. Ilyen veszélyt jelenthetnek a tükör holt terében felbukkanó járművek, vagy a kereszteződésekben lehetséges ütközések.

A V2V (vehicle-to-vehicle) járműközi kommunikációt jelent: az autók információt cserélnek egymással, például a pozíciójukról és a sebességükről, figyelmeztetik a sofőrt, ha másik gépkocsi van a tükör holtterében, illetve a másik irányból közeledik egy rosszul belátható kereszteződéshez.

A V2V-technika kibővíti az ember észlelési területét, anélkül hogy zavarná vagy átvenné a hatáskörét. A hatodik érzék révén idejében vesszük észre a veszélyhelyzeteket, elkerülhetjük a baleseteket, és javíthatunk a forgalom áramlásán. Ennek során a GM a mindennapokban már bevált komponenseket alkalmaz: mikroprocesszort, GPS-vevőt (Global Positioning System) és drótnélküli LAN-modult. A kommunikáció hatótávolsága többszáz méter.

A V2V jelenlegi fejlettségi fokán már ma is képesek lehetnek a megfelelően felszerelt Cadillac, Saab, Opel és Chevrolet modellek arra, hogy figyelmeztessék vezetőjüket a tükör holt terében közeledő másik járműre. Más funkciók a mindennap előforduló ráfutásos ütközéseket teszik elkerülhetővé: az úton veszteglő járműről figyelmeztetést kapunk, mielőtt megpillanthatnánk a kanyar mögött, illetve az autó jelenti a többieknek, ha éppen vészfékez. Ha az a veszély fenyeget, hogy hátulról belénk jönnek, a mi autónk vészvillogni kezd, a mögöttünk jövő jármű vezetője pedig figyelmeztetést kap, így marad ideje lassítani vagy kikerülni minket. A figyelmeztetés lehet hangjelzés, szöveges üzenet vagy az ülés vibrálása.

Útkereszteződésnél idejében felismeri a rendszer, hogy összeütközhet két olyan autó, amelyek vezetői még nem is látják egymást - az autó figyelmeztet, sőt, ha kell, fékez. Ha pedig útépítő vagy kommunális vagy más váratlan helyen parkoló jármű foglal el egy sávot, megfelelő jeleket küldhet ki a többieknek.

A GM tudatosan épít olyan eszközökre, amelyek olcsók és beváltak, így sokféle jármű alapfelszerelését képezhetik, hiszen bármely balesetmegelőzési rendszer annál hatásosabb, minél több autóban van benne.

Címkék#autó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!