Agresszív indulással például feleslegesen pörgetjük a motort

2019.11.29. 18:16

Apróságokon múlhat az autónk fogyasztása

Sokan érzik úgy, hogy a kelleténél többet fogyaszt az autójuk. Mielőtt hibára gyanakodva a szervizbe vinnék, érdemes kipróbálni néhány vezetéstechnikai tanácsot és egyéb trükköt – legtöbbször beválik. Esetenként a több odafigyelés is csodát tud tenni.

Kovács András

A tankolásnál látszik a spórolás eredménye. FOTÓ: KARNOK CSABA

Forrás: Illusztráció

Fotó: Karnok Csaba

Ha arra vagyunk kíváncsiak, miért is fogyaszt többet a ko­csink, ha gyorsan megyünk, egyszerű a magyarázat. A haladáshoz energiára van szükség, minél tempósabban autózunk, a motornak annál nagyobb munkát kell végeznie, hogy legyőzze a légellenállást. Ez pedig keményen jelentkezik a fogyasztásban. Érdemes megnézni az autópálya mellett a közlekedésbiztonsági óriásplakátokon látható időt, amit spórolhatunk a szabálytalan, magasabb sebességválasztással.

Rövid távok

A városban is faraghatunk az átlagfogyasztásunkon, hiszen az agresszív indulással feleslegesen pörgetjük a motort, emellett terheljük a hajtásláncot is. Ha esetleg sikerül úgy odaérnünk egy közlekedési lámpához, hogy nem álló helyzetből kell visszagyorsítanunk 50-es tempóra, akkor spórolunk az üzemanyaggal. Érdemes meglovagolni a zöldhullámot. A „gyilkosan” rövid távú – két-három kilométeres – használat is magas fogyasztási adatokat mutat az információs kijelzőn. Alternatíva lehet egy kerékpár vagy robogó beszerzése, bár ez a tél kezdetén nem hangzik túl jól. A kétkerekű beszerzési ára akár egy nyári szezon alatt is megtérülhet.

Guminyomás

Mikor néztük meg utoljára a gumiabroncsokban lévő nyomást? Ha régebben, mint egy hónap, akkor lehet, hogy találhatunk újabb néhány decit, amivel a következő tankolásnál kevesebbet kell az autóba tölteni. A gyári érték nem vé­letlen, azzal a guminyomással lesz optimális gördülési ellenállás, optimális a kopás és kisebb a fogyasztás.

Jellemző hanyagság a felesleges dolgok cipelése, ami szintén növeli a fogyasztást. Érdemes időnként a csomagtartóban felejtett táskák, szerszámok, kiegészítők között „lomtalanítani”, főleg, ha kombink van. A kerékpártartót ilyenkorra már le kell szerelni az autóról, a síboxot meg csak akkor tegyük fel rá, amikor tényleg indulunk – légellenállásuk érződik az autó fogyasztásán.

Környezettudatosan

Jó tudni, hogy autónk extráinak működtetése sincs in­­gyen, a bekapcsolt fogyasztók többletterhelést jelentenek a generátornak is, ami megint csak megmutatkozik az üzemanyag-fogyasztásban. Ide so­rolhatjuk természetesen a klímaberendezés nyári felesleges működtetését is.

Ha valóban spórolni akarunk autónk fogyasztásán, fe­­lejtsük el a hirtelen fékezéseket, próbáljunk meg defenzíven vezetni, így idővel jönni fognak a pozitív eredmények. Az viszont nem javallott, hogy a túlzott spórolás stílusában akadályozza, vagy feltartsa a többi közlekedőt. Ennél célravezetőbb megtanulni a gazdaságos járműkezelés fortélyait, ami kettő az egyben. Pénztárcánknak is kedvezünk, és környezettudatosabbak is le­­szünk.

A dízel a megoldás?

Sokat spórolhatunk már az autóvásárlásnál is. Lehet, hogy egy dízelautó négyliteres fogyasztása kecsegtetőnek hangzik, ám évi 15-20 ezer kilométer alatt nem fog megtérülni a befektetés, és ezek a motorok hosz­s­zabb távú napi ingázásnál mutatják meg igazán takarékosságukat. Több a hibaforrás, drágább az alkatrész és a szerviz, nem beszélve arról, hogy a kevés hulladékhő miatt rövid távon képtelen kifűteni az autót a kis motor. És akkor még mem beszéltünk a dízelhisztériáról.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!