Délmagyar logó

2019. 02. 16. szombat - Julianna, Lilla -2°C | 11°C Még több cikk.

Kipróbáltuk: meggyőző lett az új Kia Ceed - galéria

A harmadik generációjához érkezett az Európában tervezett, fejlesztett és gyártott Kia Ceed, a kocsi tavaly nyáron mutatkozott be Magyarországon, és azóta kiderült, ott van a 2019-es Év Autója választás döntőbe jutott hét modellje között. A győztest március elején nevezik meg a Genfi Autószalonon - a Ceedet mi is megfuttattuk.
A második generációs modellnél szélesebb és alacsonyabb, nagyobb hátsó túlnyúlású – de változatlan tengelytávú – új Ceed hátratolt utasfülkéje sportosabbá teszi az autót. A lekerekített éleket egyenesebb vonalak váltották, a frontrész szélesebb „tigrisorr" hűtő- maszkot és alsó légbeömlő nyílást kapott. A modell alapkivitelében ott vannak a LED-es nappali fények, amelyek korábban a GT és GT-Line kivitelek sajátjai voltak. És persze maradt a széles C-oszlop, ez az elmúlt években már a Kia védjegyévé vált. Összességében is tetszetős, harmonikus a Ceed – nézzük bármilyen szögből. Kevés autó kapott ennyi osztatlan elismerést környezetemben, mint ez.

Az új modell csomagtartója nagyobb, 395 literes, továbbá megnőtt a hátsó válltér és az első fejtér, míg a vezető mélyebben ül. A beltérben felhasznált anyagok általános minősége javult. A középkonzol enyhén a vezetőülés felé fordul, megkönnyítve a menet közbeni használatot. Opcióként bőr kormánykerék és sebességváltó gomb is kérhető.
Meggyőző lett az új Kia Ceed. Fotó: Kuklis István - GALÉRIA
Az új Ceed belépő motorja az 1,4 literes szívó benzines, az általunk próbált modellben az új 1,4-es T-GDi dolgozott, közvetlen benzinbefecskendezéssel és persze turbóval. A 140 lóerős motor maximális nyomatéka 242 Nm, és ez bőven elég az 1340 kilós saját tömegű autó dinamikus mozgatásához. És még két adat: 8,9 másodperc alatti a százas gyorsulás és 210 kilométer/óra a végsebesség. Fogyasztása városon kívül akár 5 liter alatt is maradhat, vegyes üzemmódban 5,6-5,9 litert ad meg 100 kilométerre a gyár. 

A fogyasztáscsökkentésben az alapáras start-stop elektronika is segít. Ezt nem mindenki szereti, én megbékélek vele, de a Ceed a nem túl hosszú tesztút során kétszer is akkor állt le, amikor nem kellet volna, és nézték a sietősebb autótársak, hogy mit ügyetlenkedek. Bár lehet, hogy bennem volt a hiba. A hatfokozatú kézi sebességváltó alapban jár, a tesztautó motorjához azonban a Kia hétfokozatú dupla kuplungos robotváltója is megrendelhető.

Az opciós felszerelések listáján vezeték nélküli okostelefon-töltő, fűthető, szellőztetett első ülések, valamint fűthető hátsó ülések is szerepelnek – ezek javarészt benne voltak a tesztautónkban is.
Meggyőző lett az új Kia Ceed. Fotó: Kuklis István - GALÉRIA
Az új, teljesen független felfüggesztés direktebb kormányreakciókat biztosít, a jó vezethetőség a módosított rugóknak, az áthangolt csillapításnak és a kisebb kormányáttételnek is köszönhető. További pozitívum, hogy csökkent az oldaldőlési hajlam. Forszírozott kanyartempónál is jól viselkedik, s bár a téli abronccsal hamarabb „megnyikkan", szépen besegít a sofőrnek az autó íven tartásában a menetstabilizáló rendszer.

Biztonsági alapfelszerelés az adaptív távolsági világítás, a vezető éberségfelügyeleti rendszer, a sávtartó, valamint az automata ütközésmegelőző funkcióval kiegészített, ráfutásos ütközésre figyelmeztető berendezés. A sávtartás aktív, és meglepően határozott íveket is tud automata kormánybesegítéssel az autó, ám mindjárt az elején – más modelleknél hamarabb – ránk szól, hogy fogjuk azt a kormányt.
Versenyképes áron

Az új Ceed akciós indulóára 4,5 millió forint, ezért 100 lóerős szívó motort és kategóriájában versenyképes kényelmi és biztonsági felszereléseket kap a vevő. Az általunk próbált GOLD felszereltség 5 millió 849 ezertől indul, a tesztautóban erre jött a metálfény, a panoráma napfénytető ára és a 200 ezer forintos plusz biztonsági csomag. A döntésben segít még a márka „védjegye", a 7 éves, 150 ezer kilométeres újautó-garancia.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

NMHH-piackutatás: a magyar emberek legnagyobb baja az okosautóval az, hogy okos

NMHH-piackutatás: a magyar emberek legnagyobb baja az okosautóval az, hogy okos
A válaszadók negyede használna önvezető autót. Tovább olvasom