Délmagyar logó

2018. 12. 17. hétfő - Lázár, Olimpia -10°C | 0°C Még több cikk.

Teszt: telitalálat az év autója

Teszt: telitalálat az év autója
Alaposan vallatóra fogtuk a 2018-as év autóját, a Volvo XC40-est, és nem igazán találtunk benne hibát. Ahogy olvasóink is meggyőző fölénnyel választották győztesnek ezt a modellt a hét végső jelölt közül, úgy szerkesztőségünket is meggyőzte az autó.
Nekem kifejezetten tetszik a Volvo vonalvezetése, a markáns külső, a határozott élek és lágy ívek ízléses összhangja, ám a szebbik nem képviselői szerint túl erőteljes, félelmetes az orr. Határozott az arculat a homorú maszkkal, ez vitán felüli, én inkább a kettős fényezésnél álltam meg. A Hovány autószalonban volt egy fehér tetejű, fehér fényezésű könnyűfém felnikkel szerelt modell – az nem igazán állt jól az autónak. Az általunk próbált modellnél ez a kettősség már nem volt bántó, sőt az R-Desing változat kék-fekete megoldása határozottan tetszetős. És szépek az újragondolt Thor-kalapácsok a fényszórókban.
 
Erőteljes arculat. GALÉRIA - Fotó: Török János
A belső tér letisztult, igényes és száz százalékban jövőkompatibilis. Óriási méretű kijelzőjén elfér minden információ, a magyar nyelvű menü könnyen kezelhető és okostelefonosan logikus. Képes egyszerre az összes kényelmi és biztonsági extra „kapcsolóját" feltenni egyetlen képernyőképre – van belőlük bőven –, nagy kedvvel próbálgatták a lehetőségeket a kollégák az anyósülésből. Nagy kedvvel és kisebb pontossággal: néhány órán belül háromszor is sikerült ráijeszteni a második sorban ülőkre a hátsó fejtámlák véletlenszerű lehajtásával.

Kényeztető a kulcs nélküli indítás, ez az általunk próbált modellben egy 4 hengeres, kétliteres, 190 lóerős dízelmotort keltett életre. A 400 Nm-es maximális nyomaték már 1750-es fordulattól a vezető rendelkezésére áll – ami jól vezethetővé teszi a Volvót. A 210 kilométer/órás végsebesség elég, mint ahogy a 7,9 másodperces százas gyorsulás is dicséretes az 1,7 tonna saját tömegű XC40-től. Hab a tortán, hogy a kocsi 2,1 tonnás fékezett utánfutót is vontathat – és ez már jachtnak sem olyan kicsi.
 
Fény, minden mennyiségben. GALÉRIA - Fotó: Török János
Az 5 literes gyári üzemanyag-fogyasztás is kifejezetten barátságos. Ezt sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudjuk a tesztutat követően, az viszont tény, hogy sikerült „gázolajtermelésre" fogni a Volvót. A feltehetően aktív, de rövid próbautakat követően 360 kilométert mutatott a digitális műszerfal kijelzője a még megtehető kilométerekre – gyakorlatilag tele tankra. Szegedről Budapest felé menet a sztrádán 120-130-as tempó mellett ezt sikerült feltornászni 660-ra, a csúcsot valahol Kecskemét és Lajosmizse körül értük el. Szóval, találtunk az autóban még 300 kilométert…

A sztrádán nagyon szépen dolgozik a félönvezető funkció, vagyis az öt fokozatban állítható távolságkövető tempomat és az aktív sávtartás. Ha véletlenül elbóbiskol a vezető egy bőséges ebéddel záruló sajtótájékoztató után, vagy utoléri az előtte haladó autót, vagy kimegy a sávjából, neki a szalagkorlátnak. Itt egyik sem fordulhat elő, de azért jobb kávézni, mint ezt élesben is kipróbálni. Amikor próbálgattuk, elég hamar ránk szólt az autó, és kávécsészés piktogrammal is figyelmeztette a sofőrt a fáradtságra.
 
Oldalnézet. GALÉRIA - Fotó: Török János
A vezetősegítő rendszerek sora igen hosszú, ezek közül a Magyarországon a Tiguannal debütált parkolóautomatika óta minden tesztmodellen kipróbálom ezt az extrát – elismerve a folyamatos fejlődést. Hátra és párhuzamosan már nagyon sok autó hibátlanul beáll úgy, hogy a vezető csak a gáz- és a fékpedált kezeli, és a kormányhoz nem ér hozzá – ez a Volvónál már merőleges beállásnál is tökéletes. Olyan helyre is beteszi az autót, ahova három vezetőből egy biztosan nem próbálná meg…

Van, amikor szándékosan tesztel a vezető egy extrát, és előfordul, hogy teljesen akaratlanul próbálja ki – mert a rendszer veszélyhelyzetet érzékelve működésbe lép. A Volvo gyalogosvédelmi rendszere produkálta ezt a figyelmeztetést és vészfékezést, amikor az egyik – fejtámlával is ügyeskedő – kolléga túl közel ment el az autó mögött, miközben tolattunk. Ránk mindenesetre a meglepetés erejével hatott. A City Safe aktiválásával az ütközés teljesen elkerülhető járművek esetén 60, kerékpároknál 50, gyalogosok esetén 45 kilométer/óra sebesség alatt.
 
360 fokos kamera. GALÉRIA - Fotó: Török János
Örök kérdés és kompromisszumkeresés egy autó futóműhangolása, ez is telitalálat a Volvónál. Az átlagos autónál tiszteletet parancsoló, visszalassítást követelő, több sínpáros vasúti átjárón meglepő könnyedséggel suhan át, miközben egyenesfutása és kanyarstabilitása is nagyon korrekt. Dagonyában nem volt szívünk nyaggatni az autót, a töltésoldalon nagyon szépen dolgozott az XC40: ott még simán felmegy, ahol az anyósülésen már elkezdenek sikoltozni a szépasszonyok vagy a félősebb legények.

A Volvo XC40 ára 8,5 millió forintról indul, ezért 156 lóerős motorral szerelt modellt kap a vásárló – az általunk próbált Momentum szint 12,3 millió forinttól kezdődik. A csúcsváltozat 247 lóerős, természetesen már négykerék-hajtású, automata váltós, és 13,5 millió forinttól indulhat a felextrázása. Az autó minden szempontból „jövőképes", a mobiltelefonokat például egy speciális, indukciós töltésre képes dobozba kell tenni, az Apple- és az Android-kapcsolódás is alapáron jár.
 
Apu, hogy megy fel... GALÉRIA - Fotó: Török János
 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A német környezetvédelmi miniszter szerint csak a dízelek műszaki átalakításával kerülhető el a városi behajtási tilalom

A német környezetvédelmi miniszter szerint csak a dízelek műszaki átalakításával kerülhető el a városi behajtási tilalom
Svenja Schulze attól fél, hogy azokban a városokban, ahol a légszennyezettség mértéke már jóval… Tovább olvasom