BÁCS-KISKUN

2021.06.18. 15:37

A tanösvények az Alföld ezer arcát mutatják meg

A Bács-Kiskunba látogató természetkedvelők kihagyhatatlan célpontja a Kiskunsági Nemzeti Park gazdag növény- és állatvilágával, különleges geológiai sajátosságaival és több tucat tanösvényével.

20201009 Izsák Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda, valamint az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ 2020-ban a hazai nemzeti parkok számára elindította az E-Kerékpár Programot, melynek keretében elektromos rásegítésű kerékpárokat biztosított a parkok számára. Helyszín: Kiskunsági Nemzeti Park területén a Kolon-tó partján, Izsák határában. Fotó: Bús Csaba BCS Petőfi Népe

Fotó: Bús Csaba

Változatos élővilág

Az 530 négyzetkilométeren elterülő, kilenc területi egységből, két tájvédelmi körzetből és 18 természetvédelmi területből álló nemzeti parkot hazánkban másodikként, 1975-ben alapították. Területi egységei közül mindegyik különleges adottságú.

A Felső-kiskunsági-puszta leginkább a Hortobágyra hasonlít,

a hajdani Duna-ártéren felgyorsult szikesedés nyomán növényzetét sótűrő, sókedvelő fajok alkotják. Állatvilágának jellegzetes képviselője a túzok, az ugartyúk vagy a kék vércse.

Ismert tájegység a nádas, mocsaras, fűzlápos és zsombékos Izsáki Kolon-tó, ami az egykori kiterjedt tóból visszamaradva nyerte el mai formáját. Különleges élőhely a különféle rovaroknak, homoki gyíkoknak, a sárgarigónak, a gyurgyalagnak és a szalakótának.

Bócsa–Bugac buckavilága és pusztái a nemzeti park legnagyobb és legösszetettebb területe: homokpuszták, buckák, szikes tavak, mocsarak váltakoznak, és többek között itt él a nemzetközileg védett rákosi vipera is. A Szikra és az Alpári-rét a mocsári nefelejcsről és a tavi denevérről nevezetes, míg Miklapuszta a kígyászölyvről és a sasfélékről. A Peszéradacsi réteken nő a kocsányos tölgy, a fehér nyár, a mocsári kardvirág és a vitézvirág.

A Kiskunsági Nemzeti Park egymillió hektáros területe több növény- és állatfaj esetében a világ legnagyobb, esetenként másutt nem is található állományainak ad otthont. A 46 közösségi jelentőségű élőhelytípus közül 17 állományait őrzik a nemzeti park Natura 2000 területei. A hazánk által oltalmazott növényfajok közül hétnek fordul elő jelentősebb állománya a nemzeti park területén, melyek országosan és nemzetközileg is jelentősek, a madárvédelmi területek 60 fajt oltalmaznak. E tájon található a Kárpát-Medence legnagyobb túzokállománya és az ország legtöbb üstökösgéme, ugartyúkja és széki liléje.

Tanösvények

A nemzeti parkba látogatók 25 tanösvényen ismerhetik meg az Alföld arcait. Közép-Európa egyik legnagyobb területű homokvidékének középső részén található a Fülöpházi-buckavidék. A Naprózsa Háztól indulva, a védett terület északi részén húzódik a Garmada tanösvény, melyen végighaladva megcsodálhatók Fülöpháza és Kerekegyháza környékének fő látnivalói, a nyílt homoki gyepek, és szinte dűneszerű élményt kínál a szabadon mozgó homokbuckák látványa.

A madárvilág szerelmeseinek nyújt élményt az Izsák határában elterülő Kolon-tó, mely a Duna–Tisza köze legjelentősebb vizes élőhelye, nádas mocsarak, fűzlápok, zsombékosok hazája, ideális költőhelye sok hazánkban előforduló gémfajnak. Az Aqua Colun tanösvény bemutatja a nagy kiterjedésű nádas-mocsár gazdag élővilágát. A nemzeti park a Kiskunsági Madárvédelmi Egyesülettel közösen madármegfigyelő- és gyűrűző táborokat, valamint madármegfigyelő programokat is rendszeresen szervez.

Csólyospálos határában húzódik a Varangykő tanösvény, ahol a darázskő, más néven a réti mészkő világviszonylatban is jelentős, nagy kiterjedésű természetes előfordulásával találkozhatunk. Elterjedt volt a bányászata, mely ugyan nem vetekedhetett a hegyi mészkő tartósságával, de olcsósága miatt az Árpád-kortól egészen az 1970-es évekig építőanyagként használták a térségben.

Védelmi program

Kunpeszér és Kunadacs határán 2004 óta működik a nemzeti park által üzemeltetett Rákosivipera-védelmi Központ, ami kulcsfontosságú a kipusztulás szélére került rákosi vipera megmentésében. A kígyók tenyésztése tíz, különböző élőhelyekről befogott egyeddel indult, mára mintegy 700 vipera él a központban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!