békés

2021.06.19. 15:28

Ismerje meg a Körösök magával ragadó világát

Az aktív turizmus kedvelői számára remek helyszínt jelent Békés, ahol egymás közelében található a kishajókikötő és a különleges természeti környezetben fekvő Dánfoki Üdülőközpont. Vízi, kerékpáros és gyalogos túrák kiindulópontja lehet ez a terület.

20200801 Békés Tizennegyedik alkalommal rendezték meg az Egy hajóban evezünk vízitúrát. A résztvevők Gyulától Békésig eveztek, majd másnap Békéstől Köröstarcsáig tették meg az utat a Körösön. Fotó: Imre György IGY Békés Megyei Hírlap

Fotó: Imre György

Szlalompálya a vízen

A kikötőben a hajók, csónakok megőrzése mellett kajakok, kenuk, sárkányhajók, supok és horgászhajók, illetve gumicsónakok bérlésére is lehetőség nyílik. Mint a kikötő Facebook-oldalán is látható, igény esetén még szlalompályát is kialakítanak a vízen, még hangulatosabbá téve ezzel az ott eltöltött időt.

Pecázhat is

A horgászat iránt érdeklődőknek is érdemes felkeresniük Békés megyét. A Körös-vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége folyamatos telepítéseinek köszönhetően a horgászok szinte folyamatosan számolnak be remek fogásokról mind a folyóvizekről, mind a holtágakról és a tavakról.

Ezenkívül már lakóhajókat is kölcsönözhetnek majd az érdeklődők. Az első hajó már vízen van, a próbaköreit rója, további kettő pedig júliusra lesz üzemkész. Ezeket a vízi járműveket egyébként külön jogosítvány nélkül is lehet irányítani, természetesen ehhez az érdeklődők megkapják a szükséges segítséget.

A vállalkozó kedvű sportemberek, a természetet kedvelők nagy túrákat tehetnek akár a Fekete- és Fehér-Körös összefolyásánál található Sza­na­zug­ba, akár az alsó vízen, vadregényes tájakon eljuthatnak Mezőberényen át a köröstarcsai kikötőbe, Gyomaendrődre, de akár Szarvasra, Mezőtúrra is.

Látogatóközpont

A kikötő közvetlen közelében fekszik a Dánfoki Üdülőközpont, amelyben a közelmúltban több fejlesztés is megvalósult. A jól megszokott környezet, a több száz méteres sza­bad­strand több új létesítménnyel is gazdagodott. A sza­bad­strand, családi csúszdával, vízi élményelemekkel, légvárral, új sportterekkel és játszótérrel kibővülve nyitja meg kapuit. A város természeti értékeit mutatja be az a háromdimenziós vetítőteremmel és konferenciaközponttal kibővített látogatóközpont, mely alkalmas a település és a térség természeti értékeinek bemutatására és rendezvények lebonyolításra egyaránt. Az eddig beérkezett foglalások azt mutatják, hogy sokan és szívesen választják a pihenésük színteréül Dánfokot.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!