Délmagyar logó

2019. 05. 21. kedd - Konstantin Még több cikk.

Áttörte a betonfalat egy menekülő autós Debrecenben - fotók

Áttörte a betonfalat egy menekülő autós Debrecenben - fotók
A 20 éves ittas férfi kollégája autóját vette el.
A debreceni rendőrök elfogták azt a férfit, aki elvette kollégája autóját, majd azzal ittasan nekiment egy épület falának - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.
A police.hu-n olvasható a közlemény szerint az egyenruhások április 3-án 1 óra körül Debrecenben, a Petőfi téren észrevettek egy egyirányú utcában megforduló autót. A rendőrök az Opel után mentek, bekapcsolták a megkülönböztető fény- és hangjelzést, majd a gépkocsi sofőrjét megállásra szólították fel. A rendőri jelzésre a járművezető gázt adott és megpróbált elmenekülni a járőrök elől. A 20 éves férfi több közlekedési szabályt is megszegve próbálta a szirénázó rendőrautót maga mögött hagyni, azonban további járőrautók kapcsolódtak be az Opel követésébe.

A menekülő autó nem sokkal később defektet kapott, de a sofőr ennek ellenére továbbhajtott a Vörösmarty utca irányába, ahol elvesztette az uralmát a gépkocsi irányítása felett és egy betonfalnak ütközött. A rendőrök elfogták a rudabányai lakost és alkoholszondát alkalmaztak vele szemben, ami pozitív értéket mutatott. Az egyenruhások előállították a férfit, aki a gyanú szerint egy munkatársa autóját vitte el, annak tudta nélkül.
Fotók: police.hu
Fotók: police.hu
A Debreceni Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett, valamint járművezetés ittas állapotban vétség és más bűncselekmények elkövetésének gyanújával indított eljárást vele szemben.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

M1: bármelyik pillanatban útnak indulhat a migránskaraván Görögországból

M1: bármelyik pillanatban útnak indulhat a migránskaraván Görögországból
A migránsok azt mondják, el akarják érni a "kritikus tömeget", abban bíznak, hogy ebben az esetben… Tovább olvasom