Délmagyar logó

2018. 12. 17. hétfő - Lázár, Olimpia -10°C | 0°C Még több cikk.

Bartók Béla életműve ma is példa

Az európai integráció megvalósulása idején különösen időszerűnek tűnik a 125 évvel ezelőtt, éppen ezen a napon született zeneszerző, zongoraművész és népzenekutató, Bartók Béla életműve. Őszinte érdeklődése, szeretete a különböző népek, etnikumok népzenéje, ősi kultúrája iránt ma is példaértékű.
Bartók zongoratanítványával, Ann Chenee-vel az 1940-es évek elején. Fotók: MTA ZTI Bartók-archívum

Az európai integráció megvalósulása idején különösen időszerűnek tűnik a 125 évvel ezelőtt, éppen ezen a napon született zeneszerző, zongoraművész és népzenekutató, Bartók Béla életműve. Őszinte érdeklődése, szeretete a különböző népek, etnikumok népzenéje, ősi kultúrája iránt ma is példaértékű. Bartók hihetetlenül szigorú és igényes volt abban a tekintetben, hogy mi a jó és a kevésbe tiszta forrás. Számára csak az abszolút idealista, a legtisztább, a legnemesebb dolgok voltak elfogadhatók.

Bartók Béla 1881. március 25-én született Nagyszentmiklóson. Gyermekkorát betegségek árnyékolták be, apja korai halála után édesanyja, Voit Paula egyedül nevelte húgával, Elzával együtt.

Pályakép dióhéjban

Pozsonyban találtak otthonra, ahol a kis Béla rendszeres zenei tanulmányokat is folytatott. 1899-ben felvették a budapesti Királyi Zeneakadémia zongora és zeneszerzés tanszakára. Kiemelkedő tehetsége hamar megmutatkozott, első hazafias kompozíciói megírását követően felfedezte a parasztzenét, mely az addig ismert népies műzenénél eredetibbnek, hitelesebbnek bizonyult egy új magyar zenei nyelv megteremtéséhez. Rendszeres népzenegyűjtésbe fogott, és elkezdett népi zenén alapuló modern kompozíciókat írni. 1909-ben feleségül vette Ziegler Mártát, akitől első fia, Béla született. Több mint egy évtizeden át fáradhatatlanul gyűjtött Magyarország eldugott falvaiban, szlovák és román ajkú területeken is.

Második feleségével, Pásztory Dittával, valamint Elza húgával és Péter fiával
Az ősi zene iránti érdeklődés 1913-ban Algériába vezette, ahol arab népzenét gyűjtött, később Törökországba is elutazott. A fából faragott királyfi 1917-es, valamint A kékszakállú herceg vára 1918-as sikeres bemutatásának köszönhetően a modern magyar zene vezető komponistájának ismerték el. Rendszeresen koncertezett Párizsban, Londonban és Európa más zenei központjaiban. Az 1920-as években az Egyesült Államokban és a Szovjetunióban is nagyobb koncertkörutat tett. 1923-ban elvált, és fiatal zongoraművész tanítványát, Pásztory Dittát vette feleségül, akitől a következő évben született második fia, Péter.

Bartók zongoraművei, az Allegro barbaro vagy a Szabadban, valamint pedagógiai céllal komponált sorozatai, a Gyermekeknek és a Mikrokosmos zongorára jelentős helyet foglalnak el a korszerű zenei nevelés történetében. Több nagyszabású zenekari műve, különösen a Táncszvit és a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára már első előadásait követően világhírűvé vált. Botrányos kölni bemutatója ellenére is kiemelkedő jelentőségű pantomimje, A csodálatos mandarin. Ezek a művei a korszak két leghíresebb zenei újítója, Arnold Schoenberg és Igor Stravinsky mellett jelölték ki helyét.

Ausztria német megszállását követően műveinek kiadását a bécsi Universal Edition helyett a londoni Boosey and Hawkes cégre bízta, majd 1940-ben feleségével az Egyesült Államokba emigrált. Koncertezett és egyetemeken tanított, a Columbia University díszdoktorává is avatta. Amerikában hamar jelentkezett végzetes betegsége, a leukémia. Így is megírt néhány mesterművet, a zenekari Concertót, a szólóhegedű Sonatát. 1945. szeptember 26-án hunyt el New Yorkban.

Szívesen jött Szegedre

Budapest és Pozsony után Bartók Szegeden lépett fel legtöbbször. Mindig szívesen jött Szegedre, mert szeretett Alsóvároson barangolni, ahová nemcsak a népdalok vonzották, hanem nagy érdeklődéssel tanulmányozta a régi házakat is. Szerette a szegedi festett cserépedényeket, melyekből minden alkalommal vitt magával néhány darabot. Korán barátságot kötött a szegedi születésű Balázs Bélával, aki művei révén később több darabjának ihletőjévé vált. „Valamikor büszkék lesznek, akik szombaton este tapsoltak Bartók–Basilides hangversenyén, hogy hallották Bartókot, hallották játszani, és elmélyülhettek csodálatos dalaiban. (...) Zongoraművészetéről külön fejezetet kellene írnunk. Mily közvetlenül, mélyen, természetesen szólnak nála a Bartók-kompozíciók. Mennyi halk líra, elbűvölő vallomás siklik ki játékából, hogy maradéktalanul kifejezze a világ legnagyobb dolgát: egy emberi lelket és életet. A közönség – hála az idők haladásának –, önfeledten ünnepelte Bartókot, a zeneszerzőt és a művészt" – írta a komponista és a kor nagy énekesének, Basilides Máriának közös szegedi koncertjéről Lengyel Vilma a Délmagyarország 1935. március 10-i számában.

Gregor és a Kékszakállú


– Sajnos az első Bartók-mű, amit fiatalon meghallgattam, a szólóhegedűre írt Sonata volt. Szerencsétlen választásnak bizonyult, mert épp ez az egyik legnehezebben emészthető darabja, ami alapján sokáig úgy gondoltam, Bartók számomra hallgathatatlan, élvezhetetlen zeneszerző – meséli Gregor József, Szeged Kossuth-díjas basszistája, akinek akkor változott meg a véleménye, amikor bekerült a Honvéd Művészegyüttes kórusába.

– A férfikarral az Egynemű karok garmadáját énekeltük. Az egyik legnagyobb gyönyörűségem Az elmúlt időkből című, háromtételes kórusműve volt, ami egész életemre meghatározónak bizonyult. A jó sorsom 1969-ben összehozott Doráti Antallal, az ő vezényletével elénekelhettem a Cantata Profana bariton szólóját. Óriási élmény volt a zseniális karmesterrel dolgozni, aki annak idején még baráti kapcsolatban állt Bartókkal. Dorátival később lemezfelvételt is készítettünk, ami huszonvalahány évig dobozban maradt, csak Ferencsik János halála után jelenhetett meg – árulja el a Gregor József. – Először Pál Tamás értő dirigálásával énekeltem a Kékszakállút. Vaszy Viktor vezényletével is felléptem halála előtt néhány hónappal Bartók operájában. Vaszy beugrással vállalta a dirigálást, mégis felejthetetlen élményt jelentett az az előadás. Később Európában sokfelé, például Párizsban is énekeltem a szerepet.

Juronics filmszerűsége

– Nem vagyok szakavatott muzsikus, ezért Bartókot csak hallgatni szeretem, és így próbálom megérteni a zenéjét – árulja el Juronics Tamás, a Szegedi Kortárs Balett érdemes művész táncos-koreográfusa. – Azért olyan filmszerűek a Bartók-produkcióim, mert nem a kottában, a hangjegyek között keresgélem a megoldást, hanem abban az összhangzatban, ami a szívembe hatol. Ott kezdem el felkutatni, hogy miről szól, milyen mélységei vannak a bartóki zenének. Elsősorban Bartók három színpadi művével foglalkoztam behatóbban, ezek olyan kiemelkedő alkotások, hogy egyértelműen a magyar zenés színházi repertoár legfőbb műveiként tartják őket számon világszerte. Mindhárom darab tulajdonképpen ugyanazt a témát járja körül: a férfi és a nő, a művész és a szerelem konfliktusáról szólnak, ami nagyon közel áll hozzám.

A kutató értékelése

– Azok is, akik nem gyakran járnak hangversenyre, tudják: élt itt egy csodálatos ember, aki hihetetlenül szigorú és igényes volt abban a tekintetben, hogy mi a jó és a kevésbe tiszta forrás. Tudják, hogy Bartók számára egy sor olyan dolog fontos érték volt, ami sok millió embernek ma is érték. Például az, hogy nem szabad hagyni tönkremenni a falut; hogy őrizni kell a nyelvet; hogy a szomszéd népek egymásra gyakorolt kölcsönhatását izgalmas és szép dologként és nem valami romlásként kell fölfogni – mondja Somfai László Széchenyi-díjas zenetörténész, akadémikus, Bartók készülő kritikai kottaösszkiadásának főszerkesztője.

– Bartóknak van egy 1942-ben Amerikában írt cikke Race purity in music (Faji tisztaság a zenében) – a náci időkben furcsa gondolatokat ébresztő – címmel. Bartók azonban éppen arról beszél, lám, milyen csodálatos, hogy egymás mellett élnek magyarok és románok, magyarok és szlovákok, és népzenéjük, csakúgy mint a szokásaik vagy építkezésük, kölcsönösen megtermékenyíti egymást! Magamban nem egyszer morfondíroztam azon, Bartók vajon mit mondana, ha látná a mai táncházmozgalmat.
Örülne neki, tolerálná, vagy pedig elhatárolódna tőle? Nekem az az érzésem, hogy ő – első reakcióként legalábbis – elhatárolódna. Mert nem szerette, ha valamit kiragadnak eredeti környezetéből, és azt, még ha jó célra is, de kommercializálják. Ha mást nem is, azt nagyon sokan felismerik Bartókkal kapcsolatban, hogy neki csak az abszolút idealista, a legtisztább, a legnemesebb dolgok voltak elfogadhatók. Ha valaki ilyen igényes a művészetében, a tudományos kutatásában, a munkában, akkor az egészen kivételes ember, nemde?


Az igaz művészet

„...Erősen hiszem és vallom, hogy minden igaz művészet a külvilágból magunkba szedett impressziók – az élmények hatása alatt nyilvánul meg. Nem tudok másképpen művészeti termékeket elképzelni, mint alkotója határtalan lelkesedésének, elkeseredésének, bánatának, dühének bosszujának, torzitó gunyjának sarcasmusának megnyilatkozását. Azelőtt nem hittem, míg magamon nem tapasztaltam, hogy valakinek művei tulajdonképpen életrajznál pontosabban jelölik meg életének nevezetes eseményeit, irányitó szenvedélyeit. Különös, hogy a zenében mindeddig csak lelkesedés, szeretet, bánat, legföljebb elkeseredés szerepelt indítóokul – vagyis csupán úgynevezett. magasztos érzelmek. Míg a bosszú, torzrajz, sarcasmus csak a mi időnkben élik vagy fogják élni zenei világukat. Ezért talán az előbbi korok megnyilatkozó idealizmusával szemben a mai zeneművészetet reálisnak lehetne nevezni, mint amely válogatás nélkül őszintén, igazán minden emberi érzelmet bevesz a kifejezhetők sorába."
(Részlet Bartók Ziegler Mártának és Herminának 1909. február 4-én írt leveléből)


Összeállította: Hollósi Zsolt

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ibolya alulról

Történt pedig, hogy néhány napja Oláh Ibolya volt a közszolgálati tévé reggeli napkelésének… Tovább olvasom