Délmagyar logó

2019. 04. 22. hétfő - Csilla, Noémi Még több cikk.

Családbarát újdonságokkal gazdagodik a Városliget

Városliget Zrt. vezérigazgatója szerint a Liget Budapest projekt nemcsak a főváros hírnevét fogja öregbíteni, hanem az országét is.
Gyorgyevics Benedek a Magyar Időknek adott, csütörtökön megjelent interjúban azt mondta, hogy családbarát újdonságokkal gazdagodik a park.

Úgy vélekedett, a megvalósuló ikonikus épületek a turizmusra, a befektetésekre is pozitív hatást gyakorolnak majd.

A vezérigazgató arról is beszámolt: azzal, hogy megszüntették az Ötvenhatosok terén a felszíni parkolást, már napi 1500 kocsi szennyezésétől szabadították meg a Városligetet, amelyet autómentessé fognak tenni.

Az idei év volt az első, amikor az emberek nemcsak látványterveket nézegethettek, hanem birtokukba is vehették a már elkészült projektelemeket - idézte fel Gyorgyevics Benedek, hozzáfűzve: a Pavilonkert és a Vakok kertje ugyanúgy népszerű, mint a kutyás élménypark vagy az ifjúsági sportpályák csoportja.

Megnyílt a történetének legnagyobb felújításán átesett Szépművészeti Múzeum, és hamarosan elkészül az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ - sorolta.

A parkfejlesztés első üteme az ősszel sikeresen lezárult. Több ezer négyzetméterrel növelték a zöldfelületet.

A második ütem a jövő év elején indul a Városligetnek a Hermina út-Ajtósi Dürer sor-Dózsa György út határolta délkeleti harmadán - közölte a vezérigazgató. Megjegyezte, hogy itt igazi családbarát újdonságokkal készülnek: felépítik Budapest "egyik legnagyobb - de egész biztosan legjobb - játszóterét", valamint két kilométeres futókört alakítanak ki.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Verspályázatot hirdetnek Ady halálának évfordulójára

Verspályázatot hirdetnek Ady halálának évfordulójára
A Száz év Ady nélkül címmel kiírt megmérettetésre a költőről szóló, rá emlékező értelmező, értékelő… Tovább olvasom