Délmagyar logó

2019. 07. 23. kedd - Lenke 19°C | 30°C Még több cikk.

Dunai hajóbaleset - Megjutalmazzák a Hableány kiemelőit

A Hableány kiemelésében az állami szereplők - Belügyminisztérium, Honvédelmi Minisztérium, Országos Mentőszolgálat, Műegyetem - mellett civil szervezetek, cégek is részt vettek.
Megjutalmazzák azokat, akik részt vettek a május 29-én elsüllyedt Hableány sétahajó és a benne rekedt halottak kiemelésében a Dunából - értesült a Magyar Nemzet.

A szombati lapszámban azt írták, hogy a büntetőeljárás mellett több száz millió forintos kártérítési perekre lehet számítani.
    
A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a jutalmazáskor kiemelten kezelik majd azokat, akik az életüket veszélyeztették a mentés során, azaz a búvárokat és közvetlen felszíni segítőiket.
    

Az ő hősies helytállásukat a dél-koreai egység parancsnoka és az ázsiai ország budapesti nagykövetsége éppúgy elismerte, mint a magyar állami vezetés és a közvélemény"

- fogalmaztak, hozzátéve, hogy 498-an vettek részt a műveletben.
    
Sógor Zsolt, a Hableányt üzemeltető Panoráma-Deck Kft. sértetti képviselője a Magyar Nemzetnek kijelentette: a nyomozás eddigi adatai szerint a Viking Sigyn szállodahajó megszegte a hajózási szabályzat előzésre vonatkozó előírásait. A svájci tulajdonú vízi jármű személyzete nem jelezte előzési szándékát a Hableány személyzetének, még csak hangjelzést sem adott, és az előírt oldaltávolságot sem tartotta be - mondta.
    
Mindezt a Viking Sigyn ukrán kapitányával szembeni gyanúsítás is tartalmazza. Jurij C.-t csütörtökön helyezték szabadlábra 15 millió forint óvadék ellenében; jelenleg egy budapesti szállodában tartózkodik, lábán nyomkövetőt visel, és hetente kétszer jelentkeznie kell a rendőrségen.
    
A Magyar Nemzet különböző forrásokból arról értesült, hogy a büntetőeljárással párhuzamosan több kártérítési per is indulhat, amelyek jó eséllyel csak a büntetőügy jogerős lezárása után érnek majd véget.
    
A dél-koreai turistacsoport útját szervező iroda már az első napokban jelezte kártérítési igényét. Ugyanakkor a külföldi áldozatok hozzátartozói is kártérítésért indítanak majd pereket, a Hableány matrózának és kapitányának rokonai pedig már meg is bíztak ügyvédeket ebből a célból.
    
A magyar személyzet szempontjából a tragédia jogilag munkahelyi halálos balesetnek minősül, ennek anyagi következményeivel együtt. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy az üzemeltető ki is fizeti majd az őt terhelő összeget, ám azt utána ráterheli a büntetőeljárásban elmarasztaltra, illetve a Viking Sigyn üzemeltetőjére.
    
A Hableány kiemelésében az állami szereplők - Belügyminisztérium, Honvédelmi Minisztérium, Országos Mentőszolgálat, Műegyetem - mellett civil szervezetek, cégek is részt vettek. Számláikat állami költségvetésből fizetik majd ki, ám ezeket az összegeket vélhetően ugyancsak ráterhelik a felelősre. A becslés szerint több száz millió forintra rúg a kártérítési igény - olvasható a Magyar Nemzetben.
    
A két hajó Budapesten a Margit hídnál május 29-én este ütközött össze, az egyik jármű - a Hableány nevű kirándulóhajó, fedélzetén kétfős magyar személyzettel és harminchárom dél-koreai turistával - elsüllyedt.


Korábbi cikkeink a témában:
Hableány-katasztrófa: megsérthette az előzés szabályait a szállodahajó kapitánya
Hableány-katasztrófa - Befizette az óvadékot az ukrán hajóskapitány
Dunai hajóbaleset: az este megtalált áldozat magyar, adatokat törölt telefonjáról a szállodahajó kapitánya
Dunai hajóbaleset: Újabb holttestet azonosítottak, még 8 embert keresnek - fotók a mentésről
Dunai hajóbaleset: még két holttest került elő a folyóból
Megemlékezést tartottak a Margit hídnál - Fotók
Dél-Korea mielőbb felelősöket akar
Azonosították a hét dél-koreai áldozatot
Elrendelték a Viking Sigyn szállodahajó kapitányának letartóztatását
Felborult és elsüllyedt egy hajó a Dunán a Parlamentnél

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy gyermek és egy férfi holttestét találták egy tóba gurult autóban Nyékládházánál

A személyautó péntek éjszaka gurult be a település melletti egyik tóba. Tovább olvasom