Délmagyar logó

2018. 12. 10. hétfő - Judit 2°C | 8°C Még több cikk.

Fellebbeznek az olaszliszkai lincselők

Valamennyi vádlott fellebbezett az olaszliszkai "lincselés" ügyében első fokon hozott bírósági ítélet ellen. A pénteki, miskolci tárgyaláson Czibrik Attila, a bírói tanács vezetője úgy fogalmazott, hogy az ítélethozatalkor az enyhítő körülmények súlytalanok voltak a súlyosbító körülmények mellett.
Valamennyi vádlott különös kegyetlenséggel követte el tettét, erős felindulásról szó sincs. Szögi Lajost szó szerint agyonverték, szándékuk az ölésre irányult, mondta el Czibrik Attila a bírósági tárgyaláson. Elhangzott az is, hogy a vádlottak nem tanúsítottak megbánást, rendkívül brutális módon, emberi mivoltukból kivetkőzve bántalmazták az áldozatot, miközben több tíz helyi lakos közönyösen nézte végig a gyilkosságot.

A súlyosbító körülmények között szerepelt az is, hogy Szögi Lajost gyermekei szeme láttára verték agyon, az eset országos felháborodást váltott ki, megingatta az emberek biztonságérzetét, az elmúlt két és fél évben pedig országszerte megszaporodtak a hasonló cselekmények.

A bírói tanács vezetője a tárgyaláson kijelentette: Ki kell mondani, lincselés jellegű bűncselekmény történt.

A bíróság összesen 638.756 forint bűnügyi költséget osztott fel a vádlottak között, ez azonban nem tartalmazza azt a horribilisnek mondott összeget, amelybe többek között a helyszíni tárgyalás és a vádlottak őrzése került.

A szakértői vélemények szerint ha azonnal műteni kezdték volna, akkor sem biztos, hogy meg tudták volna menteni Szögi Lajos életétét.

A helyszíni rendőrségi intézkedéssel kapcsolatban elhangzott, hogy az első- és harmadrendű vádlottakat a rendőrségi autó hátsó ülésére ültették egymás mellé, bilincs nélkül. A gyilkosságban résztvevők pedig összegyűjthették a ruhákat, cipőket, amelyben tettüket elkövették, és elégették azokat. Átöltözhettek és megtisztálkodhattak. A jelen lévőket pedig nem hallgatták ki azonnal egyenként. Mindezek nagyon megnehezítették a későbbi nyomozást.

Minden vádlott fellebbezett az ítélet ellen. Az utolsó szó jogán a nyolcadrendű vádlott jelezte, hogy részleges beismerő vallomást szeretne tenni. Czibrik Attila úgy reagált, hogy ezzel már elkésett.

Olvasóink írták

28 hozzászólás
12
  • 28. cartagonova 2009. május 30. 15:45
    „Méghogy fellebbeznek! Vissza a halálbüntetést és kötelet mindegyiknek!”
  • 27. ketkerek 2009. május 30. 11:21
    „orzalmas volt végighallgatni, a bíró indoklását és az esemény lefolyását, és idegesítő volt az a szenvtelenség , amit ezek az állatok
    a tárgyaláson tanúsítottak.
    Én még sohasem voltam ilyne súlyos büntető itélethirdetésen. Az, ahogy és , amikor csattant a bilncs a Bíró úr határozott
    utasítására, az nem volt semmi. Meg aztán a cigány vér is "kibuggyant", az itélethirdetés után. Rögtön "köpni" akartak ,
    és elmondni az igazat, csak ahogy a Bíró úr mondta: ezzel egy kicsit elkéstek.
    Egyébként én is kevésnek tartom a büntetési tételt ! ( a sérülésesmentes kislány 2 bátyja, anyja 10-15 év , az apja meg életfogytig
    ( min. 30 év ) ez az egyetlen "rendes " büntetés ... na ezt a kislányt ki neveli fel ?)

    1.) mi van és lesz a "többi " elkövetővel , illetve azokkal , akik közönyösen végignézték az egészet ?
    ( ahogy Jozef megfogalmazta régebben : 8 + ? )
    2.) Ki fogja megfizetni azt a több , mint 6 millió Ft-ot ( bűnügyi, tárgyalási stb költség ) , amit halmazatiként a Bíró úr kihirdetett
    ( a büntetés ennyivel hosszabbodik ? )
    3. ) Csak a másodrendűnél határozta meg a Bíró úr, hogy leghamarabb 30 év múlva jöhet ki, a többiek vajon ténylegesen
    meddig maradnak benn ?

    Javaslatom a következő : figyelnünk kell a börtönkaput, és szerintem a szabadulásukkor ott kell majd lennünk !
    A védőügyvédek külön megérdemelnek egy szót. "Ártatlanság védelme", ezzel egyet is értenék.
    De a tények ismeretében ? ... nem is értem..."”
  • 26. comet 2009. május 30. 09:31
    „a bűnözést és rasszizmust szét kell választani. A bűnözőket etnikumtól függetlenül meg kell büntetni, mégpedig példásan, hogy ne érje meg bűnözni.
    A rasszizmust néhány párt generálja jórészt a médiákon keresztül, hogy aztán felléphessen ellene. Az SZSDSZmszp-nek láthatóan már nincs más a tarsolyában, mivel az ország irányításába belebuktak.
    Küzdeni kell a rasszizmus minden fajtája ellen, beleértve a hungarizmust és cionizmust is, és küzdeni kell bűnözés, azon belül a fehérgalléros és cigánybűnözés ellen mert ezek veszélyeztetik legjobban az ország biztonságát és ezek ellen speciális rnedőri stratégiák kellenek.
    Akik ezen jelenségeket bármi módon ködösítik, vagy etnikumokkal mossák össze, azok gerjesztik a feszültséget ami végsősoron az elkövetőknek kedvez, és a társadalmat gyengíti..”
  • 25. pillecukor 2009. május 30. 09:03
    „boya2! tényleges, letöltendő életfogytiglant... inkább!!”
  • 24. Grabowsky 2009. május 30. 08:27
    „Egyáltalán nem értem miért és kinek érdeke az, hogy akárhány év múlva megint rászabadítsa a társadalomra ezeket a kegyetlen rasszista gyilkosokat??? Erre kérném a választ az illetékesektől!!!!
    Ha már erre se méltatnak, akkor fogadják el azt a tényt hogy a magyar embereknek egyszerűen

    NINCSEN SZÜKSÉGÜK EZEKRE AZ INGYENÉLŐ PARAZITÁKRA!!!!!!!

    Az már csupán hab a tortán, hogy amíg a börtönben leülik a kiszabott (sajnos igen csekély) büntetést, addig is a mi pénzünkből eszik, fürdik (na jó, ez vicc volt...) tévézik, vagyis ÉL a sok mocskos rohadék...”
  • 23. 620829 2009. május 30. 07:08
    „REMÉLEM ŐK IS BELÁTTÁK , HOGY A KÖTÉL A LEGJOBB BÜNTETÉS SZÁMUKRA....PERSZE ÉN MINDEZT NYILVÁNOSAN ÉS A TÖBBI BÁMÉSZKODÓVAL EGYÜTT CSINÁLTATNÁM......NINCS BENNÜK MEGBÁNÁS........A CSEH VÁLASZTÁSI HÍRDETÉS JÓL MINŐSÍTI ŐKET.....MERT OTT TUDJÁK,MI AZ IGAZSÁG............JA PERSZE ÉN NEM BÜNTETHETŐ GYERMEK VAGYOK ÉS ÍGY ÍRHATOK ILYET UGYE????????????A PARAZITA SZÓ PONT TALÁLÓ RÁJUK..EZT ÍRTÁK A CSEH HÍRDETÉSBEN....AZ ISKOLÁBAN JÓT NEVETTÜNK E TALÁLÓ KIFEJEZÉSEN........HA A CIGÓK BEKÜLDHETIK A 14 ÉVNÉL FIATALABB KÖLYKEIKET(MERT UGYE AZ EMBERNEK VAN GYEREKE......)LOPNI ÉS RABOLNI....AKKOR ÉN 11 ÉVESEN SZINTÉN MEGÍRHATOM A VÉLEMÉNYEM !”
  • 22. vona 2009. május 30. 06:15
    „Halalbuntetest visszahozni!”
  • 21. boya2 2009. május 30. 05:42
    „Mindnek életfogytiglant kellett volna adni!!!!”
  • 20. nagypappa 2009. május 30. 04:27
    „Fellebbeztek... persze, hogy fellebbeztek. Húsz év odabent nagyon hosszú idő.
    DE NEM ELEGENDŐ! Egy agyonvert családapáért.

    Ha jól emléxem 96 év az összbüntetés, napi ötezer Ft-tal számolva 175 millió Ft.

    Kell ez nekünk? és húsz év múlva megint köztünk lesznek...”
  • 19. maradando 2009. május 30. 02:40
    „<moderálva off>”
  • 18. apátfalvifaszagyerek 2009. május 30. 01:41
    „17. GIGGGGAAAALOOOOLLLL!!!!!!!!! Nem hiszem el, ezt egyszerűen nem hiszem el!!!!!!!!! Hogyan írhatod ezt, pont egy ilyen cikkhez????? Az, hogy rasszista az ország, abban igazad van, a rasszistákat pedig ki kéne irtani, ha te is így gondolod, akkor OK. De itt senki (legalábbis én biztos nem) nem a rasszizmus miatt ír ilyeneket, hanem mert a TV-ben viszonylag pontos képet kaptak a gyilkosság eseményéről. És ez mindenkit, köztük engem is elborzasztott, hogy ezek az állatok milyen bestiális módon végeztek egy szerencsétlen tanárral. És ők akarnak fellebbezést???????? Amikor ezeknek a fattyaknak a halálát követeli vki, akkor azt nem rasszizmusból, hanem mélységes felháborodásából teszi... nem tom, hogy te hol laksz, de ott tuti nem hallhattál a brutális gyilkosságról, különben nem irkálnál ilyeneket 1 ilyen cikkhez. A gyilkosokat nem etnikai hovatartozásuk miatt kell kivégezni, hanem azért amit tettek. És még mi vagyunk a hibásak, amiért a halálukat akarjuk?????????? Te nem vagy ép, komolyan mondom... 1ben igazad van: LE A RASSZIZMUSSAL!!!!!!!!!”
  • 17. csiki0 2009. május 30. 00:06
    „Romlot és raszista az "anyaorszag" amikor ezeket a hozaszlasokat olvasom. Sajnalom az egész nemzetet mert ami most ott történik az csak sajnalni valo és ezért a Ferike és a hasoszörüek a felelösek mert a nemzetet ésszevesziteték és ez az eredménye.”
  • 16. apátfalvifaszagyerek 2009. május 29. 23:50
    „15. Gyenge, nagyon gyenge... halálért HALÁL, halálig tartó kínzás.... az efféle hozzáállás vezetett a mocskos bűnözők elszaporodásához...”
  • 15. BabócsaiEugénia 2009. május 29. 21:23
    „Szívesen adózom azért, hogy az ilyen semmirekellőktől távol tartsák a tisztességes honpolgárokat. Azért bevezetnék némi szigorítást, hogy az valóban büntetés legyen, és ne kéjutazás!!!”
  • 14. igazságkatonája 2009. május 29. 19:29
    „SomeBody!
    Igazad van!de nem úgy gondoltam,hanem egy bányába és rájuk robbantani a kijáratot!”
  • 13. zehn 2009. május 29. 19:18
    „Nincs miért fellebbezniük!”
  • 12. Besenyő_Pistabácsi 2009. május 29. 18:51
    „VICC!

    Egy cigány kisfiú kérdezi az apját:
    - Mondd apám, hát mi az a demokrácia?
    - Hát a demokráciánk kisfiam az, amikor már feléltük pár nap után a
    segélyt és jogosan elvesszük a gádzsók pénzét.

    Kisfiú elgondolkodva kérdi:
    - És a gádzsók nem haragszanak ezért?
    - Dehogynem, de ezt nevezzük rasszizmusnak.”
  • 11. luckydevil68 2009. május 29. 18:51
    „Nem kellene annyit költeni rájuk, nem azért vannak becsukva, hogy jól érezzék magukat.”
  • 10. girzelda 2009. május 29. 18:37
    „Vajon azt ígérték, hogy szabadulásuk után dolgos becsületes állampolgárok lesznek? Ki hallotta tőlük? Szerintem még az ügyvédeik sem.”
  • 9. genya 2009. május 29. 18:22
    „<moderálva>”
28 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az SZDSZ nem foglalkozik kormányzati kiszivárogtatásokkal

Nem foglalkozik kiszivárogtatott kormányzati tervekkel az SZDSZ - mondta pénteki sajtótájékoztatóján… Tovább olvasom